Bűnvádi feljelentést tett a PNL a külügyminiszter ellen

Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) Diaszpóraszervezete bűnvádi feljelentést tett pénteken a legfőbb ügyészségen Teodor Meleșcanu külügyminiszter ellen, akit azzal vádolnak, hogy „előre megfontolt szándékkal” nehezítette meg a külföldön élő-dolgozó román állampolgárok szavazását a múlt vasárnapi európai parlamenti választásokon.

A PNL Diaszpóraszervezete a „a PSD-kormány által az országból elüldözött, egy jobb életet kereső” vendégmunkások érdekeit képviseli, vezetője a külföldi szavazókörzetekben kapott voksok alapján bejutott Viorel Badea szenátor, aki szerint előre kitervelt akadályoztatásnak lehettünk tanúi vasárnap, amikor számos külföldi szavazókörben a román állampolgárok nem, vagy csak nehezen – órákig tartó sorban állás után – tudtak élni a szavazati jogukkal.

A PNL már a választások estéjén közölte, hogy feljelenti Meleșcanut, mire a külügyi vezető azt állította, hogy mindenütt zökkenőmentes volt a szavazás. Néhány nap múlva már finomított a kijelentésén, és bocsánatot kért azoktól, akik nehézségekbe ütköztek szavazás során.

Viorel Badea szerint sok helyen a spanyol és az olasz belügyi szerveknek kellett intézkedniük, hogy zavartalan legyen a szavazás, a rendőrök vittek vizet az ájulás szélén álló, órák hossza óta várakozó románoknak. Szerinte a felelősség a román külügyet terheli ezért.

A héten Klaus Johannis államfő is kérte a tárcavezető menesztését a történtek miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?