Zsúfolásig megtelt a bákói Szent Miklós plébániatemplom az első moldvai magyar misére

Zsúfolásig megtelt vasárnap délután a bákói Szent Miklós plébániatemplom a jászvásári püspökség által engedélyezett első magyar nyelvű misére - mondta el az MTI-nek Nyisztor Tinka néprajzkutató, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vallási felelőse. 

A Jászvásári Római Katolikus Püspökség a hét folyamán engedélyezte, hogy a Bákó főterének szomszédságában található templomban havonta egyszer magyar nyelvű misét tartsanak. Az egyházmegye 1884 óta íródó történetében először fordul elő, hogy a püspök által elrendelt rendszeres magyar nyelvű misékre kerülhet sor. A kommunizmus bukása után a moldvai csángók magyar misézésre vonatkozó kérései mindeddig elutasításba ütköztek. 

Nyisztor Tinka az MTI-nek elmondta, igazi ünnepi hangulat uralkodott a templomban, amit az is jelzett, hogy 6-8 csángó faluból népviseletbe öltözve érkezett a hívek egy-egy csoportja. Hozzátette: az első magyar misét egyórás szentségimádás előzte meg, és már erre is majdnem megtelt a templom. A szentségimádás során többek között a keresztúti áhítatosságot imádkozták, melynek minden stációja után egy-egy magyar éneket énekeltek el. „Olyan tiszta szívből énekelt mindenki és olyan szakralitása volt az egésznek, hogy érezni lehetett az erőt, ami a közösségben van” - mondta Nyisztor Tinka, aki szerint a jelenlévők többsége tudta a magyar énekeket, és felszabadultan énekelt. 

Az első magyar misét Ciobanu János nyugalmazott pap celebrálta, aki korábban a Bihar megyei Belényesen szolgált, és nyugdíjasként tért vissza szülőföldjére. Prédikációja központjába azt állította, hogy a híveknek a mindennapok során is példaértékű életet kell élniük. 

A magyar nyelv valamely nyelvjárását még őrző moldvai csángók csaknem harminc éve küzdenek a magyar misék engedélyezéséért. Nyisztor Tinka korábban az MTI-nek elmondta: készül közzétenni azt a két kötetet kitevő levelezést, amelyet a különböző egyházi elöljárókkal folytatott ez ügyben. Petru Gherghel, az egyházmegyét 1990 óta vezető püspök korábban kijelentette: csak akkor engedélyezi a magyar misét, ha megbizonyosodik róla, hogy a hívek legkevesebb két százaléka nem érti a román nyelvet. Később arra hivatkozva utasította el a magyar misét, hogy a csángó nyelv nem magyar nyelv. 

Nyisztor Tinka azt is megjegyezte: a bákói misével nem oldódik meg a moldvai csángók anyanyelvi misézése. Fenntartják a követelésüket, hogy vezessék be a magyar miséket mindazokban a csángó falvakban, ahol igény van erre. 

A jászvásári püspökséghez tartozó nyolc moldvai megyében - a püspökség honlapján közölt adatok szerint - több mint kétszázezer római katolikus hívet tartanak számon. Magyar kutatók 30-40 ezerre becsülik azoknak a moldvai katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?