Románia az Európai Unió egyik legszegényebb országa

Románia az Európai Unió egyik legszegényebb országa, mégis az uniós átlagnál többet költ szeszesitalra és cigarettára, miközben a kultúra luxusnak számít. Egyebek között ez az elgondolkodtató következtetés vonható le az Eurostat legújabb felméréséből.

Élelemre megy el a legtöbb pénz

Az uniós tagországok viszonylatában Románia lakossága költi a legtöbb pénzt élelemre. Így nyilvánvalóan egyéb célokra, további szükségletek kielégítésére már kevesebb pénze marad.

Az Eurostat felmérésének megfelelően Románia a lakosság jövedelmének 26,4 százalékát költi élelemre, több mint kétszeresét a 11,1 százalékos uniós átlagnak. A listavezető Romániát a sorrendben Litvánia követi 20,6 százalékkal, majd 18,7 százalékkal Észtország következik, 17,9 százalékkal pedig Bulgária áll a lajstrom negyedik helyén.A románok igen sokat költenek lakásuk fenntartására is, a víz-, áram- és gázszolgáltatásra: havi jövedelmük 21,9 százalékát fordítják ilyen célokra, igaz, ezzel az uniós átlag alatt maradnak, amely 24,5 százalékos.

Románia a szállításra fordított összegek tekintetében sem éri el az uniós átlagot. Az országban a jövedelem 11,2 százalékát emészti fel a közlekedés, míg az Európai Unió államaiban átlagosan 12,9 százalékot fordítanak minderre. Igaz, a helyi közszállítás esetében Románia 3,3 százalékával már túllép a 2,8 százalékos uniós átlagon. Az Eurostat kutatói mindebből azt a következtetést is levonják, hogy a román lakosság az uniós államoknál jóval kevesebb pénzt költ gépkocsivásárlásra, illetve a személyautók fenntartására.

Pénzbe kerül az ingyenes oktatás

A felmérés több igen érdekes adatot is tartalmaz. Ezek egyike az, hogy Románia a harmadik helyen áll az egészségvédelemre fordított költségek tekintetében. Az ország lakossága jövedelmének hat százalékát fordítja ilyen célokra, megelőzve Bulgáriát és Belgiumot. Az uniós átlag egyébként 3,9 százalékos.

Az oktatás tekintetében Románia uniós viszonylatban ugyancsak a harmadik helyen áll – jóllehet az alkotmánynak megfelelően az országban ingyenes az oktatás. Romániában a családok ilyen viszonylatban jövedelmük 2,1 százalékát fordítják gyermekeik iskoláztatására, ezzel pedig Románia egy szinten áll Írországgal és Görögországgal. Az uniós államok tekintetében különben az oktatásra fordított összegek átlagosan a jövedelem 1,2 százalékát érik el.

A kultúra: luxus

Az Európai Unióban a családok jövedelmük 8,5 százalékát fordítják kikapcsolódásra, kulturális eseményeken való részvételre, vakációra, könyvekre, újságokra, mozira és színházra. Románia ilyen viszonylatban 5,8 százalékával jócskán lemaradt az uniós átlagtól, és a táblázatban az utolsó előtti helyen áll – nem sokkal a 4,5 százalékot összesítő, listazáró Görögország előtt.

Az ország lakossága keveset fordít ruházkodásra is. Az uniós átlag ilyen tekintetben 3,9 százalék. Románia 2,6 százalékával szintén a kullogók között van, és csupán Bulgáriát és Izlandot előzi meg.

Érdekes módon viszont a cipők tekintetében már egészen más a helyzet: Románia az egy százalékos uniós átlag szintjén áll.

Szeszesital, cigaretta, kábítószer

Az Eurostat kimutatásából az a sajnálatos tény is kiderül, hogy Romániában igen sokat költenek szeszesitalokra, dohányra és kábítószerekre. Az unió egyik legszegényebb államában, Romániában, minderre a jövedelmek 5,7 százalékát fordítják, jócskán meghaladva a 3,9 százalékos uniós átlagot.

A felmérés szerzői szerint a nyugati államokban mindezeknek a cikkeknek a megnövekedett fogyasztása inkább a depresszió jelének tekinthető, Románia esetében azonban ez nem merül fel. Az országban az italozásnak, dohányzásnak, kábítószerezésnek „inkább kulturális töltete van” – állítják a kimutatás szerzői. A pszichológus Mihai Copăceanu szerint a lakosság jó részét az sem érdekli, hogy nincs ennivalója, de az italt, a cigarettát nem vonja meg magától.

Kapcsolódók

Kimaradt?