Referendum: igen szavazatra buzdít az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke

Igennel fog szavazni a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló október 6-7-i referendumon az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke. Bíró Barna Botond erre buzdítja a szövetség választóit is.

 „Hagyományos keresztény családban nőttem fel, számomra ez a természetes. Minden problémájával és nehézségével együtt ezt tartom a legjobb változatnak, amit követni érdemes. Édesapám tíz éve hunyt el, azóta nagyszüleim is mind elmentek. Mégsem merült fel soha bennem, hogy édesanyámmal ketten ne alkotnánk egy családot. És ezt az érzést semmilyen alkotmány nem tudja befolyásolni. Mert a család egy érzés. Ezért tiszteletben tartom a véleményemtől eltérő álláspontokat is” – olvasható Bíró Barna Botond hétfői állásfoglalásában.

Az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke szerint az alkotmány módosítása nyomán nem lesz semmivel sem megengedőbb, sem pedig kirekesztőbb Románia, mint amilyen ma. A politikus úgy véli: az alaptörvény a szellemében nem változik, betűjében teszi egyértelművé azt, amit eddig is magában foglalt.

„Ha nem változik, miért veszek részt? Mert ma fontosnak tartom megerősíteni azt a vállalásunkat, miszerint mi magyarok a hagyományos keresztény értékrend és kultúra összetartó és megtartó erejével kívánjuk megszervezni közösségeinket, és jövőt tervezni a felnövő generációk számára. Itt, Székelyföldön!” – zárul az állásfoglalás.

Kapcsolódók

Kimaradt?