Szájkaratézott az RMDSZ három EP-jelöltje Marosvásárhelyen

Az RMDSZ jelenlegi európai parlamenti képviselőinek (Winkler Gyula, Sógor Csaba) hiányában tartottak Szájkaratét kedden a marosvásárhelyi Sörházban a befutó helyért versengő EP-jelöltek részvételével. Hegedüs Csillát, Vincze Lorántot és Oltean Csongort az RMDSZ kongresszusán megszervezett kerekasztalhoz hasonlóan Kovács Péter, a Kolozsvári Rádió munkatársa, az RMDSZ korábbi ügyvezető elnöke faggatta.

A bemutatkozások és a kötelező udvariaskodások mellett lényegre törő kérdések is elhangzottak. A marosvásárhelyi közönség többnyire helyi vonatkozású témákat vetett fel a rendezvényen. Így derült ki, hogy az egyébként helyi illetőségű Vincze Lóránt megválasztása esetén Marosvásárhelyen nyitná meg központi irodáját. De a város bemutatására is vállalkozna európai partnerek előtt. „Elhozzuk a befolyásos politikusokat Vásárhelyre” - erre tett ígéretet Hegedüs Csilla is.

 

Az ifjúság problémáit vállalná fel a MIÉRT elnöke, aki szerint a fiatalok elvárásai ugyanazok Maros megyében, mint Háromszéken. Oltean Csongor következetesen a harmadik helyet kéri a listán. „Nem magamnak, nem a MIÉRT-nek, hanem az erdélyi magyar fiataloknak” – jelentette ki.

Arra a felvetésre, hogy miben lettek öt év alatt jobbak, mint a 12 éve hivatalban levő Winkler és Sógor, (hiszen Oltean kivételével 2014-ben is ugyanezen jelöltek szerepeltek a listán: akkor a sorrend Winkler, Sógor, Vincze, Hegedüs és Antal volt), Vincze és Hegedüs is udvarias választ adott. Hangsúlyozták, mind a négy vetélytársukkal dolgoztak már együtt és nyitottak lennének rá a jövőben is.

A saját jelöltségük mellett azzal érveltek, hogy az elmúlt években jelentős tapasztalatra és kapcsolati hálóra tettek szert. Hegedüs a Navracsics Tibor EU-s biztossal való jó kapcsolatokat, az Örökségünk Őrei programot emlegette, ugyanakkor nem mulasztott el odaszúrni Tőkés Lászlónak sem. Szerinte a Fidesz színeiben EP-képviselői mandátumot szerzett politikus az, aki nem megfelelően képviselte az erdélyi magyar kisebbséget.

Vincze a Minority Safepack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés keretében végzett munkát hangsúlyozta. A FUEN-elnöke ugyanakkor saját gyengeségeként említette, hogy nem képes csak jobb- és baloldalban gondolkodni, illetve az Európai Néppárt „militarista párthűségét tartani.” Hegedüs nem kívánt gyengeséget megnevezni.

Nem szeretik Kövesit

A felvetett témák között szerepelt a környezetvédelem, mezőgazdasági támogatások, de az Európai Ügyészség főügyészjelöltjei is. Hegedüs hangsúlyozta, azért nem támogatná Laura Codruța Kövesit, mert nem szereti, hogy „hárman vannak a vonalban”, amikor a lányával beszél telefonon. Hegedüs szerint nem hiteles Kövesi azért sem, „mert nem bízik a saját országa igazságszolgáltatásában, amibe volt beleszólása az elmúlt időben”. Bírálta továbbá Kövesit a szerinte ártatlanul elítélt Nagy Zsolt, Horváth Anna és Markó Attila ügye miatt is. Vincze szintén a visszaélések miatt kifogásolta Kövesi személyét és jelölését.

A kampánytechnika témakörében a korábban a mindhárom jelölt által a Facebookon megosztott képről vitáztak. Vincze szerint a rágalmazásokra választ kell adni; Hegedüs „úri gesztusként értelmezte” az üzenetet az előzmények ismeretében, Oltean pedig az „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” szellemében magyarázta, miért kell a sokak által kifogásolt módon üzenni a politikai ellenfeleknek.

 

A beszélgetésbe közben becsatlakozott Facebookon a már említett Markó Attila is. Ő a restitúciós törvény be nem tartása kapcsán fogalmazott meg kérdést. Az EP-jelöltek egyetértettek abban, hogy Románia nem jogállam, mivel nem tartja be a saját törvényeit sem.

Nem osztoznának az MPP-vel

Vincze és Hegedüs az első két hely valamelyikére pályáz, ők arra tettek ígéretet, hogy minden erdélyi magyar képviseletét felvállalják megválasztásuk esetén, és be fogják vonni a civil szerveződéseket is a szakirányú munkákba. Olteán a harmadik helyre pályázik, szerinte az ifjúsági szervezetek jobban megmozgathatók a kampány alatt, hogyha van akár minimális esély is arra, hogy a jelöltjük bejusson a parlamentben.

Mint ismert, ahhoz hogy egy párt bejusson az Európai parlamentbe, el kell érnie a választásokon az 5 százalékos küszöböt, Románia 2019-ben 33 mandátumot kap, ami azt jelenti, hogy két képviselőnek 6,06 százalékot kell szereznie. Amennyiben az RMDSZ ezt fölülmúlja, úgy a visszaosztásnál megkaphatja akár a harmadik helyet is.

A Szájkaratén résztvevő mindhárom jelölt úgy véli, a befutóhelyek kizárólag az RMDSZ-nek járnak, elutasítva ezzel az EMNP és az MPP kérését. Bár arról nem vettek tudomást, hogy az EMNP a harmadik helyet kérné egy koalíciós listán a jelöltjüknek.    

Mint ismert, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteken rangsorolja a befutó helyekre pályázó jelölteket.

Kapcsolódók

Kimaradt?