Lemondott Furó Judit marosvásárhelyi városi tanácsos

Szakmai szempontok helyett politikai egyezségeket vesz figyelembe döntései előtt az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója –állítja Furó Judit, a szövetség helyi önkormányzati képviselője, aki Facebookon jelentette be kedden: lemond mandátumáról.

A leköszönő önkormányzati képviselő a személyes okok mellett azzal indokolja döntését, hogy bár a frakción belül többen is kifejezték, nem értenek egyet ezzel, a döntéseket mégis „pillanatnyi politikai szempontok szerint” hozták meg. Példaként a főtér új arculatának elfogadását, a közszállítást érintő kérdéseket, illetve a város által felvett bakkölcsönt említette.

 „A város jövőjét meghatározó fontos döntésekben mindig a politikai egyezségek, illetve olyan más szempontok domináltak, amelyek alkalmanként szakmailag is kifogásolható döntéseket eredményeztek” – írja Facebook-bejegyzésében a leköszönő helyi önkormányzati képviselő. Hozzátette, döntésében az is közrejátszott, hogy környezetéből olyan aggódó visszajelzéseket kapott „hogy az önkormányzati frakció túlságosan kiszolgálja a jelenlegi városvezetés akaratát”.

Az RMDSZ tanácsosi listáján Dr. Tamási Zsolt, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója következik, aki a Maszolnak elmondta: váratlanul érte Furó Judit bejelentése, a döntést pedig a közeljövőben fogja meghozni arról, hogy átveszi-e a távozó tanácsos helyét a képviselőtestületben.

Furó Judit állításaival szerettük volna szembesíteni dr. Magyary Elődöt, az RMDSZ marosvásárhelyi frakcióvezető-helyettesét, ám munkatársától azt a választ kaptuk, később visszahív. Amint ez megtörténik, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódók

Kimaradt?