Sargentini-jelentés: Tăriceanu kétszínűséggel vádolta az Európai Néppárt frakcióvezetőjét

Magyarországgal szemben tanúsított magatartása miatt kétszínűséggel vádolta Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetőjét Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE elnöke.

A szenátus elnöke szerdán egy bukaresti sajtóértekezleten számolt be arról, milyen témákról volt szó Brüsszelben az Európai Parlament (EP) liberális képviselőcsoportjának, a – szintén ALDE-nek rövidített – Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért EP-frakciójának ülésén.

Tăriceanu elmondta: a liberális EP-képviselők számon kérték rajta, hogy az ALDE két EP-képviselője miért nem szavazta meg a Sargentini-jelentést. Magyarázatul a politikus kifejtette: szerinte az a Manfred Weber áll Magyarország elmarasztalásának a hátterében, aki korábbi budapesti látogatása alkalmával még kiállt Orbán Viktor mellett. Tăriceanu szerint az azóta eltelt néhány hónap alatt semmi olyan nem történt Magyarországon, ami indokolná Weber álláspontjának megváltozását, azon kívül, hogy időközben Angela Merkel „neki ígérte” az EPP csúcsjelölti tisztségét, amelynek révén Weber válhat az EPP jelöltjévé az – európai parlamenti választások nyomán megújuló – Európai Bizottság elnöki tisztségére.

Călin Popescu-Tăriceanu úgy látja, Magyarország megbüntetésének támogatása politikai játszma Weber részéről, amellyel valószínűleg „háláját” akarta kifejezni a német kancellárnak. „Én látom ezt a kétszínűséget, ennyi tapasztalattal a hátam mögött nem tehetek úgy, mintha nem látnám” – szögezte le az ALDE elnöke.

Románia 32 EP-képviselője közül 18-an szavaztak igennel, 4-en nemmel szeptember 12-én a Sargentini-jelentésre, 3 képviselő tartózkodott, 7 pedig nem szavazott. A két ALDE-képviselő közül az egyik nemmel voksolt, a másik pedig nem adta le szavazatát, arra hivatkozva, hogy kettős mércén alapuló, politikailag elhibázott lépésnek tartják Magyarország elmarasztalását.

Kapcsolódók

Kimaradt?