Ambrus Attila: A nagy kombinátor és a nagy stratéga

Először, amikor a hírt hallottam, nem hittem a fülemnek. Másodszor, amikor a hírt olvastam, nem hittem a szememnek. Ez vicc. Rossz vicc! Aztán amikor az MTI tudósítását újra átböngésztem, s ráleltem erre a szóösszetételre: „érdemeinek elismerése mellett", hirtelen minden világossá vált.

Ifjú koromban, a nyolcvanas évek végén a Kossuth rádió moszkvai tudósítójától hallottam legtöbbször ezt a kommunista vezetés által oly sokszor használt és oly kedvelt magyarázatot: „Érdemeinek elismerése mellett más, fontos beosztásba helyezték." Ami alatt azt kellett érteni, hogy az illető elbukott, félre kell állítani az útból.

Orbán Viktor is élénken emlékezhetett e módszerre, s úgy gondolhatta, a külhoni magyarok már elfeledhették, hogyan tolták az elvtársak vakvágányra a kényelmetlenné vált egykori barátokat, szövetségeseket. Így hát az a legkényelmesebb, ha ő is ehhez a kis trükkhöz folyamodik. Érdemeinek elismerése mellett kérte fel tehát Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét, hogy alapítsa meg a Nemzetstratégiai Intézetet és vezesse is azt.

Nos, a külhoni, s elsősorban az erdélyi magyarok emlékeznek is meg nem is. Értik ők, hogy a FIDESZ bábáskodásával világra kínlódott MPP elnöke nagyot bukott. Egyrészt pártelnökként. Halványan szerepelt a pártja a helyhatósági választásokon. (Igaz, nem annyira halványan, mint a másik FIDESZ-barát formáció, az Erdélyi Magyar Néppárt, de hát ma ezt is a Szász Jenő rovására írják Budapesten.) És még ő maga sem tudta legyőzni azt a Bunta Leventét, akinek lejáratására összefogott a magyar közmédia, az Országgyűlés elnöke, sőt még Nyírő József szellemét is megpróbálták bevonni az összeesküvésbe.

Szász Jenő azonban emberileg is megbukott Orbán Viktornak és körének a szemében. Mert útjába állt Tőkés Lászlónak. A tegnapelőttig, megbízatásának időpontjáig határozottan ellenezte a választási együttműködést az EMNP-vel. A budapesti stratégák is felismerték, a decemberi választásokon a Néppárt legnagyobb ellenfele nem az RMDSZ lesz – amellyel az EMNP nincs egy súlycsoportban –, hanem az MPP. A két zsebpártot, hogy valamiféle értékelhető eredményt fel tudjanak mutatni az RMDSZ erdélyi és magyarországi ellenségei, együttműködésre kell kényszeríteni. De hogyan lehetne, amikor az MPP elnöke, Szász Jenő, ilyeneket nyilatkozik az EMNP védnökéről, Tőkés Lászlóról: „Azt tudom mondani, hogy Tőkés László az RMDSZ európai parlamenti képviselője, RMDSZ-tag, és hogy ha pártot kíván bejegyezni, akkor elsősorban annak a szervezetnek a tevékenységéről állít ki bizonyítványt, melynek keretein belül politizál. Ugyanakkor azt látom, Tőkés László húsz évet késett a pártbejegyzéssel, 1990-ben kellett volna pártot csinálnia, mint az akkori rendszerváltás egyik főszereplője. Már tudjuk, hogy nem volt forradalom, az akkori forgatókönyvet megíró puccs szervezőitől kapott szerepet, és elkövette azt a hibát, hogy posztkommunistákkal alapított pártot, ami egyfajta azonosulást is jelent ezekkel az emberekkel."

Szász Jenőt jól ismerik Budapesten. Szász Jenő is sok mindent tud. Ezért nem lehet kiakolbólintani. Ezért kell érdemeinek elismerése mellett fölfele buktatni.

Azonban éppen erre nem emlékszik az erdélyi magyarság: Szász Jenő érdemeire. Nagy pártstratégiai győzelmeire. Amire emlékszik, az Ilf és Petrov tollára való: hogyan avatta szavazókká az MPP kongresszusán a meghívottakat is. Csakhogy ez nem stratégia, hanem kisstílű húzás, ócska trükk.

Azt, hogy szabad-e forintmilliókat elkölteni egy kamu intézet működtetésére, vakvágányra tolt egykori kegyencek kifizetésére, ezt kérdzze meg a kormányzó pártkoalíciótól a magyarországi adófizető. De kérdem én: szabad-e elherdálni a külhoni magyar közösség jövőépítő erőfeszítéseit azzal, hogy olyanra bízzuk – az egyébként szükséges – stratégia kidolgozását, akiről még azt sem lehet pironkodás nélkül elmondani, hogy "érdemeinek elismerése mellett"?

És mi lesz, ha a decemberi választási eredmények – az esetleges EMNP–MPP összefogás ellenére – nem lesznek a FIDESZ számára kielégítőek? A Nemzetstratégiai Intézet létrehozásáról – költségvetési gondokra hivatkozva – le lehet mondani, Szász Jenő érdemeiről hirtelen meg lehet feledkezni. Ám azoknak a külhoni magyaroknak a csalódottságát, akik bíztak benne, hogy a nemzeti kormány valóban a magyarság érdekeit tekinti elsődlegesnek, nem pedig személyi érdekeket, tudják-e feledtetni?

A politikum az ilyen ősrégi trükkök miatt veszíti el maradék hitelét is; emiatt keseredik el és keseredik meg az egyszerű polgár, s már somolyogni sem tud a viccen, hogy Szász Jenőt nemzetstratégává ütötte a nagy kombinátor.

Kimaradt?