Arany Jánosra emlékeznek Marosvásárhelyen és Szászrégenben

Marosvásárhelyen és Szászrégenben is szerveznek programokat Arany János születésének 200. évfordulójának emlékére a civil szervezetek.

Böjte Lídia szászrégeni magyar nyelv és irodalom szakos tanár érdeklődésünkre elmondta, hogy a kerek évforduló alkalmából még nagyobb hangsúlyt fektet Arany János megismertetésére a diákok körében. A tantervben csak szövegjavaslatok szerepelnek, a tanár dönti el, hogy milyen Arany-szövegekkel foglalkozik, Böjte Lídia úgy döntött, hogy a tanítványaival Arany balladáit, lírai költésztetét és a Toldi-trilógiáját is megismerteti. „Azt nem fogadhatom el, hogy valaki úgy végezze el az iskolát, hogy ne ismerje Arany verseit, ne tudjon Toldiról” – hangsúlyozta a lelkes tanárnő, aki a szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság vezetőjeként rendezvénysorozatot is szervez az évforduló kapcsán a városi könyvtárral és a magyartanárokkal együttműködve.Március 2-át, a költő születésnapját megelőzen egy szavalóversenyt hirdetnek, majd az évfordulón irodalmi estet szerveznek, ahol a meghívott színészek Arany János költeményeiből adnak elő összeállítást. Egy harmadik, nagyszabású rendezvény az a felolvasómaraton lesz, ahol Arany János verseit, balladáit olvassák fel – ismertette idei terveiket Böjte Lídia.

Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete, valamint a Lórántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervez megemlékezéseket a Arany János születésének kerek évfordulóján.

Az EMKE Maros megyei elnöke, Kilyén Ilka elmondta, hamarosan meghirdetik a balladamondó versenyt, amelyre úgy tervezik, tavasszal kerülne sor, az iskolai vizsgák, dolgozatírások, felmérések időpontjait figyelembe véve.

Náznán Olga, a Lórántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke arról tájékoztatott, hogy idén több rendezvényüket is a 200. évforduló jegyében szervezik meg. Ilyen lesz többek közt az ifjúsági vetélkedő Arany János életéről, de irodalmi est, előadás, Arany-est is szerepel a terveik között. A májusban esedékes Marosvásárhelyi Napokon, illetve augusztus végén, a Vásárhelyi Forgatagon is bekapcsolódik az egyesület a szervezésbe, ahol szintén Arany János lenne a fő téma.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nem szokott megemlékezni, nem tartja az évfordulókat – mondta érdeklődésünkre Gáspárik Attila igazgató, hozzátéve, hogy talán a vers ünnepén megemlékeznek Arany Jánosról.

Kapcsolódók

Kimaradt?