Kevesebb a feketemunkás
Kovács Zsolt | 2012-02-22 23:25:23
A hatóságok tavalyi erőteljes ellenőrzési kampánya miatt csökkenőben van a feketén dolgozók száma Háromszéken. Az elmúlt évben mindössze 137 munkaszerződés nélkül foglalkoztatott személyt találtak, közülük 21-et egy szépmezői mezőgazdasági vállalkozásnál – jelentette be Liliana Balmuş, a Kovászna Megyei Munkaügyi felügyelőség helyettes főfelügyelője.

Ördög Lajos, Munkaügyi főfelügyelő szerint a szabálykövető magatartás elterjedését a tavaly bevezetett úgynevezett napszámostörvény is elősegítette, 107 cég, közel 37 ezer alkalmazott esetében élt a lehetőséggel a megyében. A törvény szerint egy vállalkozás 90 napra alkalmazhat idénymunkásokat, akiknek 2 lejtől 10 lejig terjedhet a napibére. Az adminisztráció végtelenül egyszerű: a munkáltató mindennap bevezeti az aktuálisan dolgozó napszámosok adatait és fizetését egy, a felügyelőségtől igényelhető regiszterbe, mely alapján aztán minden hónap 5-éig megfizeti a 16 százalékos adót. Ez a foglalkoztatási forma főként a mezőgazdaságban elterjedt, de jelentettek már be ilyeténképpen sáncásókat, rakodómunkásokat, illetve önkormányzatok által foglalkoztatott hómunkásokat is. A főfelügyelő rámutatott a törvény legfőbb hiányosságára is: hogy az csak jogi személyekre, tehát cégekre és intézményekre vonatkozik és a mezőgazdaságban nagy számban tevékenykedő engedélyes magánszemélyekre nem, illetve a napszámosokat kizárja a szociális segélyezésből. A Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetősége a törvény módosítását kezdeményezte, hogy a fenti hiányosságokat kiküszöböljék.
kapcsolódó
- nincs kapcsolt cikk!
társadalom röviden
- Késnek a népszámlálási adatok
- Politikusok a kullancsinvázió ellen
- Lövöldözés Pécskán, három halottal
- Biciklikölcsönző Sepsiszentgyörgyön
- Születés hete
- 17. Bánsági Magyar Napok
- Édesanyák hete Csíkszeredában
- Könyvbemutató – Népszámlálás 2011
- Elkezdődött az utolsó beiskolázási forduló
- Ifinapok Hargita megyében
társadalom
vélemény
Jobbítandó jóObama elnök áprilisban jelentette be egy új ügynökség létrehozását, a név valahogy így fordítható: Atrocitás Megelőző Ügynökség/Bizottság (Atrocities Prevention Board), s a létesítményt igen találóan a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban az Auschwitzet túlélő Elie Wiesel hitelesítette felvezető beszédében. A diplomáciai testülethez, békefenntartó képződményekhez, emberjogi egyesületekhez, az elnöki benső körhöz, sőt az amerikai pénzvilág gazdasági szankcióképes felső tízezeréhez is közvetlen csatornákkal kapcsolt ügynökség havonta ülésezik, elemez és jelentést bocsát ki. »
Ady András
Veszélyben a vigécekTőkés László feljelentést tesz a róla a közelmúltban megjelent könyv, a Ne vígy minket a kísértésbe szerzője és kiadója ellen, ugyanakkor Demeter Szilárd, az EP-képviselő sajtóirodájának vezetője arról tájékoztatta az egyik napilapot, hogy hasonló lépést terveznek a könyv romániai terjesztőivel szemben is. A sajtófőnök ugyanis „gyomorforgató kampányeszköznek” tekinti a könyv terjesztését, és reméli, hogy akik ezzel foglalkoznak, azok büntetőjogi felelősségük tudatában teszik, mint ahogyan azt is, hogy mindezt nem közpénzből finanszírozzák. »
Székely Ervin
VígéretekVálasztási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »
Bogdán Tibor


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!