„Szülőhelyem Szalonta”: Arany Jánosra emlékeznek szülővárosában is

Arany János 1817. március 2-án látta meg a napvilágot a Bihar megyei Nagyszalontán, ahol gazdag programmal várják idén mind a kisebbeket, mind a nagyobbakat. A költő születésének 200. évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színháznál is megünneplik.

Március 2-án, csütörtökön és az azt követő hétvégén kezdődnek az Arany-év eseményei Nagyszalontán, tudtuk meg Patócs Júliától, az Arany János Művelődési Egyesület (AJME) vezetőjétől, aki azt is elárulta: arra törekedtek, hogy szinte minden héten vagy hónapban tartsanak olyan rendezvényt a hajdúvárosban, amely Arany Jánoshoz kötődik.Arany János: Szülőhelyem

Szülőhelyem, Szalonta,
Nem szült engem szalonba;
Azért vágyom naponta
Kunyhóba és vadonba.

(1865 körül)

A Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal és az AJME mellett minden helyi civil szervezet és egyház kiveszi részét a szervezésből, melyhez, az iskolák is csatlakoztak. Mindannyian szerveznek külön-külön is programokat az Arany-év jegyében. Lesz versmaraton, íjászverseny, tárlat Arany és az egyház kapcsolatáról, tánc-fesztivál, lesznek irodalmi találkozók, könyvbemutatók is.

„Az Arany János Művelődési Egyesület vezetősége, jómagam személy szerint vállaltuk az ünnepi év eseményeinek összehangolását. A munka 2014-ben kezdődött, s azóta folyamatosan azon dolgozunk, hogy az Arany-év minden korosztálynak, minden érdeklődési körnek kínáljon minőségi programot.” – mondta Patócs Júlia.

Nagyszalontán ülésezik a Magyar Tudományos Akadémia

Az Arany-emlékévet március 2-án, csütörtökön tehát a Magyar Tudományos Akadémia kihelyezett ülésével nyitják meg. Délután 16 órától istentisztelet lesz a református templomban, majd ünnepség a szoborparkban, onnan a szülőházhoz vonulnak az ünneplők, ahol koszorúznak, majd a Csonka torony, az iskola és Arany János életének helyszínei érintésével vonulnak a Zilahy Lajos Művelődési házba, ahol a Szigligeti Színház estje zárja a napot.

Arany-szavalóverseny „távversmondókkal”

Pénteken az Arany János Elméleti Líceumban több korcsoportnak rendeznek vetélkedőt, szombaton az Arany Versek Bűvöletében című 22. alkalommal megtartandó Arany János Szavalóverseny kezdődik, melynek vasárnap tartják az eredményhirdetését. Patócs Júliától megtudtuk, hogy a verseny egyik érdekessége, hogy idén nem csak a Kárpát-medencéből vártak jelentkezőket, hanem bárhonnan, így lesznek olyan versenyzők, akik csak virtuálisan, internetes bejelentkezéssel adják elő produkcióikat.

Egész évben lesznek prorgramok

Június 23–25. között a Szent Iván-éji fesztivállal várják az érdeklődőket, Toldi Miklós alakjához kapcsolódóank. Már kifaragták „Toldi petrencésrúdjait”, így bárki próbára teheti majd erejét annak megemelésével.Augusztus a református egyház szervezésében adják át a szórványkollégiumot, szeptemberben többek között a fájdalom verseihez kapcsolódó tárlatot szerveznek az Arany-emlékmúzeum melletti nagy galériában.

Érdekességnek ígérkezik Singer Magdolna gyásztanácsadó előadása, aki arról beszél majd, hogyan jelenik meg Arany János verseiben a fizikai és lelki fájdalom, és a fájdalom feldolgozásáról is szó lesz.

Novemberben 20. alkalommal szervezik meg a költő fiáról, Arany Lászlóról elnevezett mesemondó versenyt, ennek is szoros kötődése lesz Arany Jánoshoz, árulta el Patócs Júlia. Arany út címmel sajátságos játékot is indítanak március 2-án, akkor kaphatják meg az érdeklődők azokat a füzetkéket, amelyekbe az Arany János életének jelentős helyszínein, azaz Nagyszalontán, Nagykőrösön, Debrecenben és Budapesten bélyegzőket kell gyűjteni. Azok, akik végigjárják a négy várost és begyűjtik a pecséteket, egy sorsolás révén tárgyjutalomban részesülnek majd, zárta az összegzést az AJME elnöke, aki az Arany-év eseményeit összegző internetes oldalt is figyelmünkbe ajánlotta.

Az Arany-jubileumra készülődik a Szigligeti Színház is

Nemcsak a költő szülővárosában, hanem Nagyváradon is ünneplik az Arany-bicentenáriumot, ott a Szigligeti Színház készül különféle programokkal – tájékoztatta a Maszolt a színház kommunikációs osztálya.

Bolond Istók – Nagyszalontától a Margitszigetig címmel hirdetett még novemberben pályázatot a Szigligeti Színház egy olyan rendhagyó színházi irodalomóra forgatókönyvének létrehozására, amely a 13–16 éves diákok számára érthető és élvezhető formában mutatja be Arany János életét és munkásságát. A beérkezett pályamunkák jelenleg elbírálás alatt állnak, az eredményhirdetés legkésőbb január közepére várható. A rendhagyó színházi irodalomóra rendezője Hargitai Iván lesz.Március 2-án, Arany János születésnapján Nagyszalontán mutatja be a Szigligeti Társulat azt a versszínházi estet, amelynek összeállításában a Nagyváradon élő írók, szerkesztők, irodalmárok és a színház közönsége is közreműködött. Az estet Novák Eszter rendezi.

A Nagyvárad Táncegyüttes is részt vesz 2017-től a Színház az iskolában, iskola a színházban projektben: az Arany János-évfordulóhoz kapcsolódva a Bihar megyei néptánccsoportokkal együttműködésben Arany-balladákból kiindulva készítenek táncelőadást a táncegyüttes művészei. Az előadást várhatóan idén májusban mutatják be.

Kapcsolódók

Kimaradt?