Ökológiai baleset történt Máramaros megyében

Több tonna mérgező zagy került a nagybozintai derítőből a Lápos folyóba Máramaros megyében. A nehézfémeket tartalmazó víz a Szamosba juthat.

Az ökológiai balesetről a Máramaros megyei prefektúra számolt be csütörtökön. A közlemény szerint a Remin bányavállalat derítőjének leeresztésére használt vezetékek egyike kedden megrongálódott, és több tonna vízzel keveredett zagy került a szabadba, majd onnan a Lápos folyóba. A hibát szerda hajnalban elhárították.

A prefektúra tájékoztatása szerint eddig sem a Láposon, sem a Szamosban nem észleltek halpusztulást. Az esetről értesítették a környezetvédelmi őrséget, a Máramaros megyei vízgazdálkodási igazgatóságot és a rendőrséget is. Szerdán mintákat vettek a Lápos és a Szamos vizéből, amelyek kielemzése még zajlik.

Mint ismert, a Remin bányavállalat résztulajdonosa volt a 2000. január 30-i ciánszennyezésben vétkes Aurul nevű román-ausztrál részvénytársaságnak, melynek zazari üzemi derítőjéből a megengedettnél mintegy 800-szor nagyobb ciántartalmú szennyezés került a Lápos, s onnan a Szamos, majd a Tisza vizébe. A Remin vállalat 2006-ban leállította a kitermelést Máramaros megyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?