Új rektort neveztek ki a rendőrakadémiára a halálos fenyegetőzéssel vádolt eddigi vezető helyett

Veronica Stoica főfelügyelőt nevezték ki a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektori tisztségébe – jelentette be szerdán Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.

Dajbog elmondta, a kinevezésnél egyik fő szempont volt, hogy a jelölt doktori címével kapcsolatban ne merüljön fel a plágium gyanúja. Veronica Stoica húsz évvel ezelőtt szerzett doktori titulust a Bukaresti Egyetem jogi karán, nagy megbecsülésnek örvend akadémiai körökben, jelentős szakmai eredményeket tud felmutatni a jog és a tudományos kutatások terén – tette hozzá a szóvivő.

Veronica Stoica 2018 januárja óta az akadémia rektorhelyettesi tisztségét töltötte be, május 24. óta pedig ő látta el az intézményvezetői feladatokat, miután Adrian Iacob rektort és Mihail Petrică Marcoci rektorhelyettest lemondásra szólította fel Carmen Dan belügyminiszter. Mindkettőjüket az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálja ki Emilia Şercan újságírónő halálos megfenyegetése miatt.

Felületesen vizsgálták meg a plágiumgyanús dolgozatokat

Egyébként szerdán a belügyminisztérium bemutatta annak a kivizsgálásnak az eredményeit, amelyeket a rendőrakadémián végzett a szaktárca ellenőrző testülete a doktori dolgozatok ügyében. Az egyik megállapítás arra vonatkozik, hogy a 2011–2018 között keletkezett doktori dolgozatok esetében csupán „formális” döntések születtek a plagizálás ellenőrzésekor.

Monica Dajbog szóvivő elmondta, az ellenőrző testület megállapítása szerint nem történt meg a plágiumügyek korrekt kimutatása, és „a rendőrakadémián csak formális döntések születtek a plágium ellenőrzésekor a 2011–2018 között keletkezett doktori dolgozatok, éspedig a vezető funkciókat betöltő alkalmazottak doktori dolgozatai esetében”.

Dajbog hozzátette, a disszertációkat nem vizsgálták felül rendszeres jelleggel, csak amikor a belügyminisztérium kért erről jelentést.

Azt is leszögezte, hogy a belügyi ellenőrző testület kivizsgálása semmilyen módon nem sértette az egyetemi autonómia elvét, csak szervezéssel és adminisztrációval kapcsolatos kérdésekben vizsgálódott, és nem fogalmazott meg végkövetkeztetést sem a plagizálásokat illetően.

Azt azonban megállapította a testület, hogy a rendőrakadémián a plágiumkereső program segítségével végeztek bizonyos ellenőrzéseket, de más, kötelező eljárásokat már nem hajtottak végre. Például, a plágiumkereső program által jelzett hasonlóságok nyomán mélyebb ellenőrzésbe kellett volna kezdeni, és ezek alapján értesíteni kellett volna az akadémia etikai bizottságát – mondta a belügyi szóvivő.

Kapcsolódók

Kimaradt?