Úzvölgyi katonatemető: Korodi az Elie Wiesel Intézet állásfoglalását kérte az illegális keresztek szimbólumairól

Hivatalos levélben érdeklődik Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a kulturális minisztériumtól és a holokausztkutató intézettől, hogy milyen törvényes alapja van a szaktárca által múlt héten kibocsátott művészeti engedélynek, amely jóváhagyta az Úzvölgyében kihelyezett 50 betonkereszt művészeti koncepcióját.

Korodi arra kéri az Elie Wiesel Intézetet, hogy foglaljon állást a fő betonkereszten szereplő szimbólumok és a június 6-án avatásra érkező tömeg résztvevői által használt szimbólumok kapcsán, amelyek hasonlóságot mutatnak a legionárius mozgalmak szimbólumaival.

Románia törvényei egyértelműen tiltják és bűncselekménynek minősítik a legionárius, fasiszta, rasszista és vasgárdista jelképek használatát – mutatott rá a honatya.

 „Számunkra érthetetlen, hogy a szaktárca hogyan bocsájthat ki az ország törvényeivel ellentétes jóváhagyásokat, olyan körülmények között, hogy egy hónappal korábban ugyanez a szaktárca állapította meg, hogy nem lehet felavatni az illegálisan kihelyezett betonkereszteket a művészeti jóváhagyás hiánya miatt. Azonban az avatást, mint jól tudjuk, június 6-án ejtették meg” – fogalmazott Korodi Attila.

A Hargita megyei képviselő hozzátette, hogy a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE) megállapította: 11 román katona nyugszik az úzvölgyi temetőben, azonban a kulturális szaktárca művészeti engedélye 50 ismeretlen katona emlékhelyét jelölő betonkeresztre vonatkozik. A politikus rámutatott arra is, hogy a dokumentációból, amely alapján a dormánfalvi polgármesteri hivatal jóváhagyást kért a kulturális tárcától egyértelműen kiderül, hogy az úzvölgyi katonatemető a Hargita megyei Csíkszentmárton községhez tartozik.

Kapcsolódók

Kimaradt?