Politikuscsemetéket küldött Románia szakértőként Brüsszelbe
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét hat hónapig betöltő Románia brüsszeli küldöttsége szakértőinek a legtöbb esetben egyetlen ajánlólevelük: a papa-mama neve – derül ki az adevarul.ro összeállításából.
A brüsszeli román küldöttségben nem kis számban volt miniszterek, honatyák, titkosszolgálati, alkotmánybírósági tagok csemetéi kaptak helyet. Az elnökségének hat hónapját éppen csak megkezdő Románia most is pompás példáját adta a nepotizmusnak.
A román külügyminisztériumból származó információk szerint Románia Európai Unió melletti küldöttégének munkatársai nagyjából két kategóriába sorolhatók. Az egyikbe a tényleges, komoly szakértelemmel rendelkező diplomaták tartoznak, akik maguk végzik el a felelősségteljes munka legnagyobb részét. Ők azok, akik valahogyan megmentik a nevetségességtől Romániát.
A másik csoportot a „szellemdiplomaták”, vagyis a küldöttségbe protekcióval, pártrendelettel bekerült, hozzá nem értő, „politikuscsemeték” alkotják. Utóbbiak semmilyen vizsgán, teszten nem estek át, nem tudni, mikor nevesítették őket a tisztségre, és az sem ismert, mikor jár le a mandátumuk. Életrajzuk sehol nem olvasható – nyilván azért, mert abból világosan kitűnne, hogy mennyire alkalmatlanok a tisztségre.
Demokrácia – román módra
A brüsszeli román képviselet közlekedéssel, távközléssel és energetikával foglalkozó részlegének tagja Ramona Nița, aki nem más, mint a román kormány volt energetikai miniszterének, Constantin Nițának a lánya. Apját négy év börtönre ítélték befolyással való üzérkedés miatt és 2018 decemberében szabadult az alkotmánybíróság döntésének értelmében, amely megszüntette az öttagú bírói tanácsok ítéleteit, így Constantin Nița ügyét újratárgyalják majd.Forrás: adevarul.ro
Ugyanennek a részlegnek a vezetője Alexandru Pogrea is, aki nem más, mint a Boc-kormány pénzügyminiszterének, Gheorghe Pogeának a fia. Ő tehát Ramona Nița főnöke lett. Gheorghe Pogeát annak idején Adriean Videanu, a kis- és közepes vállalatokért felelős tárcavezető protezsálta be a kormányba, 2009-ben, amikor is a szociáldemokraták és a demokrata liberálisok még közösen kormányoztak. Így tehát a romániai román uniós képviseletben az egykori demokratikus-liberális párt volt miniszterének fia a Szociáldemokrata Párt volt minisztere lányának a főnöke lett, ami jól jelzi, hogy mekkora a demokrácia Románia uniós képviseletében.
Hírek szerint Alexandru Pogea legalább nyolc éve tagja a brüsszeli román küldöttségnek, jóllehet hivatalosan mandátumának négy év után le kellett volna járnia, ám az energetikai minisztérium többször is meghosszabbította azt. Ami aligha lehet a véletlen műve, mert a kormányforrásokra hivatkozó román média szerint a tárca még továbbra is Gheorghe Pogea befolyása alatt áll.
Visszafordították az útról
Mihnea Sarca a Külső Hírszerző Szolgálat volt igazgatójának, Vasilica Sarcának a fia. Jóllehet Klaus Iohannis tavaly nyugállományba helyezte a papát, akinek azonban még van annyi befolyása, hogy fiának továbbra is biztosítsa a kiválóan fizető munkahelyet, ahol szinte semmit nem kell tennie, maximum protokollebédeken kell halálra ennie magát.
Diana Cliveti az egykori parlamenti képviselő, Minodora Cliveti lánya. A mama Bacău megyei képviselő volt 2000 és 2008 között, aki a szociáldemokraták volt „nagy kombinátorával”, Viorel Hrebenciuc-kal állt szoros barátságban. Diana Cliveti a román küldöttségben a biztonsággal és a védelemmel foglalkozik, amelyhez természetesen egyáltalán nem ért, hiszen ezt megelőzően Románia görögországi nagykövetségén tette a semmit George Ciamba nagykövetsége idején.
Raluca Seucan hivatalosan a belügyekkel foglalkozik. Ő Aspazia Cojoaru volt alkotmánybíró lánya, az anyja volt az, aki a 2012-es népszavazáson Traian Băsescu javára billentette el a mérleget. Aspazia Cojocaru különben a Nastase-kormány egykori igazságügyi államtitkárának, Claudiu Seucánnak a felesége.
A román külügyminiszter, Teodor Melescanu mostohafiát strasbourgi nagykövetnek nevezte ki, ami kimeríti az érdekkonfliktus fogalmát. Miután bűnvádi feljelentést tettek ellene, a tárcavezető visszafordította a tisztsége átvételére Strasbourgba utazó fiát, akivel útközben közölte: ne menjen tovább Strasbourgba, mert már nem ő a konzul.
Az élettárs testvére
Románia uniós küldöttségében nemrégiben helyett kapott Iulian Tănase, aki a külföldi kereskedelmi kapcsolatokkal foglalkozik. Szülei semmiféle vezető tisztséget nem töltöttek be, így azt is mondhatnánk, hogy ő a lenne a szerencsés kivétel – ha nem lenne azonban Liviu Dragnea élettársának, Irina Tănasénak a testvére.
Ráadásul már öt év tagja a román küldöttségnek, ahova nyomban azt követően került, hogy megindult a nagy szerelem a korosodó politikusok és a nála pár évtizeddel fiatalabb lány között. Iulian Tănase így négy éves mandátumának lejárta után is megmaradhatott tisztségében, a kis- és középvállalatokkal foglalkozó minisztérium javaslatára, amelyet – a véletlenek összejátszása folytán – a Dragneához közel álló Radu Oprea vezet.
2017-ben kis híján repültek volna a beprotezsáltak Románia uniós küldöttségéből. Román lapértesülések külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva úgy tudják, hogy az európai ügyekkel foglalkozó volt tárcavezető, Victor Negrescu rendet akart teremteni a román küldöttségben. Komoly elemzést készített a küldöttség tagjainak szakértelméről, jelentését pedig megküldte Mihai Tudose akkori miniszternek. Abban a pillanatban azonban felforrósodtak a telefondrótok, a pártok ugyanis kiálltak védenceik mellett. Tudosét saját pártja végül is kiutálta tisztségéből, Viorica Dăncilă pedig elfektette a jelentést.