Hazaárulók
Krebsz János | 2012-02-22 21:02:05
nyomtat | elküld

Konkrétan nem ártana pontosítani mielőbb a címben megjelölt fogalmat, mert csak dobálózunk vele történelmileg meg a jelen időben, egyesek méltatlanul megkapják mint bélyeget, mások meg – bár rászolgáltak – szóba sem kerülnek a hon árulóinak felsorolásakor.

Konkrétan nem ártana pontosítani mielőbb a címben megjelölt fogalmat, mert csak dobálózunk vele történelmileg meg a jelen időben, egyesek méltatlanul megkapják mint bélyeget, mások meg – bár rászolgáltak – szóba sem kerülnek a hon árulóinak felsorolásakor.

A konkrét rendezetlenség már korábban feltűnt, aztán feledésbe merült, és most megint hazaárulózás van – hát próbáljuk meg a szabályait, törvényeit legalább megérteni. Pontosan az történt frissiben, hogy az Európai Parlament (az, amelyben az általunk választott képviselők ülnek, tehát Európa képviselői) egy határozatban elítélte a magyarországi demokrácia jelenlegi állapotát. Az elemzők hosszasan magyarázzák, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kétharmadtól megtáltosodott törvényalkotó dühe verte ki az európai biztosítékot… De abban a választott testületben a Fideszt is magába foglaló Néppárt van többségben, csak a kommunistáktól a zöldekig mindenki összefogott kicsiny népünk ellen, s így sikerült átnyomni kis többséggel az elítélést. S a hazaárulás minősített esetét pedig az meríti ki, hogy az általunk megválasztott négy szocialista (magyar!) képviselő megszavazta a Magyarországot elítélő határozatot.

Értelmesen föl kell tételeznünk, hogy létezik az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen igazság: Magyarország igaz érdeke. Aki ezt képviseli, éljen bár határainkon kívül, az igaz magyar, aki ennek ellene tesz, rendelkezzen bár akármekkora ősiséggel, történelmi névvel, ésszel vagy tekintéllyel – az hazaáruló. Logikai értelemben (meg az aktuális gyakorlatból) levezettük a fogalom lényegét, de a hosszabb távon nem lesz egyszerű alkalmazni. Induló pont: az ország mindenkori kormánya és miniszterelnöke képviseli azt, amit magyar érdeknek nevezünk. Erre szavazott a választópolgárok többsége, demokratikus játékszabályok, alkotmányos rend, békesség. Most történetesen Orbán Viktor, illetve a Kereszténydemokrata Néppárttal kibővített Fidesz Magyar Polgári Párt képviseli a választópolgárok érdekét mind idebenn, mind odakünn. S mindazok, akik ezzel ellentétes álláspontokat foglalnak el – tudhatják a helyüket. (Lásd cím!)

Ám ha a konkrét helyzetet – maradva a logika szabályainál - eltoljuk az általánosítás irányába, vagy akár csak az idő síkjában, akkor egy korábbi felállás idején ugyanez nem ugyanígy működött, (2002 és 2006 választási eredményei után) Orbán Viktor kijelentette, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Tehát akkor fordított volt a helyzet.

Hogy ki van éppen kormányon, az változó, hogy kinél az igazság, az állandó.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor
Korteshadjárat

Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »

Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!

Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »

Sike Lajos