Rendkívüli csúcsértekezleten kötik meg november 25-én az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséről szóló megállapodást, amelynek tervezetét már elfogadta a brit kormány. A megállapodás korántsem jelenti a Brexit-folyamat végét, sőt éppenséggel egy végeérhetetlen játszma kezdete lehet.

A Brexit kapcsán az Egyesült Királyság nem egy, hanem két dokumentumról tárgyal az Európai Unióval. Az egyik a kötelező érvényű kilépési megállapodás (Withdrawal Agreement), a másik egy politikai nyilatkozat (Political Declaration), amely a Brexit következő szakaszaira vonatkozó, nagyon tág célkitűzéseket fogalmaz meg. Lényegében a felek "kegyes óhajait" tartalmazza azokról a kérdésekről, amelyekről nem sikerült megállapodni a kilépési folyamat elindítása óta. A nyilatkozat azért született, mert a felekben tudatosult, hogy képtelenség rendezni a vitás kérdéseket a Lisszaboni szerződés 50. cikkelyének élesítésétől számított két éves határidőn belül, 2019 márciusáig.

Vége az illúzióknak?

A kilépési megállapodás nemcsak Londonban váltott ki ellenkezést (mint ismert, a kabinet több tagja, köztük a Brexit-ügyi miniszter lemondott, mert túlságosan "puhának" találta a Theresa May miniszterelnök által elfogadott megállapodás-tervezetet), hanem a spanyol kormány is jelezte, hogy jelenlegi formájában nem támogatja a megállapodást. Ugyan Spanyolország korábban világossá tette, hogy nem használja a Brexit-tárgyalásokat arra, hogy követelje a fennhatóságot Gibraltár felett, de nem is fogad el olyan megállapodást, amely azt jelentené, hogy lemond történelmi követeléséről az enklávéval kapcsolatban.

Azonban a spanyolokénál jóval komolyabb és nehezebben kezelhető fenntartásokat fogalmaztak meg maguk a britek. A megállapodás-tervezet a két leglényegesebb függőben levő kérdés – az átmeneti időszak és az észak-ír határ – közül egyikre sem ad megnyugtató választ, ami elemzők szerint azt is mutatja, mennyire gyenge pozícióból volt kénytelen tárgyalni London. Theresa May miniszterelnök nyilatkozata ugyanakkor azt is jelzi, hogy a kilépés támogatói – két évvel a kilépésről szervezett népszavazás után – még mindig kampányszlogenekben gondolkodnak. A miniszterelnöknek az a kijelentése ugyanis, hogy a megállapodás-tervezet „lehetővé teszi, hogy Nagy-Britannia visszaszerezze az ellenőrzést pénze, törvényei és határai felett”, éppen a tervezet fényében mindenféle valóságalapot nélkülöz.

Nincs közös piac közösségi szabályozások nélkül

A Brexit-kampány egyik fő illúziója az volt, hogy az Egyesült Királyság, amint kilép az EU-ból, azonnal új és a mostaninál főleg kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatot hoz létre az Európai Unióval. Ahogy May kormányfő fogalmazott, a cél a „súrlódásmentes kereskedelem”, más szóval a brit cégek hozzáférésének biztosítása az egységes piachoz anélkül, hogy számolniuk kellene az EU-s tagságból eredő kötöttségekkel, illetve anélkül, hogy Nagy-Britannia hozzájárulna az uniós költségvetéshez. Vagyis pontosan az, amit az EU eleve kizárt. Tette ezt mindenekelőtt azért, mert ha belemegy abba, hogy a britek az uniós szabályrendszer tiszteletben tartása nélkül a közös piacon maradjanak, elindíthat az unió felbomlása, hiszen számos tagország szívesen szabadulna Brüsszel (lényegében az uniós szerződések) szigorától, ha a kilépés nem járna kezelhetetlennek tűnő gazdasági hátrányokkal.

A Brexit keményvonalas támogatóinak álma több más okból sem válhat valóra. Az egyik az, hogy a brit tárgyalók különböző célkitűzései eleve ellentmondanak egymásnak. Theresa May a „vörös vonalak” egyikeként említi a vámunióból való kilépést. Ez – ha eltekintünk is az ír kérdéstől – ellentmond a „súrlódásmentes kereskedelem” céljának, hiszen a vámunióból kilépve Nagy-Britannia harmadik országnak számítana, ahonnan az áruk csakis vámellenőrzés után léphetnének be az EU területére.

