Dăncilă: újabb jelentős bér- és nyugdíjemelések jönnek

Románia a leggyorsabban fejlődő uniós államok között van - jelentette ki pénteken Viorica Dăncilă. Johannis szerint az elfogadott költségvetés elzálogosítja a romániaiak jövőjét

A kormányfő a beruházások helyzetét, a helyi közösségeknek juttatott összegeket és a bér- és nyugdíjemeléseket részletezte. "Idén 50 milliárd lejt fordítunk beruházásokra (...) és a román hazai össztermék először haladja majd meg az ezermilliárd lejes küszöböt, ez több mint egyharmaddal több, mint amikor 2016-ban átvettük a kormányzást. A múlt esztendőben regisztrált gazdasági növekedés az uniós átlag háromszorosa volt, a bérek és nyugdíjak a beígért mértékben növekedtek" - sorolta a parlamentben a kormányfő.

Dăncilă arra biztatta a parlamenti képviselőket, hogy a számokra figyeljenek, amikor a költségvetésről van szó. "Az idei nettó átlagbér 50%-kal lesz nagyobb, mint 2016-ban volt. A büdzsé bevételei történelmi csúcsra értek, még akkor is, ha a begyűjtött összeg arányaiban nem nőtt ekkorát, de ez természetes olyan körülmények között, hogy közben csökkentek az adók és illetékek. Először fog előfordulni, hogy a nyugdíjalap többlettel zárja majd az évet (...), ezért minden állampolgárt arra ösztönzök, hogy bízzon a román gazdaságban, merjen hinni Romániában. Románia a leggyorsabban fejlődő uniós államok között van" - hangoztatta a kormányfő.

"A minimálbér 10%-kal nő, a költségvetési alkalmazottak bére a 2022-ben esedékes és a 2018-as bér közötti különbség 25%-ával emelkedik, idén is kapnak 1450 lej értékű vakációs csekket és két országos minimálbérrel egyenértékű étkezési pótlékot. Szeptember elsejétől 1265 lej lesz a nyugdíjpont értéke (+15%) és 704 lejre nő a minimális nyugdíj (+10%). Az idén január elsejétől esedékes nyugdíjemelést már tavaly július elsején megadtuk, ráadásul nagyobb arányban, mint ahogyan azt a törvény előírja, és idén szeptember 1-jétől megelőlegezzük azt az emelést, ami 2019. január 1-jétől lenne esedékes" - mondta a miniszterelnök.

A kormányfő szerint a gyermeknevelési pótlékot csak az államháztartási hiány növekedésének árán lehetett emelni, de az még mindig a 3% alatt marad. Dăncilă bírálta azon képviselők "komolytalanságát", akik a forrás megjelölése nélkül nyújtották be vonatkozó módosító javaslatukat. Dăncilă kifejezte reményét, hogy mandátumának végére eléri, hogy minden iskola megszerezhesse az összes szükséges működési engedélyt, és emlékeztetett: ez ügyben 47,8%-kal növelték az oktatási tárca költségvetését.

 

Az egészségügyről szólva kiemelte: idén a hazai össztermék 4,8%-át fordítják erre a területre, ezért - az orvosok és asszisztensek bérének rendezése után - 2019 az eszközberuházás éve lesz. Hozzátette: fontos programokkal támogatják a vállalkozókat és jelentős összegeket fordítanak a védelmi ipar fejlesztésére.

Úgy vélte: Klaus Johannis államfőnek felelősségről kell bizonyságot tennie a költségvetést és a szállítási miniszter kinevezését illetően egyaránt. Amikor arról kérdezték, hogy tart-e attól, hogy a Klaus Johannis a titkosszolgálatok költségvetésének megnyirbálása miatt visszaküldi a parlamentbe a büdzsé tervezetét, azt mondta. 'nem könnyű előrelátni' az államfő reakcióit és hozzátette: a forráselvonásokról a szuverén parlament döntött.

Az elfogadott költségvetés elzálogosítja a romániaiak jövőjét

A parlament által pénteken elfogadott költségvetés arról tanúskodik, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta többségi koalíció "teljesen semmibe veszi" a román állampolgárok elvárásait - véli Klaus Johannis.

Az államfő szerint az idei állami költségvetés "a legbeszédesebb példa az olyan kormányzásra, amely elzálogosítja a romániaiak jövőjét". Johannis elnök közleményében rámutat, a PSD-ALDE-kormány "megengedhetetlen késéssel" küldte el a parlamentnek az idei költségvetést, amely ráadásul nem végrehajtható. "Az állami költségvetés eddig példa nélküli késése voltaképpen arról árulkodik, hogy a kormány nem tud valós megoldásokat kínálni ígéretei teljesítésére" - fogalmaz.

Az államfő hangsúlyozza, a Nemzeti Liberális Pártnak sikerült elfogadtatnia a gyermeknevelési pótlék emeléséről szóló módosító indítványt, "amely valóban romániai családok millióinak a hasznát szolgálja". "Fontos győzelem ez az ellenzék számára, amely nem maradt volna egyedülálló, ha a PSD-ALDE-koalíciót tényleg a jólétet biztosító intézkedések foglalkoztatnák" - teszi hozzá. Johannis szerint a költségvetés nem törődik a fogyatékkal élőkkel és gondozóikkal, és veszélybe sodorja a nekik járó juttatások kifizetését azáltal, hogy teljesen az önkormányzatokra hárítja az ezekkel járó költségeket.

Az elnök úgy véli, a költségvetés a valós gazdasági mutatókhoz képest "túlbecsült adatokra" épül, és nem fordít kellő hangsúlyt a befektetésekre, így - ellentétben a PSD által beígértekkel - az autópálya-, iskola-, óvoda és kórházépítés várat magára, miközben a parlamenti pártoknak szánt állami támogatás nő. A PSD és az ALDE populizmusa és demagógiája révén veszélybe sodorja a gazdasági stabilitást és kiszámíthatóságot, fenntartható és hiteles költségvetés helyett olyan büdzsével állt elő, amely szembemegy a gazdasági valósággal és az állampolgárok elvárásaival - zárja közleményét az államfő.

A parlament pénteken fogadta el a 2019-es állami költségvetést. A tervezetet 275 törvényhozó támogatta szavazatával, 122-en ellene voksoltak, ketten tartózkodtak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?