Egy napot bírta ki a rácsokon kívül a „miniamnesztiával” szabadult elítélt

Mindössze egy napot élvezhette a szabadságot egy 35 éves férfi, akit a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján engedtek ki a börtönből. Bűncselekményt követett el, és ismét lecsukták.

Vasile Murariu hat évet és kilenc hónapot töltött a iași-i börtönben, ahová testi sértés és minősített lopás miatt került. A sajtó által „miniamnesztiának” nevezett törvénymódosítás révén feltételesen szabadlábra helyezték, és már az első napon alaposan berúgott örömében. Ez nem lett volna gond, de részegen és jogosítvány nélkül gépkocsiba ült és útnak indult.

Egy közúti ellenőrzéskor, a rendőrök láttán, kiugrott az autóból, és menekülni kezdett. Rövid hajsza után elfogták, és kiderült, hogy ittas jogosítványa sincs. A férfit 24 órára őrizetbe vették. A bíróság utóbb hatósági felügyelet alá helyezte, de ha bűnösnek találkák, akkor a kiszabott szabadságvesztés mellett még a maradék börtönbüntetését is le kell töltenie.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter egyébként hétfőn újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem tudja, de „reméli”, hogy nem fog nőni a bűnözési ráta a „miniamnesztia” nyomán, ennek érdekében a 2017/169-es törvény alapján szabadon bocsátott fogvatartottakat első perctől kezdve figyelemmel követik az erre szakosodott igazgatóságok.

Mint ismert, "miniamnesztia" hatályba lépésének első napján 529 fogvatartott szabadult, és további 3 349 lett jogosult arra, hogy kérje feltételes szabadlábra helyezését.

Kapcsolódók

Kimaradt?