Alacsony a bűnözési ráta a magyarok lakta megyékben: Háromszék a legbiztonságosabb vidék

Az erdélyi megyék zömében a bűnelkövetési ráta alacsonyabb az országos átlagnál, kirívóan magas értéket csak kizárólag Fehér megye produkál. Háromszék az ország legbiztonságosabb régiója – derül ki a  statisztikai adatokból.

Annak ellenére, hogy a bűnelkövetések száma enyhén növekvő tendenciát mutat, továbbra is Kovászna a bűnözéstől legkevésbé sújtott romániai megye. Az Országos Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2017-es adatai alapján a kisebbik székely megye lóhosszal vezeti a bűnözési ráta alapján összeállított országos rangsort, 971-es mutatóval. Ez, a 100 ezer lakosra eső, a rendőrség tudomására jutott és kivizsgált bűnesetek számát jelenti, a kihágásnak minősülő cselekmények nélkül. A bűncselekmények valós száma ennél biztosan magasabb, egy részükről ugyanis a hatóságok sosem szereznek tudomást, vagy ha igen, nem indítanak nyomozást.

Egy évvel korábban szintén Háromszék volt a legbiztonságosabb megyéje az országnak, 945-ös rátával. A második és a harmadik helyre szintén jelentős magyar közösségnek otthont adó megyék, Szatmár és Hargita kerültek, előbbi 1150-es, utóbbi 1167-es a bűnelkövetési rátával. A bűnözés ezekben is növekvő tendenciát mutat, ráadásul Szatmárban egy év alatt tekintélyes mértékben, 15 százalékkal kúszott feljebb nagyobb a bűnesetek száma. A három megye kedvező bűnelkövetési adatai részben a falusi lakosság magas arányának tudható be, a városok ugyanis sokkal inkább melegágyai a bűnözésnek.  

Bukarest egy „fertő”

A bűnözéstől leginkább fertőzött terület Bukarest és az azt körülölelő Ilfov megye, melyek együtt szerepelnek a statisztikában. A fővárosban és vonzáskörzetében a bűnözési ráta 2599, több mint két és félszerese a háromszékinek. Bukarest után Vaslui és Fehér megyét sújtja leginkább a bűnözés, ezekben 100 ezer lakosra 2496, illetve 2218 bűneset jut.

A tíz legkevésbé biztonságos megye között Fehéren kívül egyetlen másik erdélyi szerepel, Hunyad, 2074-es mutatóval, míg a legbiztonságosabb tízesbe a három dobogós mellett befért Máramaros (1224) és Bihar (1346) is. Brassó az országos átlag szintjén van, Maros, Szilágy, Kolozs, Temes, Arad, Szeben és Krassó-Szörény pedig az átlagosnál kedvezőbb mutatóval rendelkezik.  

Románia jól áll európai viszonylatban

Az országos átlag 1711 bűncselekmény 100 ezer lakosra vetítve, ami valamivel jobb, mint az előző évi, 1717-es mutató. Románia egyébként ezen a téren kifejezetten jól áll nemzetközi viszonylatban, az Európai Unió bűnözés által legkevésbé sújtott tagországai közé tartozik. Ennek a magyarázata részben az lehet, hogy idehaza a hatóságok felületesebbek, sok esetben nem indítanak nyomozást, megpróbálják lebeszélni a panaszost a feljelentésről, ami Nyugaton minden bizonnyal nem jellemző.

Magyarország szintén a jól áll a közbiztonság tekintetében, bár a bűnözési mutatói valamivel gyengébbek, mint Romániának. Magyarországon Győr és Budapest számítanak a bűnözés fellegvárainak. Budapest roppant heterogén képet mutat, a külső kerületek felettébb biztonságosak, ellenben az V., VI., VIII., VII., IX. és X. kerületek bűnelkövetési adatai elég riasztóak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?