Csak percekig került lakat az úzvölgyi katonai temetőre?

A csíkszentmártoni helyi tanács május 23-án hozott határozata értelmében szerdán harminc napra lezárták az úzvölgyi katonai temetőt. Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa szerint azonban a lezárásra vonatkozó határozat törvénytelen, és miután a déli órákban iktatják a bírósági keresetet, automatikusan felfüggesztik a kifogásolt önkormányzati határozat hatályát.

A temető kapuját Gergely András csíkszentmártoni polgármester és Borboly Csaba megyei tanácselnök jelképesen három lakattal zárta le szerdán: a három lakat a csíkszentmártoni önkormányzatot, a magyar történelmi egyházakat és a civil szférát jelképezi. A lakatok majd akkor kerülhetnek le a kapuról, ha mindhárom megemlített szereplő úgy véli, hogy megnyugtató megoldás született a temető ügyének rendezésére, mondta a tanácselnök. „A cirkusz és a provokáció melegágyává kezdett válni a hősi temető, ezért el kellett végezni a mostani lezárást ” – tette hozzá.

Rámutatott arra is: törvényesen és jogszerűen jártak el a temető lezárásakor. Hangsúlyozta, a keddi nap során a megyei tanács levelet kapott a Bákó megyei kataszteri hivataltól, amelyben az intézmény elismeri, hogy valóban vitás a két megye határán kialakult helyzet. Borboly Csaba bemutatta azt a dokumentum-csomagot is, amellyel a „törvények útját járva” keresi a megyei tanács az igazságot, a mai napon pedig az országos közbeszerzési hivatal is jelezte, hogy a közbeszerzést tekintve sincs rendben az építkezés, részletezte.

Újságírói kérdésre a tanácselnök úgy fogalmazott: bízik abban, hogy a lakatok a helyén maradnak a helyzet megoldásáig és ebben a jelen lévő Bákó megyei rendőrök is partnerek lesznek, „hiszen a rendőrség feladata, hogy a Hargita megyeieket és a Bákó megyeieket egyformán szolgálja”. Szintén a sajtó kérdésére kifejtette: amennyiben a prefektúra megtámadja a tanácsi határozatot az egyet jelentene azzal, hogy a saját kormányát támadja meg.

A Maszol azon kérdésére, hogy mi várható a harminc napos lezárást követően, a tanács elnök úgy fogalmazott, bízik abban, hogy ezen idő alatt törvényesen és megnyugtatóan megoldódik a temető ügye, ami véleménye szerint egy módon lehetséges: ha lebontják a törvénytelenül felépített román kereszteket.

Borboly Csaba elmondta azt is, hogy az RMDSZ bukaresti képviselői nevében Táncos Barna szenátor szerdán telefonhívásban is megerősítette, hogy az ügy lezárásáig „köszönés-fogadáson kívül” gyakorlatilag felfüggesztettek mindenféle kommunikációt és együttműködést a kormányon lévő Szociáldemokrata Párttal (PSD). A kapu lezárása után Borboly Csaba és Gergely András a Bákó megyei rendőrség jelen lévő képviselőit is tájékoztatták a temető lezárásáról, amit a hatóságok képviselői tudomásul vettek.

Hargita megye prefektusa szerint törvénytelen a határozat

Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa törvénytelennek találja a csíkszentmártoni önkormányzat úzvölgyi katonatemető lezárására vonatkozó határozatát, és megtámadja a közigazgatási bíróságon. A prefektus az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozott erről szerdán, melyről az MTI számolt be nem sokkal az úzvölgyi esemény után. Mint pontosította: a déli órákban iktatják a bírósági keresetet, ami automatikusan felfüggeszti a kifogásolt önkormányzati határozat hatályát.

A prefektus szerint a kormányhivatal jogászai szigorúan jogi vizsgálatnak vetették alá a szentmártoni határozatot, és nem egyéb szempontok szerint mérlegeltek. „A határozat sérti az alkotmány 25. cikkelye és a Románia EU-csatlakozási szerződése által is garantált mozgásszabadságot” – fogalmazott a prefektus, aki szerint a jogalkotás technikáját szabályozó 2000/24-es törvényt is megsértette Csíkszentmárton a határozat meghozatalakor.

Korábban nyilvánosságra került egy ortodox egyházi szervezet beadványa, mely arról tájékoztatja az osztrák-magyar temető román parcelláját kialakító Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) polgármesterét, hogy június 6-án 17 órától az egyesület az úzvölgyi katonatemetőben ünnepli a hősök napját, és felkéri a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a román parcella katonai ceremónia keretében történő felavatására.

Az Agerpres hírügynökség a román védelmi minisztérium alárendeltségében működő Hősök Emléke Országos Hivataltól származó adatokat is közölt, melyek szerint az úzvölgyi temetőben 149 ismert és nyolc ismeretlen román katona van eltemetve. A román hatóság szerint a temető a román katonák mellett 1 155 idegen hadsereg katonáinak a hamvait őrzi. Utóbbiak közül 794 magyar, 108 német, négy orosz, három szerb, két osztrák, két olasz és 242 azonosítatlan.

Kapcsolódók

Kimaradt?