keresés

Megállapodásos kibontakozás?

Nagy sokára az érintettek is elismerték, amit egy ideje mindenki lát: az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) vezetőinek stílusa nem passzol. A tény első alkalommal a román demokráciáról az Európai Parlamentben rendezett vitán vált szembetűnővé. Victor Ponta visszafogottan, egy-két erősebb hangsúlyt leszámítva tárgyilagosan beszélt – angolul – a romániai helyzetről, miközben Crin Antonescu ide-oda csapongott, sőt fröcsögött – románul.

Természetesen a stílus elsősorban személyiségfüggő, de esetünkben nem választható el a két vezető számára az ellenzéki szövetségben kijelölt szereptől sem: Antonescu államelnöknek készül, Ponta miniszterelnöknek. Az elnökválasztásokig még sok van hátra, Antonescu nem lazíthat, ébren kell tartani a választókban az indulatot 2014-ig. Ponta már idén kormányozhat, kormányozni pedig nem lehet indulatból. Pontosabban lehet, de csak úgy, ahogy állítólag Antonescu maga sem szeretné. Nem is olyan rég, éppen az említett EP-vitán Ponta és Antonescu többek közt azzal vádolta Traian Băsescut és a kormányát – jogosan egyébként –, hogy évek óta lesöpri az asztalról az ellenzék javaslatait, kizárja a döntéshozatalból az ellenzéket és vele a választóikat. Az USL azért hirdetett törvényhozási bojkottot, mert nem hajlandó tovább a statisztát játszani. Szerepet kér! Erre jön az új miniszterelnök, és szerepet kínál. Meddig lehet visszautasítani azzal, hogy korábban a kormány volt a párbeszéd ellen?

A kormányprogram vitáján elmondott beszédével, a Mihai Răzvan Ungureanunak – feltételesen – felajánlott együttműködéssel Victor Ponta megingatta az ellenzéki pártszövetséget. (Ezt nem a kormánypropaganda mondja, hanem a leginkább kormányellenes ellenzéki média, az Intact csoporthoz tartozó Antennák, és mindenekelőtt maguk a liberálisok.) Pedig a szociáldemokrata elnök nem csinált egyebet, mint – ahogy maga is mondta – tett egy lépést a normalitás felé. Lehet azt mondani, hogy inadekvát volt most megtenni ezt a lépést, de egyszer csak el kell kezdeni, és a Ponta szempontjából ez volt az utolsó előtti pillanat, ha miniszterelnök akar lenni.

A Boc-kormány helyzete ugyanis azért vált tarthatatlanná, mert fokozatosan körbesáncolta magát, elvágta az összes szálat önmaga és a társadalmi szereplők, szakmai és szakszervezetek, pártok között. A helyzetét súlyosbította, hogy a 2008-as parlamenti, majd a 2009-es elnöki gyűlöletkampány radikalizálta a választókat, és így Boc-nak esélye sem volt megszólítani az ellenzék szavazóit.

Együttműködés és társadalmi párbeszéd nélkül nincs demokrácia és demokratikus kormányzás. Amikor a választó elutasítja az egészségügyi reformot, nem azért teszi, mert elolvasta a törvénytervezetet és helyteleníti az abban foglaltakat, hanem mert nem hiszi el a „reformálónak”, hogy a javát akarja. Emil Boc pártjának most a választók tizenöt százaléka hisz, másoknak – beleértve a rendszerellenes, parlamenten kívüli ellenzéket is – nyolcvan százaléka. Ha most lennének a választások, az USL-re voksolna a választók több mint fele. (A szövetséget alkotó pártok vezetőinek bizalmi indexe jóval alacsonyabb; érdekes, hogy a szavazati szándék összeadódott, a bizalom nem.)
A miniszterelnökségre készülő Pontának számolnia kell azzal, hogy a kormányzás elkerülhetetlenül erodálni fogja a jövendő kormányt is, különösen, hogy a gazdasági helyzet aligha különbözik majd gyökeresen a mostanitól. Egy-másfél évbe sem telik, és ugyanott lehet, ahol a hónap elején Emil Boc volt, hacsak nem csinál valamit másként. Ha, miközben óhatatlanul elveszíti saját választóinak egy részét, meg tud szólítani másokat. Ez azonban nem sikerülhet, ha a kormány képtelen a párbeszédre.

Ellenzék és hatalom együttműködése egyébként nem ördögtől való egy kampánystratéga számára sem, mint ahogy nem is példa nélküli. A Szociáldemokrata Párt 2008 előtt éppen a liberálisok kormányát támogatta ellenzékből, úgy, hogy közben tudott készülni a választásokra is. (A PSD kapta a legtöbb szavazatot 2008-ban.)

Konstruktív ellenzék igenis létezik – bár kétségtelenül nem való akárkinek.

  vélemény