Popescu-Tăriceanu: koholmány a DNA által kezdeményezett eljárás

„Közönséges koholmánynak” nevezte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által összeállított bűnügyi iratot Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi házelnök, akinek a mentelmi joga felfüggesztését kéri a DNA. A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke a România TV hétfő esti műsorában azt nyilatkozta: a vádhatóság „tartaléknak” állította össze a dossziét arra az esetre, ha felmentenék a másik ügyben, ami akkor a legfelsőbb bíróság napirendjén szerepelt.

Călin Popescu-Tăriceanu elnöke elmondta, tudatosan nem vett részt a szenátus házbizottsági ülésén, ne mondhassák azt, hogy megpróbálta befolyásolni a szenátorok döntésüket, hogy mikorra tűzzék ki a vitát a mentelmi jogának megvonásáról.

A kisebbik kormánypárt elnöke hozzátette: a DNA „nagyon előrelátó módon”, nem kevesebb mint 17 ezer oldalnyi vádiratot állított össze, „egyféle tartalékként” arra az esetre, ha felmentenék a másik ügyben, ami akkor a legfelsőbb bíróság napirendjén volt.

„A DNA bűnügyi dossziéja közönséges koholmány. Ha majd a házbizottság napirendre tűzi a vitát, állok elébe, kifejtem álláspontomat, egyebet úgy sem tehetek. Aztán hogy miként szavaznak a kollégák, az az ők dolguk” – mondta.

A DNA tavaly november 7-én kérte a szenátust, hogy hagyja jóvá büntetőeljárás megindítását Călin Popescu-Tăriceanu ellen, amihez előbb meg kell vonni a mentelmi jogát. Az ügyészek azt állítják, hogy 2007–2008-ban, amikor miniszterelnök volt, közvetetten 800 ezer dollárnyi csúszópénzt kapott egy osztrák cégtől.

A szenátus jogi bizottságának jelentést kell készítenie, de a felsőház plénumának kell döntenie arról, hogy jóváhagyja vagy elutasítja a DNA kérését.

Popescu-Tăriceanu a május 26-i európai parlamenti választásokról is beszélt a műsorban: ennek kapcsán kifejtette, hogy szerinte a jelenlegi szociáldemokrata (PSD)–ALDE kormánykoalíció nem bukhat bele az EP-választásokba.

„Az európai parlamenti választások eredményének tagadhatatlanul jelzésértéke van, de a jelenlegi parlament és kormány legitimitását kizárólag az országos parlamenti választások adják, amelyekre jövőre kerül sor” – mondta. Véleménye szerint egy koalícióban felelősségre és korrektségre van szükség a felek részéről, és az ALDE mindig is tartotta magát ehhez.

Az év végi államfőválasztás kapcsán azt mondta, hogy ha jelölteti magát, „alaposan felkészül” arra, hogy megküzdjön Klaus Johannis jelenlegi elnökkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?