Hol fog tartani a romániai magyarság száz év múlva? Számban, műveltségben, iskolázottságban, életerőben vállalhatjuk-e a következő évszázadokat?  Kiss Tamásnak a romániai magyarokról szóló kolozsvári előadását hallgattuk meg a hétfőn elkezdődött 9. Szociológus Napokon. Többek között megtudtuk: nem állítható fel egy olyan narratíva, hogy a román többség egyre megengedőbb a kisebbséggel szemben.

A szociológus a szuverenitás kérdéskörével indította előadását. Elmondta, hogy Románia egy olyan 19. századi szuverenitás fogalomhoz ragaszkodik, ami az állampolgárok részéről egy totális lojalitást követel meg, ami ütközik a kettős állampolgárság kérdésével.  A román kisebbségpolitikát szerinte egy alapvető dualizmus jellemzi, és emiatt nehezen helyezhető el azokban a nemzetközi tipológiákban, amelyekkel a szakma dolgozik. 

A román állam monoetnikus vonásai már az alkotmány első cikkelyében kiütköznek – részletezte Kiss Tamás.  De vannak pluralista tulajdonságai  is a rendszernek: többek között ennek köszönhető az, hogy etnikai alapon szerveződő pártok képviselhetik a kisebbségek érdekeit. Ennek vannak törvénykezési jelei és vannak informális jelei is. A törvénykezésben szavatolják ezeknek a pártoknak a parlamenti képviseletét, illetve a kis kisebbségek képviselőinek a parlamenti reprezentációját.

A monoetnikus államkép és a pluralista diverzitás között

Ami az informális pluralizmust illeti, Kiss szerint elsősorban azt érdemes kiemelni, hogy eddig a román pártok nem szólították meg a magyar szavazókat, tiszteletben tartották azt, hogy a magyar kisebbség elsősorban saját, etnikai alapon létrehozott pártjára adja a voksát. Az oktatási rendszer és a nyelvhasználat tekintetében is vannak fontos pluralista vonásai a román rendszernek, bár ezeknek a törvény által szavatolt jogoknak az érvényesítése nem mindig akadálymentes.  A román kisébbségpolitika tehát ott lebeg a monoetnikus államkép és a pluralista diverzitás között – fogalmazott az előadó.

A román közvéleményben azonban a szociológus szerint nem figyelhető meg ez a kétarcúság, itt elsősorban a monoetnikus modell érvényesül. Sőt a plurális diverzitás érvényesülését a román közvélemény úgy értékeli, mint a magyar kisebbségnek nem jogosan járó, a román állam által nyújtott privilégiumokat.  Kiss Tamás általános sztereotípiákat sorolt fel, amelyeknek  szerinte két alappillére van: egyrészt a társadalmi hierarchiákban a magyarokat mindig a románok fölött helyezi el a közvélemény, másrészt meg úgy tekintenek az erdélyi magyarságra mint belső ellenségre.

Ebből a két alapvető prekoncepcióból vezethető le az összes többi sztereotípia, amellyel a többség az erdélyi magyar kisebbséghez viszonyul. Alig éri el az ötven százalékot azoknak a románoknak az aránya, akik az anyanyelvi oktatást helyeslik, de ennél jóval kevesebben vannak, akik egy magyar polgármestert támogatnának, és szinte nulla a támogatottsága a többségi lakosság körében bármiféle autonómia modellnek. Az sem igaz, hogy Erdélyben megengedőbb román lakosság. Semmiféleképpen sem állítható fel egy olyan narratíva, hogy a román többség egyre megengedőbb a kisebbséggel szemben – foglalta össze Kiss Tamás az eddig bemutatott felméréseket.

Mi következik?

Milyen lehetséges utak vannak az erdélyi magyarság előtt? A magyarországi politikai és közélet diaszpórájává süllyed vagy aktív részt vállal a romániai politikai élet alakításában? A kutató mindkét lehetséges utat fölvázolta. Az első és legfontosabbb mérés a magyar állampolgárságot vizsgálja. Ebből kiderült, hogy az erdélyi magyarok nagy része fontos és természetes folyamatként tekint erre a szabályozásra.  Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy az erdélyi magyarságnak már több mint fele kettős állampolgár.

Annak ellenére, hogy Románia egyik első európai ország volt, amely az ország határain kívül élő román diaszpóra tagjainak kettős állampolgárságot biztosított, az erdélyi magyarság kettős állampolgárságát egyfajta szuverenitás-sértésnek tekinti. Bár nem került sor olyan megtorló intézkedésekre, mint Szlovákiában, elképzelhető, hogy a jövőben ez a kérdés még fölmerül a román bel- és külpolitikában – vélekedett Kiss Tamás.