FRISSÍTVE - Úzvölgyéről és a közigazgatási kódexről tárgyalt Kelemen Hunor a kormányfővel

Az illegálisan felállított úzvölgyi katonai emlékmű műalkotássá nyilvánításának visszavonását és a közigazgatási törvénykönyv kisebbségek számára kedvező módosítását kérte kedden az RMDSZ elnöke a kormányfőtől. FRISSÍTÉS: Kelemen Hunor a Maszolnak elmondta, hogy Viorica Dăncilă nem zárkózott el a kéréseitől.

Az RMDSZ elnöke a Victoria-palotában tárgyalt a miniszterelnökkel. A találkozóról a Facebook-oldalán számolt be a politikus. E szerint azt kérte a kormányfőtől, hogy vonják vissza a kulturális miniszternek azt a jóváhagyását, amellyel műalkotásnak nyilvánították az úzvölgyi katonatemetőben illegálisan felállított román emlékművet és a román katonáknak emléket állító 50 betonkeresztet.

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy legionárius szimbólum művészeti koncepcióját kedvezően véleményezzenek!” – írta Kelemen Hunor. Közlése szerint a közigazgatási törvénykönyvről is tárgyalt a kormányfővel. Az RMDSZ elnöke a találkozón leszögezte, hogy a kisebbségi nyelvhasználat tekintetében a parlament által megszavazott változatot tartják elfogadhatónak. Ezért arra kérte a miniszterelnököt, hogy a héten a kormány térjen vissza erre a kérdésre.

 

FRISSÍTÉS: Kelemen Hunor a Maszolnak elmondta, hogy a kedd reggeli találkozón a miniszterelnök nem zárkózott el egyik kérésétől sem. „Dăncilă azt ígérte, hogy beszél a kulturális miniszterrel, mert szerinte sincs rendben a katonai emlékmű művészeti koncepciójának kedvező véleményezése” – számolt be az RMDSZ elnöke.

A politikus emlékeztetett, hogy a véleményezés visszavonására már önmagában jogalapot jelenthet, hogy törvénytelen azoknak az iratoknak egy része, amelyekre hivatkozva a dormánfalvi polgármesteri hivatal a minisztériumhoz fordult az emlékmű ügyében. „De én ezt teljesen másként közelítettem meg. Arra hivatkoztam a miniszterelnöknek, hogy ez a katonai emlékmű voltaképp egy legionárius szimbólum. Ez egyáltalán nincs rendben” – magyarázta Kelemen.

Az RMDSZ elnökének beszámolója szerint a közigazgatási törvénykönyvről Viorica Dăncilă azt mondta a találkozón, hogy a keddi nap folyamán tárgyal róla a minisztereivel, és a szerdai kormányülésen elválik majd, hogy miként járnak el. „A miniszterelnök nem ígérte, hogy teljesítik a kérésünket, és azt sem, hogy nem teljesítik. Átadtam egy összehasonlító táblázatot, amely bemutatja a kormány és parlament változata közötti különbségeket” – részletezte a politikus.

Kelemen emlékeztetett, hogy a közigazgatási törvénykönyvről szóló sürgősségi rendelet még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, tehát nem lépett még hatályba, így a kormány még módosíthatja. „Azt kértem miniszterelnöktől, hogy ha erre van procedurális lehetőség, vegyék újra napirendre a rendeletet. A kormány módosíthat még ezen a szövegen. Kértem, hogy a parlamenti változatot fogadják el, legalább a kisebbségi jogokra vonatkozó részek esetében” – mondta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor elhárított az arra vonatkozó kérdésünket, hogy a kormányülésen elfogadott közigazgatási törvénykönyv a kisebbségi jogok tekintetében visszalépést jelent-e a jelenlegi közigazgatási törvénykönyvhöz képest. „Azért nem tudok erre válaszolni, mert még nem láttam a végső változatát a sürgősségi rendeletnek, ami a Hivatalos Közlönyben jelenne meg” – magyarázta.

Kapcsolódók

Kimaradt?