FRISSÍTVE – Johannis: a GRECO-jelentés egy újabb piros lap a kormánynak

FRISSÍTVE: A vezető kormánypárt tagjai és a legfelsőbb bíróság elnöke is megszólalt az Európa Tanács korrupcióellenes testületének (GRECO) kedden közzétett jelentése kapcsán. Az ET szakértői úgy vélik: Romániában komolyan veszélyben van az igazságszolgáltatás függetlensége. Klaus Johannis államfő szerint a GRECO-jelentés egy újabb piros lap a kormánynak.

Minden olyan intézmény, amelyet megemlít az Európa Tanács korrupcióellenes testületéne (GRECO) kedden közzétett jelentése, elemezze ki a helyzetet és foganatosítson megfelelő intézkedéseket – jelentette ki Ana Birchall igazságügyi miniszter.

A tárcavezető szerint a minisztérium szintén megfontolja a jelentésben foglaltakat, és „kielemez minden egyes ajánlást”.

Romániában kevés előrelépés tapasztalható a törvényhozók, a bírák és az ügyészek körében észlelt korrupció visszaszorítását célzó intézkedések, valamint az igazságügy vitatott reformjával kapcsolatos aggályok megválaszolása terén – hívta fel a figyelmet a GRECO kedden közzétett két jelentésében, mély aggodalmának adva hangot azzal kapcsolatban, hogy az ajánlások ellenére a román hatóságok nem álltak el az igazságszolgáltatásban tapasztalható visszaéléseket kivizsgáló különleges ügyészi részleg létrehozásától.

A jelentés szerint a törvényhozók, a bírák és az ügyészek körében észlelt korrupció megelőzése érdekében 2015-ben javasolt 13 ajánlás közül Románia csak négyet léptetett életbe maradéktalanul. A román hatóságok három ajánlást részlegesen hajtottak végre, hatot pedig egyáltalán nem alkalmaztak.

A GRECO különösen azt kifogásolja, hogy hiányoznak a tárgyilagos kritériumok az ügyészek kinevezése és elbocsátása kapcsán, és szükségesnek tartaná a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerepének megerősítését ebben a folyamatban. Az GRECO sajnálkozását fejezi ki a miatt is, hogy a legutóbbi törvénymódosítások és az alkotmánybíróság joggyakorlata növelte a végrehajtó hatalom szerepét a magas rangú ügyészek kinevezésében.

Iordache sazerint nem objektív a jelentés

„Helytelennek” minősítette a GRECO-jelentést Florin Iordache, a képviselőház alelnöke. A nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa úgy véli, hogy a GRECO szakértői „tudatosan figyelmen kívül hagyták nemcsak a parlamenti képviselők érveit, hanem azokat is, amelyek a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság határozataiból következnek, amelyek az igazságszolgáltatás függetlenségét befolyásoló strukturális problémák létét bizonyítják”.

Iordache szerint a GRECO bírálja az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekmények kivizsgálásra létrehozott ügyosztályt, de egyetlen szót sem ejt arról, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA) korábban működött egy részlege, amely hivatalból indított eljárást azok ellen a bírák ellen, akik a DNA ügyein dolgoztak. Úgy véli, a GRECO aggódik az ügyészek függetlensége miatt, de egyetlen szót sem ejt a bírák függetlenségéről, mintha csak az ügyészek valósítanák meg az igazságszolgáltatást.

A legfelsőbb bíróság elnöke egyetért a jelentéssel

Azok, akik „nem képesek megérteni az európai értékeket, legalább hallgassanak” – jelentette ki a GRECO-jelentésről Cristina Tarcea, a legfelsőbb bíróság elnöke.

Tarcea kifejtette: a GRECO-jelentésben ugyanazok az aggályok köszönnek vissza, amit a legfelsőbb bíróság is megfogalmazott az igazságügyi törvényekkel kapcsolatban. A legfelsőbb bíróság elnöke kiemelte: különösen figyelemre méltó, hogy a GRECO szakértői szerint aggályos az igazságszolgáltatásban történt bűncselekmények kivizsgálására létrehozott ügyosztály léte, és továbbra is kitartanak amellett, hogy szüntessék be ennek tevékenységét.

Johannis: a GRECO-jelentés egy újabb piros lap a kormánynak

A kedden közzétett GRECO-jelentés egy újabb piros lap a Szociáldemokrata Párt (PSD)–Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kormánynak – állapította meg szerdán Klaus Johannis államfő.

Meglátása szerint a dokumentum egybecseng a román igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) jelentésével és a Velencei Bizottság ajánlásaival.

„A PSD–ALDE szövetség figyelmen kívül hagyja ezeket a figyelmeztetéseket, ami azt jelzi, hogy helytelen az általuk kijelölt irány” – mutatott rá az államfő.

Kapcsolódók

Kimaradt?