Kulturális és zenei wellness-hétvégét ígérnek az idei Partiumi Magyar Napokon

A minőségi, sokszínű kulturális és szabadidős programkínálat és fergeteges koncertek évek óta a Partiumi Magyar Napok védjegyének számítanak. Az idén nagykorúvá vált régióünnepen a környezettudatos életmód népszerűsítésére, valamint a helyi termékek széleskörű megismertetésére is hangsúlyt fektetnek a szervezők – tájékoztattak a keddi közleményükben.

Kevéssel több mint egy hónap múlva, augusztus 20-a és 25-e között kezdetét veszi a régió egyik legrégebbi magyar programsorozata, a 18. Partiumi Magyar Napok. „Az idei Partiumi Magyar Napokon egy olyan programsorozatot állítottunk össze, amely mindamellett, hogy megőrzi az eddigi értékeit, egy napjainkban igencsak aktuálissá vált problémára kívánja ráirányítani a figyelmet, a környezettudatos életmód fontosságára és annak gyakorlatba ültetésére” – jelentette ki Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, a 18. Partiumi Magyar Napok egyik társszervezője a rendezvényt ismertető sajtótájékoztatón.

Ezt követően Stier Péter vette magához röviden a szót, ki az elmúlt tíz évben főszervezőként volt jelen a rendezvény életében, de most hivatalosan is átadta a stafétát Barta Zoltánnak. „Mindig is nagyon fontos volt nekem a PMN, úgy szerettem, mintha saját gyermekem volna. Viszont a rendezvény immár nagykorúvá értett, ezért megújult koncepciókra, friss lendületre van szükség” - fejtette ki Stier, kinek meggyőződése, hogy utódja koordinálása alatt is legalább olyan sikeres lesz a Partiumi Magyar Napok, mint az előző években.

Újítás minden szinten

A PMN 2019-es kiadása egyre határozottabb körvonalat ölt, újragondolt helyszínek, kulináris ínyencségek és kulturális programok várják a résztvevőket. „Az idei PMN szervezése során igyekeztünk megőrizni a közel két évtizedes hagyományokat, de megannyi újítással is készültük, hogy túlszárnyalhassuk az előző években már megtapasztalt minőséget. A színes programkínálattal felrázzuk a várost, a legifjabbaktól a legidősebbekig bárki talál kedvére valót az igényesen kialakított „fesztiválhelyszíneken”. Ennek jegyében némileg újragondoltuk a tereket, így például a Kossuth-kertet még hangulatosabbá tesszük, mely alatt nem csak a látványos dekorációra és az eseményeket még közelebb hozó LED-falakra, de az első ízben kialakításra kerülő relaxációs zónára is gondolhatunk” – fejtette ki Barta Zoltán, a rendezvény koordinátora.

A kultúra szerelmeseinek idén sem kell mellőzniük a Partiumi Színházi Estéket és a szabadtéri filmvetítéseket sem, de emellett érdekfeszítő irodalmi- és történelmi tematikájú beszélgetéseken, képzőművészeti és bortörténeti kiállításon is részt vehetnek. Színes az idei Partiumi Magyar Napok zenei palettája is – Marót Viki és az őt kísérő Nova Kultúr Zenekar, az Ismerős Arcok, a Csík zenekar, a Compact Disco, a Twisted Systems, a Strangers és Koszika is fellép a magyar napok deszkáin, a rendezvényre azonban kétségtelenül a magyar zeneipar legendás alakja, Ákos teszi majd fel a koronát. A néptánc és népművészet kedvelői pedig idén is részt vehetnek a hagyományos mesterségek bemutatóin, kiállításokon, illetve táncházakban, valamint a Nemzeti Táncegyüttes előadásán.

Akik pedig a táncnál több mozgásra vágynak, kerékpáros ügyességi versenyen próbálhatják ki rátermettségüket, interaktív kajakoktatáson vehetnek részt vagy Rubint Réka és Schobert Norbert társaságában dönthetnek az alakreform mellett.

