Eltűnt az Erőss Zsolt emlékére állított tábla az Oltár-kőről

Ismeretlen tettesek levágták és eltüntették az Erőss Zsolt csíkszeredai hegymászó emlékére elhelyezett gránittáblát az Oltár-kőről. A gyanú a Neamț megyei hegyi csendőrökre terelődött, akik néhány napja a helyszínen jártak.

A legeredményesebb magyar hegymászó emlékét őrző tábla öt éve került fel az Oltár-kőre, azóta senkinek nem szúrta a szemét. Eltűnését túrázók jelentették a Hargita megyei hegyimentőknek vasárnap. A tettesek elvágták flexszel a rögzítőcsavarokat, és eltávolították a táblát a szikláról. Azt nem tudni, hogy a tábla mióta nincs a helyén, viszont tény, hogy szeptember 26-án a Neamț megyei hegyi csendőrök fent jártak a csúcson, hogy a centenárium alkalmából egy román zászlót tűzzenek ki – számolt be a mesagerulneamt.ro helyi portál. 

A Hargita megyei hegyimentő-szolgálat vezetője ezért rájuk gyanakszik. „Vagy ledobták onnan, vagy elvették. Nagy kár, hogy ilyen megtörténhet. Az alpinistákra nem jellemző ilyen viselkedés. Azért is jogos a gyanúm, mert a hegymászók nem hordoznak magukkal áramgenerátort és sarokcsiszolót” – mondta a portálnak Fekete Örs. Hozzátette, panaszt tesznek az ügyben.

„Zsolt fantasztikus ember volt, aki azután is folytatta a hegymászást, miután egyik lábát elvesztette. A csíkszeredai sportaréna a nevét viseli. Felfoghatatlan, hogy az emléktábla 5 évig senkit nem zavart, majd egyszer csak valaki tönkretette” – jegyezte meg a hegyimentő-szolgálat vezetője.

A Neamț megyei hegyi csendőrség szóvivője azonban tagadja, hogy bármi közük lenne a tábla eltűnéséhez. Marius Gămănuț elmondta: szeptember 26-án valóban felszereltek egy fémárbocot, de tudomása szerint akkor senki nem látott semmilyen táblát az Oltár-kőn, és szerinte nem bizonyítható, hogy pont aznap tűnt el.

A portál tájékoztatása szerint a zászlótűzési akciót a Neamt megyei Területi Közrendi Hatóság (ATOP Neamt) szervezte. Adrian Bourceanu, az ATOP Neamt elnöke közölte: csak azután alakítja ki a véleményét a kérdésről, hogy a csendőrség lefolytatja a belső vizsgálatát a témával kapcsolatban, és megfogalmazza a következtetéseit. Azt is megjegyezte, a zászlókitűzési akciót megelőzően csak azt vizsgálták, hogy hol van Hargita és Neamt megye határa. 

Erőss Zsolt 2013. május 21-én, a Kancsendzönga megmászása utáni leereszkedéskor tűnt el Kiss Péter alpinistával együtt. Még abban az évben emléktáblát állítottak a Békási-szoros fölé magasodó Oltár-kőn. A fekete márványból készült emléktáblán Erőss Zsolt születésének és halálának helye és dátuma mellett egy Wass Albert-idézet szerepel: „Üzenem az otthoni hegyeknek: (…) A víz szalad, a kő marad, a kő marad…”

Kapcsolódók

Kimaradt?