Három nap alatt rengeteg kárt okozott a rossz idő

Az utóbbi három nap során húsz megye összesen 54 településén, valamint a fővárosban okozott károkat a rossz idő – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.

Információi szerint a belügyi alakulatok – rendőrök és tűzoltók – több mint 2 200 kidőlt fát és 44 földre zuhant oszlopot távolítottak el az elmúlt 3 nap alatt. A kitört fák és oszlopok 363 személygépkocsit rongáltak meg. Pénteken az időjárás több utat járhatatlanná tett, többek közt két autópályát – az A2-est, illetve az A3-ast – is le kellett zárni a forgalom elől.

A hétvége során nyolcezer tűzoltó, rendőr és csendőr dolgozott a terepen veszélybe került emberek megmentésén, kidőlt fák, oszlopok, huzalok eltávolításán, a forgalom irányításán, az úttestre ömlött víz kiszivattyúzásán. 17 lakásban és 28 útszakaszban is kárt tett az időjárás – sorolta a szóvivő.

A hegyi csendőröknek 23 turistát kellett megmenteniük és biztonságos helyre kísérniük ezekben a napokban. A sínpárokra esett kövek és fák miatt egy időre szünetelt a vasúti közlekedés Valea Albă és Drobeta Turnu Severin, valamint Pietrele Albe és Strâmbuţa között. A jegesedés késéseket okozott a vasúti, valamint a légi közlekedésben is.

Ialomiţa megyében szombaton körülbelül 50 000 fogyasztónál szünetelt az áramellátás a rossz idő miatt. Továbbra sincs áram az ország 34 településén, összesen 22 000 háztartásban.

Jelenleg egyetlen országút vagy autópálya sincs lezárva a forgalom elől időjárási viszonyok miatt – tette hozzá Dajbog.

Kapcsolódók

Kimaradt?