CSM: ne használják politikai célokra a caracali drámát!

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege elítéli, hogy egyesek „politikai célra használják a caracali drámát” – írja a testület által szerdán kiadott közleményben.

A dokumentum elutasítja, hogy a politikai diskurzusban a tragikus esemény következményeinek okozati láncában visszatérő elem „az igazságügyi törvények módosítása”. 

"Miután a büntető törvénykönyvek nem változtak, és tartalmazzák a személy életének és integritásának védelme érdekében hozott intézkedésekhez szükséges valamennyi rendelkezést, ezt a témát kettős céllal vezetik elő: az egyik egyértelműen politikai, a másik pedig a felelősök tisztára mosása" – áll a nyilatkozatban. 

A közlemény emlékeztet: az igazságszolgáltatás függetlensége alapvető érték, amely azonban "szorosan összefügg az intézményi, de különösen az egyéni felelősséggel".

„Ideje nyíltan kimondani, hogy a lehető leggyorsabban meg akarjuk tudni az igazságot, és azonosítani kell a felelősségeket mind az ügyészek végrehajtói szintjén, mind az igazságügy területén illetékes intézmények vezetésének szintjén. A Caracalban felszínre kerülő komoly működési hiányosságok felvállalása elengedhetetlen az igazságszolgáltatás újraindítása érdekében, amelyre a román társadalomnak annyira szüksége van " – fogalmaz a bírói részleg. 

Kapcsolódók

Kimaradt?