Botrányos adat: évente 36 ezer áldozatot szed Romániában a légszennyezés

A szennyezett levegő több halálos áldozatot követel világszerte, mint a dohányzás – ezt állapítja meg az ENSZ egyik újabb tanulmánya.

Az adatok szerint a légszennyezés okozta légúti, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések világszerte évente 8,8 millió halottat követelnek – kétszer annyit, mint a dohányzás.

Világszerte 3000 légszennyezett város

A légköri szennyeződést világszerte megfigyelő AirVisual kimutatásában több mint 3000 város létezik a világon, ahol a légszennyezés komoly veszélyt jelent a lakosság számára.

Románia természetesen nem képez kivételt ez alól. Az Act for Tomorrow civil szervezet alapító tagja, a légköri szennyezéssel foglalkozó Andrei Coșuleanu szerint Romániában a légszennyezés egyre nagyobb mérteket ölt, miután az ország már évek óta az európai roncsautók temetője. Emellett a hazai lakosság most már egyre sűrűbben és mind többet vásárol, az élelmiszereket illetően pedig nagy a pazarlás is, ami a hulladékanyagok mennyiségének jelentős növekedésével jár.

Ezek a hulladékégetőbe kerülnek, elégetésük pedig nagymértékben hozzájárul a légszennyezéshez. Érdekes módon, az utóbbi időben Bukarestben javult a helyzet a légszennyezés tekintetében. Vagy, egy másik megközelítésben: más romániai városokban olyan mértékben romlott, hogy az eddig legszennyezettebbnek tekintett Bukarest immár a negyedikhelyre szorult vissza, olyan egyetemi városok mögé, mint Iași, Kolozsvár és Brassó.

Iași-ban a legrosszabb a helyzet

A Moldova fővárosának tekintett Iași lett Románia legszennyezettebb városa, ahol az egy köbméternyi levegőre számított szennyező anyagok elérik a 27 mikrogrammot.

Románia szennyezett városai között van még Ploiești, Măgurele, Temesvár és Arad, valamint Scheia, a legtisztább levegővel pedig Konstanca, Brăila és Galac rendelkezik.

A légszennyezést okozó szilárd anyagrészecskék elsősorban az ipar, a közlekedés, az építkezések, illetve a fűtés miatt kerülnek a levegőbe. A szakember szerint a romániai légszennyezés alakulását befolyásolja az ország lakosságának gondolkodásmódja.

A romániaiak szívesen vásárolnak olcsó holmit, pénzhiány miatt pedig ez a gyakorlat fokozottan érvényes az autókra. Miközben számos államban igyekeznek megszabadulni a szennyező dízelmotoroktól –Németországban például már el is kezdték a kitiltásukat –, addig Romániában szívesen vásárolnak ilyen típusú gépkocsit, amelyek éppen emitt, sokkal olcsóbban kaphatók.

Bukarest a világ ötödik legzsúfoltabb városa

A közlekedést tekintve Európában Bukarest a legzsúfoltabb város, és ez amiatt is van, mert a bukaresti lakosok átlagosan napi egy órát töltenek járművekben. A Tom Tom indexnek megfelelően a román fővárost Moszkva, Szentpétervár és London követi, a további sorrend pedig így alakul: Marseille, Róma, Párizs, Brüsszel, Manchester és Athén.

De a forgalom tekintetében Bukarest világviszonylatban sem vall szégyent: az ötödik helyet foglalja el, Mexikó, Bangkok, Dzsakarta és Chongping után.

Az Act for Tomorrow felmérése szerint a helyzeten sokat ront az a tény, hogy a stoplámpák működését nem szinkronizálják, így a gépkocsik a sűrű leállás, indítás miatt szinte kétszer annyit szennyeznek.

Több tízezer áldozat, hulladéktermelés, pazarlás

A világszerte 8,8 millió áldozatot követelő légszennyezés miatt a legfrissebb statisztikák szerint Romániában évente 36 ezer ember veszíti életét. A fővárosi Marius Nasta Intézet professzora, Florin Mihălțan kimutatásának megfelelően a szennyezett levegő következtében a gyermekek asztmát, bronchitiszt, gyakori légúti fertőzést kapnak. Gyakran fulladásos rohamaik vannak, ami nem egyszer kórházi ellátást igényel.

De említést tett a fűtés légszennyező hatásairól is, a gyárak közelében lakó személyeknél pedig aránytalanul magasak a szív- és érrendszeri megbetegedések, a tüdőbántalmak és a rák.

Szakemberek szerint a légszennyeződés jelentősen csökkenthető lenne, ha a hulladékokat szelektív módon gyűjtenék be, ha a lakosok kevesebb hulladékot „termelnének”, azaz kevesebbet pazarolnának.

Kapcsolódók

Kimaradt?