„Vásárhely többet érdemel”
Díszpolgár lett Lazăr Lădariu
„Marosvásárhely többet érdemel” feliratú táblákkal próbált tiltakozni mintegy húsz marosvásárhelyi fiatal az ellen, hogy a polgármesteri hivatal – a korábbi tiltakozások ellenére – tegnap este Lazăr Lădariu újságírót tüntette ki a Marosvásárhely díszpolgára címmel.
Fotó: Antal Erika
Az RMDSZ távolmaradással tiltakozott Lãdariu kitüntetése ellen
A Kultúrpalotában tartott tegnap esti átadásra az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Polgári Párt és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait a nagy számban odavezényelt rendőrség nem engedte be, arra való hivatkozással, hogy nincs meghívójuk. Lădariunak a román nemzeti értékekről tartott beszédét azonban az önkormányzat RMDSZ-es frakciója sem hallgathatta meg, ugyanis – ígéretükhöz híven – a magyar tanácsosok nem jelentek meg az ünnepségen.
Csupán Csegzi Sándor alpolgármester volt ott, aki átadta egy másik díjazott, Hunyadi László vásárhelyi szobrászművész kitüntetését. Az eseményt megelőzően, tegnap délelőtt Benedek István tanácsi frakcióvezető, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke tartott sajtótájékoztatót, amelyen felháborítónak nevezte, hogy egy olyan ember veheti át a város díszpolgári címét, „aki folyamatosan árt a román–magyar kapcsolatoknak, és aki nemcsak a magyarság, de a romániai demokrácia ellensége is”.
Benedek elmondta, petíciót nyújtottak be a tanácshoz, amiben kérték, hogy Lădariutól vonják vissza a címet, de a polgármesteri hivatal jegyzője a kedd délutáni tanácsülésen nem tűzte napirendre az RMDSZ kérését. Benedek kifejtette: egyetért Smaranda Enachéval és Virág Györgygyel, akik visszaadták korábban megkapott hasonló díjaikat, és „reméli, hogy Hunyadi László is visszautasítja azt”.
Pro Urbe-díjat érdemelt ki egyébként Szabó Béla csíkszeredai főkonzul is, aki nem volt jelen a tegnapi rendezvényen, valamint Józsa Kata, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Társaság elnöke.
- nincs kapcsolt cikk!
- Fűtésrendszer a derzsi templomban
- MOGYE: nem lesz magyar diákszenátor
- Romániai RAR-vizsga külföldi autókra
- Szatmári böllér-verseny RMDSZ-módra
- Fogyasztóvédelmi együttműködés
- Törvényt szigorítana Albert Álmos
- BBTE: Pozsony Ferenc visszalépett a jelöléstől
- Áfacsökkentést javasol Valeriu Tabără
- Kilenc év börtön liliomtiprásért
- Szigorodó szociális támogatások
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András
VárományosokOlvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »
Székedi Ferenc
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!