Ponta: a Pro Románia nem köt szövetséget sem a PSD-vel, sem a PNL-vel

A Pro Románia Állandó Küldöttsége úgy döntött, hogy nem köt politikai szövetséget sem a Szociáldemokrata Párttal (PSD) sem a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) - jelentette be vasárnap Victor Ponta pártelnök.

„A Pro Románia hivatalosan úgy döntött, hogy nem köt semmilyen politikai szövetséget a PSD-vel vagy a PNL-vel, ez két régi párt, amelyek nem reformálhatók” - mondta Victor Ponta a PRO Románia Állandó Küldöttsége gyűlésének végén.Az ülésen a Pro Románia egy nyolcpontos prioritáslistát állított fel, amelynek a másik fél általi elfogadása képezi az alapját bármiféle partnerségnek.

Ezek a 114-es kormányrendelet eltörlése, a katonai nyugdíjakra vonatkozó törvény maradéktalan alkalmazása, a belügyminisztérium megreformálása, a nagyinfrastruktúrai beruházások megvalósítása, az elektronikus szavazás bevezetése, a polgármesterek és a megyei tanácselnökök kétfordulós közvetlen választása, a szuverén befektetési alap újragondolása és a pártfinanszírozási törvény eredeti formájában történő visszaállítása.

Ponta elmondta azt is: a Pro Románia ebben az ülésszakban megszavaz egy esetleges bizalmatlansági indítványt, de nem írja alá.

Kapcsolódók

Kimaradt?