Az iszlám és az emberi jogok – tabudöntögető előadáson jártunk a Szociológus Napokon
Az emberi jogok és az iszlám kapcsolata olyan kérdéskör, amelyről sokat beszél a Nyugat, de nem igazán árnyaltan – magyarázta el Gyöngyösi Csilla, az ELTE BTK Vallástudományi Központ óraadó tanára a kolozsvári 8. Szociológus Napokon, csütörtökön.
Az egyetemi oktató a legnépszerűbb tévhitek eloszlatásával indított: azokban a társadalmakban, ahol az iszlám az elsődleges vallás, ott sem az iszlám az egyeduralkodó alkotó tényező, magyarázta. A nyugati társadalmakban a vallásossággal és egyházakkal szembeni elutasító attitűd létezik, ez az iszlám területén azonban nincs így. Az iszlámban ugyanakkor nem létezik papság, nem kereskednek az üdvösséggel, a hívek nem szorulnak a vallási értelmiségre sem – „ahány muszlim, annyi iszlám létezik”.
Ezeket a társadalmakat inkább a kulturális örökség határozza meg, a törzsi kapcsolódások fontosak bennük, ahogyan a szekuláris törvények, a naconalizmusok és így tovább. A felsoroltak gyakran fontosabb mozgatóerők is a vallásnál, mégis a nyugati kultúrkör úgy kezeli ezeket a társadalmakat, mintha csak az iszlám számítana a működésükben.
Az kijelenthető tehát, hogy nincs általános iszlám, ahogyan általános kereszténység sincs, csak amennyiben egy felületes definíciót használunk. A papság hiánya miatt az iszlámban még több a felekezet, csoport, iskola, mint a kereszténységben, és kevés közös alap található – például az istenre, a Mohamedre, az iszlám öt pilléréve vonatkozó tételek.
Az orientalizmus fő problémája, hogy egy politikailag meghatározott nézetegyüttes. A nyugati kulturális imperializmus egyik fő jellemzője, hogy „saját magát tekinti normának és normálisnak”, és minden egyebet ehhez mér”. Legyen szó például az iszlám reformációra való szükségének témájáról – ez az elképzelés már önmagában tartalmazza az állítást, hogy a kereszténység fejlődéséhez kell mérni az iszlámét is.
Az emberi jogoK z iszlámtól sem állnak távol
Az emberi jogok fogalma modern politikai fogalom, az iszlám pedig egy a hetedik században kialakult vallási formáció – ez azt jelenti, hogy nem meglepő, ha a kereszténységgel és zsidó vallással együtt az iszlámon sem lehet számon kérni az emberi jogokra vonatkozó tanításokat, emlékeztetett az előadó.
A nem nyugati társadalmakban az „egyetemes” emberi jogokat nem értelmezik úgy, mint mi, azaz saját magukra vonatkozónak, „de hát a katolikus és ortodox egyházakban sem szentelnek fel nőket papnak, például” – hangzott el.
A monoteista vallásokban az ember az istennel való viszonyában értelmezhető, az iszlám vallási antropológiája szerint azonban az élet szent, és csak isten rendelkezik abszolút szabadsággal. Az iszlám előtti Arábiához képest számos újat hozott ez a vallás: míg a törzsi közösségben csakis közösségi értéke volt az embernek, az iszlám hangsúlyt fektet az önálló felelősségre és az emberi méltóságra. „Az iszlám szerint ugyanakkor mindenki jónak születik, a jó cselekedetek pedig, amelyeket megtesz, a saját személyes jó cselekedetei, amelyekért majd jutalmat kap” – fogalmazott a szakértő.
Létezik iszlám állam?
A hatalommal kapcsolatos vita az egyik legrégebbi az iszlámban, a kérdés ugyanis az, hogy ki örökölje a próféta után a hatalmat? Az is kérdés, hogy elvi szinten an-e az embereknek joguk megdönteni a hatalmat és megválasztani, ki uralkodik fölöttük? Az iszlám három nagy felekezetre való szétválása is erre a problémára vezethető vissza.
Az iszlámban a 9. században vált szét a törvényalkotás, a közigazgatás és a végrehajtás, ez jelentette az egészen mostanáig tartó tekintélyválság forrását, ugyanis egy csoport, aki a törvényeket alkotja (vallástudósok, vallásjogászok), a végrehajtó hatalom viszont az uralkodó kezében van, akit senki nem kényszeríthet rá a nem általa hozott törvények betartására.