Frenetikus Ákos-koncert az idei PMN-en

Augusztus 25-én, 21 órától fog fellépni a Partiumi Magyar Napokon az Ákos50 koncertturné keretében a magyar zenei élet egyik meghatározó előadója, az egykori Bonanza Banzai együttes énekese. A frenetikus koncertre az Aushopping parkolójában kerül sor, a Tarr Beton színpadán. Ez a helyszín a legideálisabb ahhoz, hogy az előadóművész dalait a legtökéletesebb hangzásban adhassa elő, a zenei élményen pedig minden PMN résztvevő egyformán részesülhessen. Mivel a Partiumi Magyar Napok csapata elsőként az országban arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy a rendezvény környezetbarát módon valósuljon meg, ezért a szervezők a szatmáriaknak azt ajánlják, gyalog vagy a rendelkezésükre bocsátott tömegközlekedéssel érkezzenek a helyszínre.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a messzebbről, autóval érkezők ne tudnának leparkolni, a koncert napján ugyanis egy, az áruházak mögött található négy hektáros területen sorakozhatnak majd fel a járművek. Ákost Kereskényi Gábor polgármester „csábította” a PMN-re. A városvezető tavaly szeptemberben, egy Beregszászon tett szakmai látogatás során találkozott a legendás énekessel, a menedzsmenttel folytatott egyeztetések után rövid idő után biztosra lehetett venni, hogy Ákos fellép a 18. Partiumi Magyar Napokon. „Az egész héten át tartó programkavalkád és a nagy finálét jelentő koncert nem csak a helyieket fogja mozgósítani, hanem a környékbeli településekről is sokan döntenek majd úgy, Szatmárnémetibe látogatnak ebben a pár napban” – bizakodott Kereskényi Gábor.

Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke azt emelte ki, hogy bár idén 18. alkalommal szervezik meg a Partiumi Magyar Napokat, ezúttal is megannyi újítással tér vissza, a szervezőcsapat pedig mindig tartja magát a kezdetekben megfogalmazott alapelvekhez. „A cél még mindig az, hogy a magyar kultúrát ápoljuk, másoknak is megmutassuk, s ezáltal igazi, összetartó közösséget teremtsünk” – hangsúlyozta Pataki.

Előtérben a Szatmári Helyi termékek

A PMN-en idén ismét Agrárakadémiát szerveznek, melynek témája a Szatmári Termék lesz. Szakemberek beszélnek a minőség fontosságáról, a pályázati lehetőségekről, valamint a közös marketing előnyeiről. A Partiumi Magyar Napok talán a legismertebb helyi termék, a szervezők pedig a rendezvényen megmutatják Szatmár megye értékeit, köztük a megye kitűnő borait, a helyben termesztett gyümölcsből készült lekvárokat, az avasi pálinkát a szamosháti mézet vagy a piskolti dinnyét.

„Idén a Partiumi Magyar Napok alkalmával indul el a Szatmári Termék védjegy létrehozásával és az első piacra kerülő termékek bemutatásáról szóló projekt, mely fontos lépés annak érdekében, hogy a szatmári helyi termékek rövid időn belül széles körű ismertségre tegyenek szert” – fogalmazott Magyar Lóránd parlamenti képviselő. Kijelentette, az a céljuk, hogy ahogy a Partiumi Magyar Napoknak az éves során hírnevet szereztek, úgy országos és nemzetközi szinten is elismerést szerezzenek a jó minőségű, Szatmár megyében gyártott mezőgazdasági termékeknek.

A 18. Partiumi Magyar Napok részletes programját hamarosan közzéteszik a rendezvény honlapján, de addig is érdemes követni a fesztivál hivatalos Facebook-oldalát, illetve az ott megtalálható eseményeket is, hiszen a szervezők a közösségi oldalon folyamatosan közlik a PMN-nel kapcsolatos legfrissebb információkat. De akár a korábbi évek képgalériáival is hangolódni lehet az immár nagykorúvá vált rendezvényre.

Kapcsolódók

Kimaradt?