Egy éve Klaus Johannis államfő máig tisztázatlan okok miatt visszautasította Sevil Shaiddeh jelölését a kormányfői tisztségre. Az alkotmány szerint az elnöknek meg kell indokolnia a visszautasítást, ennek ellenére Johannis csak valami homályos magyarázatot adott, amit felszolgáltak neki a titkosszolgálatok, és amiből senki nem értett semmit. Annyi erővel kijelentette volna, hogy Shaidehh asszony nem lehet kormányfő, mert csak.

Az "affér" a miniszterelnök útszéli megnyilvánulása kapcsán jutott eszembe. Biztosra nem mehetek persze, de úgy sejtem, hogy ha 2017 januárjában Johannis kinevezi Shaiddeht miniszterelnöknek, ma sok szempontból nem tartanánk ott, ahol tartunk. Mert miközben a miniszterelnök kijelentése minősíthethetetlen és a kontextustól függetlenül elítélendő, érdemes megvizsgálni azt is, hogy mi állhat mögötte. Mihai Tudose ki akarja csinálni a jelenlegi pártelnököt, és erre a legjobb módszernek azt találta, hogy eljátssza a Liviu Dragneánál is vérengzőbb alfahímet. Ebben a kontextusban mondta el a véleményét a székelyek autonómiatörekvéseiről.

Külön kérdés, hogy a PSD vezetői miért vevők erre a diskurzusra. Mert ha nem lennének, Tudose másként keresné a kegyeiket. Ezzel meg is érkeztünk a bajok gyökeréhez.

A román politikusok, de még a Lucian Mindrutához hasonló értelmiségiek is, akik a magyarokhoz empátiával közelítenek, úgy gondolják, hogy az autonómiatörekvés önmagában alkotmányellenes. Holott nem így van!

Autonómiát csakis törvénykezdeményezés útján lehet elérni. (Amikor azt írom, hogy lehet, nem úgy értem, hogy esély is van rá.) Be kell nyújtani egy tervezetet a törvényhozásba, és ha a házbizottság úgy ítéli meg, hogy az előterjesztő rendelkezik törvénykezdeményezési joggal, és a dokumentum formailag is megfelelő, akkor napirendre tűzi. A két ház által elfogadott tervezet természetesen bizonyulhat alkotmányellenesnek – nagyon gyakram előfordul más tervezetekkel egyébként –, de ez még nem jelenti azt, hogy maga a felvetés, az előterjesztés gesztusa is alkotmányellenes (román szóhasználattal: alkotmányon, tehát törvényen kívüli) volna.

Vannak amúgy ebben az országban intézmények – ügyészség, titkosszolgálatok –, amelyeknek feladata az alkotmány védelme, az alkotmány elleni támadások kivédése/üldözése, és semmi kétségem, hogy ha az alaptörvény egy autonómiára törekvő magyar miatt kerülne veszélybe, nem fognák vissza magukat. Annál is inkább, mert most már a legmagasabb „tudományos” instanciától tudjuk, hogy Románia csak és kizárólag a románoké. Ez derül ki a Román Akadémia felhívásából, illetve a hozzá fűzött magyarázatokból, amelyeket a szöveg vélhető szerzője, Ioan Aurel Pop akadémikus tett a Realitatea TV szerda esti műsorában.

A Román Akadémia – amely az utóbbi években vált igazán méltóvá a nevéhez, amennyiben most már a tevékenységét tekintve sem tudományos, csupán egyszerűen román – felhívásában egyrészt ferdít: „Az illiberalizmus bátorítja az irredentizmust. Egyfelől ideológiai síkon hamis «vitákat» erőltet, hogy megkérdőjeleződjön a posztimperiális és a Trianon utáni európai rend, másfelől politikai síkon megpróbálja kierőszakolni a román állam átszervezését olyan formák révén, amelyeknek semmiféle relevanciáuk nincs Európában, és megpróbál kiíratni «referendumukat», hogy a mi régiónk és elsősorban Románia felkerüljön a potenciális európai szepatizmusok térképére.” Az implicit állítás, ahogy az a kontextusból és egyes akadémikusok sajtónyilatkozataiból kiolvasható, hogy a székelyföldi autonómia egy magyarországi projekt, sőt tulajdonképpen Vlagyimir Putyin akarja megvalósítani a terveit az Orbán-rezsim révén. Holott az újszülötteket leszámítva mindenki tudja, hogy a székely autonómiakövetelések jóval azelőtt fogalmazódtak meg, hogy Vlagyimir Putyin először felbukkant volna a geopolitikai térképeken, vagy akár Orbán Viktor elkezdte volna csodálni a nem liberális keleti rendszereket.

Az akadémia felhívása ugyanakkor explicit módon hazudik, amikor azt állítja, hogy az autonómiaformáknak semmiféle relevanciáuk nincs Európában. Ezzel szemben a valóság az, hogy alig van Európa jobbik felén olyan állam, amelyben ne működne valamilyen típusú autonómia.

A legnagyobb probléma azonban az, hogy a székelyek törekvéseit avíttnak, európai szempontból irrelevánsnak minősítő, magukat jövőtekintőnek beállító román akadémikusok nemzetfelfogása 19. századi, ezzel kapcsolatos nézeteiket széles körben terjesztik, sőt ők adják meg a nemzetről zajló viták alaphangját.

Miközben arra buzdítják az erdélyi magyarokat, hogy a románokkal együtt ünnepeljék a modern Románia létrejöttét, a román nemzetet nem állampolgári, hanem etnikai konstrukcióként értelmezik, és ezzel kizárják belőle a kisebbségeket. Persze csodálkozni aligha kell, mert ugyancsak a Román Akadémia illusztris tagja volt az, aki tavaly nyáron „eltanácsolta” Romániából azokat, akik (szerinte) nem tisztelik (eléggé) a románok nemzeti ünnepét.

Világos, hogy a jelenlegi román elit felfogása szerint bizonyos témák kapcsán a magyarok részéről a tökéletes csend az egyetlen elfogadható megnyilvánulás. Aki ezt nem fogadja el, tabut sért, következésképp provokátorként kezelendő. És kockáztatja, hogy az akasztófakomor miniszterelnök nyomatékosan „felhívja a figyelmét” – a román külügy közleménye szerint – a „harmonikus interetnikus együttélés” fontosságára.

Isten hozott az Anul Centenaruluiban!