Éppen ezért nem lehet iszlám államokról beszélni, hiszen soha nem volt egy olyan ország sem, amely teljesen az iszlámra építhetett a fent említett okokból – magyarázta Gyöngyösi Csilla.
Hogyan viszonyulnak a többi valláshoz?
"Egy monoteista vallás önmagában kizárólagosságot hirdet, ebben nincs semmi meglepő, azonban a különbség az iszlám és a többi monoteista vallásokhoz képest, hogy előbbi számára „nincs kényszer a vallásban”. A meggyőzésnek és társadalmi nyomásnak persze vannak más eszközei, de alapvetően az az alapelv jellemzi a Koránt és sok esetben a történeti iszlámot, hogy a kényszer tiltott.
Az iszlám uralta területeken a vallási kisebbségeket nem kényszerítik betérése, a vallás felvételére, ugyanakkor gazdaságilag megpróbálhatják érdekeltté tenni őket, hogy muszlimok legyenek. „A vallási kisebbségekkel szerződést kell kötni, és ha teljesítik ezt a szerződést, békén kell hagyni őket, még ha többistenhívők is” – hangzott el.
Nők, feminizmus és iszlám
A nemek közti egyenlőtlenség kérdésének tárgyalásakor arra emlékeztetett a szakértő, hogy, egyik monoteista vallás sem az egyenlőség híve. Azonban van olyan szent szöveg az iszlámban, amely a nőket és férfiakat egyenjogúsítja, bár ez sem teljes mértékben. Az egyenlőtlenség a különböző mértékű örökösödésben érhető tetten (a nőknek a 7. századtól lehet saját tulajdonuk az iszlámban, míg az európai társadalmakban ez a 19. századtól lett általánosan jellemző), ugyanakkor az iszlámban két nő tanúskodása éri egy férfi tanúskodását, a férfi pedig megütheti a feleségét „nevelő célzattal”, végül: a férfiak nagyobb felelősséggel rendelkeznek, mint a nők.
Bár a feminizmusra mint politikai baloldali, szekuláris mozgalomként vagyunk hajlamosak tekinteni, és az iszlám feminizmus is felmutatott hasonló jegyeket a 20-30-as években, az új nemzetállamok megszületésével, a második világháború után a modernista mozgalmak sok esetben váltak a szekuláris katonai diktatúrák támogatójává.
A jelenkori iszlám egyik legnagyobb problémája, hogy hitelességi válságban van, ennek pedig egy része, hogy a baloldali, szekuláris politikai ideológiájú mozgalmak nem tudnak eljutni a nagy tömegekhez. „A baloldali szellemi elitek választhatnak: vagy csatlakoznak a fanatikus vallásosokhoz (…), vagy csatlakozhatnak a nagyon populista, nagyon szekuláris, nagyon nyugatos, reformokat bevezető diktátorokhoz, magukra haragítva az egész társadalmat” – vázolta fel a jelen helyzetet Gyöngyösi.
A hidzsáb viselete és az iszlám feminizmus a nacionalizmusra történő váltások során a vallási mozgalmakhoz csatlakozva próbálja láthatóvá tenni a nőket. A nők megjelennek a mecsetekben, az egyetemeken, vallástudósok, orvosok lesznek. „Az a jelkép, amit a nyugat az elnyomás szimbólumának tart, és valóban az is sok helyen, ahol állami törvények kötelezik a hordását, sok esetben a feminizmus, a vallási tradíciók ébren tartása, az önazonosság és az erős vallási identitás szimbóluma” – fogalmazott a szakértő, kiemelve, hogy a hidzsáb sok helyen lázadás a nyugati kultúra a női testet tárgyiasító jellegével szemben.
Milyen problémákkal szembesülnek a muszlim nők ma?
A női imámok kérdése fontos ma, illetve az, hogy ugyanabban a vallási térben, ugyanabban a sorban imádkozhatnak-e együtt a férfiakkal – mondta el Gyöngyösi Csilla. Fontos ugyanakkor, hogy házasodhatnak-e muszlim nők nem muszlim férfiakkal, a nők írástudatlanságának visszaszorítása a hagyományos paraszti társadalmakban szintén kihívás.
A bigámia is egy létező probléma, ugyanakkor tudni kell, hogy nem jellemző az iszlám társadalmakra, és komoly szabályozások vannak arra vonatkozóan, hogy miként lehet fenntartani a többnejűséget.