Másfelől, amint arra Simon Deakin, a Cambridge Egyetem Gazdaság Kutató Központjának igazgatója rámutatott, „a kereskedelem és a szabályozás egyazon érme két oldala”. Az Egyesült Királyság nem kereskedhet az Európai Unióval úgy, hogy figyelmen kívül hagyja az EU szabályozásait. Ezt a tagországok sem tehetik meg. Gondoljunk csak arra, hogy hiába volt tagja 2007-től az Európai Uniónak, Románia 2016-ig nem exportálhatott sertéshúst a többi tagországba és az EU kereskedelmi partnereinek, mivel nem teljesítette az uniós állategészségügyi követelményeket.

„A szabályok követése a feltétele a súrlódásmentes kereskedelemnek az európai közös piacon. (...) A Brexit után nem tehetünk szert autonómiára a szabályozásokat illetően anélkül, hogy lemondanánk a súrlódásmentes kereskedelemről” – mutat rá Deakin hangsúlyozva, hogy aki szakítani akar az EU-s standardokkal – May kormányfő szavaival: vissza akarja szerezni az ellenőrzést a törvények felett –, annak vállalnia kell a közös piaccal való szakítás következményeit is. Ez mindenekelőtt azokban az iparágakban érződne meg – amilyen az autóipar –, amelyekben a termékértékesítés vagy a beszállítói szerződések az EU-s szabványok betartásától függenek.

Egy másik példa erre az Airbus, amelynek brit beszállítóit szintén hátrányosan érintené a „szabályozási autonómia”. Azt is rebesgetik, hogy az autógyártók a termelésük felfüggesztésére készülnek arra az esetre, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót. Nem véletlen, hogy Theresa May kormánya mindent megtett annak érdekében, hogy ezt a forgatókönyvet kizárja. Cserébe viszont több jelentős kompromisszumra kényszerült.

Vég nélküli átmenet?

A kétoldalú jövőbeni kapcsolatok feltételrendszerének életbe lépéséig az Egyesült Királyság lényegében a vámunió része marad. Csak így kerülhető el a fizikai határ felállítása az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti 499 kilométeres határszakaszon (ami akár polgárháborúhoz is vezethetne).

A másik nagy horderejű kompromisszum az átmeneti időszak meghosszabbítása a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklus végéig. Ez idő alatt az Egyesült Királyságnak továbbra is be kell fizetnie az uniós kasszába úgy, mintha az EU tagja volna, továbbra is érvényesek rá az uniós játékszabályok, mindössze nem szólhat bele azok alakításába.

Nem válik be emellett a Brexit-híveknek az az álma sem, amely a határok lezárásához kötődött. Az EU világossá tette, hogy a britek nem válogathatnak az uniós szabadságelvek között: ha nem lépnek ki az áruk szabad áramlását biztosító keretből – vagyis a közös piacból –, el kell fogadniuk a személyek, a tőke és a szolgáltatások szabad mozgását is.

Ez az "átmeneti" állapot ráadásul hosszú ideig fennállhat. Elemzők szerint jóformán kizárt, hogy 2020 júliusáig sikerül tető alá hozni egy olyan nagy komplexitású megállapodást, amely Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatait rendezné. Kudarc esetén – ami várható –, a készülő megállapodás szerint az átmeneti időszak egyszeri alkalommal, de meghatározatlan időre meghosszabbítható. Sokan máris attól tartanak, hogy Nagy-Britannia több évig vagy akár tartósan kvázi EU-tag marad, miközben minden döntésből kihagyják.

Brexit-népszavazás után „remain” referendum?

Egyesek úgy vélik, nem alaptalanul, hogy a Theresa May által elért megoldás rosszabb, mintha Nagy-Britannia az EU tagja maradna. Innen már csak egy lépés annak belátása, hogy bármilyen Brexit-csomag – amit a jelenlegi vagy bármelyik más miniszterelnök kínálhat – sokkal rosszabb, mint az európai uniós tagság, állapítja meg elemzésében a Federal Trust kutatóintézet igazgatója. Brendan Donnelly szerint egyáltalán nem törvényszerű, hogy Nagy-Britanniának „büntetnie kell önmagát” egy „hazugságokra, önámításra és korlátozott választói részvételre” alapozó referendum miatt.

Úgy látja, ha Maynek nem sikerülne többséget kialakítania az alsóházban, és a megállapodás-tervezet elbukna, az „üdvözlendő sokk” lenne az önmagával elfoglalt brit parlamenti rendszernek, és megnyithatná az utat a „remain” (maradás) népszavazás előtt, ami napról napra egyre valószínűbb kiútnak tűnik a jelenlegi zsákutcából.