„Katonai kiképzést” kaptak szomszédjuktól egy kolozsvári tömbház lakói

Rendkívül enyhe büntetést - 11 hónap, felfüggesztve - kapott a kolozsvári katonai törvényszéken az a hivatásos katona, aki 2 évvel ezelőtt felsorakoztatta és „katonai kiképzésben részesítette” szomszédait egy Mărăști negyedbeli tömbházban, majd a kiérkező rendőröket bántalmazta.

Az eset 2017 júliusában történt. Az afganisztáni bevetésről 2016-ban hazatérő Vasile Voicu egy este felsorakoztatta szomszédait a Mărăști negyedbeli tömbház lépcsőházában és halálos fenyegetéssel arra kényszerítte őket, hogy katonai parancsokat teljesítsenek. A tömbházfelelős segítséget kért az 112-es segélyhívó számon, viszont a kerületi rendőrségről kiküldött örsnek is meggyűlt a baja a magát a harctéren képzelő katonával. 

A rendőrök felszólítására, hogy hagyja abba szomszédai terrorizálását, Voicu emelt hangon azt válaszolta, hogy csak parancsra engedelmeskedik. Ekkor a rendőrök látva, hogy valószínűleg poszt-traumás szindrómában szenvedő katonával van dolguk, „vették a lapot”, és parancsszóval utasították a megzavarodott katonát a „kiképzés” befejezésére.

Első fázisban úgy tűnt, hogy sikerrel járnak, viszont Voicu egy idő után kibillent a parancsot teljesítő katona szerepéből, és megtagadta az engedelmeskedést. Ekkor a rendőrök megpróbálták megbilincselni, viszont a 190 centiméter magas férfi ellenállt, és lelökte a lépcsőn az egyik rendőrt, aki esés közben súlyos fejsérüléseket szenvedett. Az alkalmat kihasználva a szomszédok bemenekültek lakásukba, rendőröknek pedig sikerült ártalmatlanná tenniük Vasile Voicut.  

A katonát bevitték a rendőrőrsre, majd beutalták a pszichiátriára. Innen rövidesen kiutalták, és áthelyezték egy Konstanca megyei katonai egységhez, ahol azóta is szolgálatot teljesít. 

Kapcsolódók

Kimaradt?