Czakó Józsefről neveztek el utcát Marosvásárhelyen

Dr. Czakó József kardiológus főorvosról nevezték át Marosvásárhelyen az egykori Sportolók utcát. Az átnevezést az RMDSZ kezdeményezte, és ez az első magyar orvosról elnevezett utca a megyeközpontban – számolt be az Erdély TV.

Lekerült kedden Marosvásárhelyen a régi szülészet melletti szanatórium homlokzatáról a Sportolók utca felirat. Helyébe a dr. Czakó Józsefről elnevezett utcanévtáblát függesztik ki. Az eseményen több tucatnyian: a néhai kardiológus főorvos rokonai, barátai is jelen vannak. Az utca átnevezését korábban a marosvásárhelyi RMDSZ kezdeményezte, és csak második nekifutásra ugyan, de sikerült elfogadtatni azt a városi önkormányzati testületben.

 „Nem engedhettük meg azt, hogy Marosvásárhelyen, ahol a magyar orvosképzés egyik fellegváraként ismert városban orvosról, magyar orvosról ne legyen Marosvásárhelyen utca elnevezve” – jelentette ki az eseményen Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető alelnöke.

Az utca átnevezésére vonatkozó tanácsi határozattervezetet Mózes Levente kezdeményezte.  „Ez a szanatórium az ő kéznyomát és munkásságát tükrözi és mai napig működik. Ezért is volt az ötlet, hogy a mostani vagy a volt, mondjuk a volt Sportolók utcája viselje a híres szívgyógyász nevét. Ezáltal sok régi marosvásárhelyi és új marosvásárhelyi álma vált ezzel valóra” – mondta a városi tanásos.

Dr. Czakó József a Marosvásárhelyi Szanatórium alapító igazgató-főorvosaként, majd sebész szakorvosként tett sokat a betegekért, a városért, mondta ifjú Czakó József. „Apám is nagyon örülne, és ezt most hallja vagy látja fentről és azt merném hozzátenni, hogy egész életében azért küzdött elsősorban, hogy Marosvásárhelynek megfelelő egészségügyi ellátása legyen” – jelentette ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?