Regadó: kiiktaták a beiktatást
ÚMSZ | 2012-01-24 08:26:42
nyomtat | elküld

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter szorgalmazására a kormánykoalíció tegnap úgy döntött, egy évvel elhalasztja a 2007. január elseje előtt vásárolt gépkocsik után fizetendő szennyezési adó bevezetését.

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter szorgalmazására a kormánykoalíció tegnap úgy döntött, egy évvel elhalasztja a 2007. január elseje előtt vásárolt gépkocsik után fizetendő szennyezési adó bevezetését. A környezetvédelmi minisztérium illetékesei az Agerpres megkeresésére nem tagadják ugyan, hogy politikai döntésről van szó, indoklásuk szerint azonban erre azért is szükség volt, mert az autótulajdonosok nem értették meg pontosan a rendszer működését.

„Ez egy jó pillanatban meghozott politikai döntés, amely lehetőséget teremt arra, hogy a gépkocsitulajdonosok még egy év leforgása alatt el tudják adni régi autóikat illetékfizetés nélkül” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek a parlamentben Borbély László. A miniszter lapunknak kifejtette, meglátása szerint „most érett meg a helyzet arra, hogy a kormánykoalíciós partnerekkel az RMDSZ elfogadtassa: menjünk szembe az EU-val, és halasszuk el egy évvel az intézkedést”. Kérdésünkre, miszerint az utca nyomására mutatott-e nagyobb hajlandóságot engedményekre a kormánykoalíció, Borbély kifejtette: „véleményem szerint most nem szabad olyan intézkedéseket hozni, amelyek megzavarják a társadalmi békét.”

kep alairas

Kinek a kezében a kormány? A kabinet átmenetileg engedett az utcának és jegelte a regadót

A miniszter hangsúlyozta, hogy azok az autótulajdonosok, akik 2008. július elseje után nagyobb adót fizettek, mint a jelenlegi rendszer alapján meghatározott érték, továbbra is kérhetik az államtól a különbözet visszafizetését. A minisztérium tájékoztatása szerint a halasztásról sürgősségi kormányrendeletben holnapi ülésén intézkedik a kabinet.
A 2007. január elseje előtt bejegyzett autók megadózását a január 13-án életbe lépett új környezetszennyezési törvény írja elő. Az új jogszabály 25 százalékkal csökkenti a gépjárművekre fizetendő környezetvédelmi illetéket, de az Európai Bíróság kérésére a 2007 előtt bejegyzett autókra is kibővíti az adózandó gépjárművek körét az első eladás esetében.

Mint arról beszámoltunk, az intézkedés széles körű nemtetszést váltott ki: az autótulajdonosok elviselhetetlen anyagi tehernek érezték, a kereskedők pedig a piac további beszűkülésétől tartottak, és a feketekereskedelem elterjedésére figyelmeztettek.

Vegyes érzelmek

Az Autógyártók és Importőrök Szövetségének (APIA) elnöke, Ernest Virgil Popovici tegnap az Agerpresnek úgy nyilatkozott: a halasztás pozitívan érinti majd a 2007 előtt gyártott autókkal való kereskedést, ám nem túl örvendetes az új autók forgalmazói számára. Az érdekvédelem képviselő tegnapi sajtótájékoztatójukon, röviddel a regadó halasztásának bejelentése előtt még úgy vélekedtek, a romániai új autók piaca 5-6 százalékos növekedés előtt áll 2012-ben. Henrik Nenzen, a Ford Románia ügyvezető igazgatója azonban egyéretelműen üdvözölte a döntést, amit „nagyon pozitívként“ értékelt.

Lefékezett piac

A szakma más képviselői szerint sem a regisztrációs, sem a szennyezési adó nem változtat lényegesen a hazai autópiac helyzetén, ahol az elmúlt esztendőben 13,5 százalékkal csökkent a forgalomba íratott gépkocsik aránya, amely alig érte el a 82 ezer darabot. (Ez 2008-hoz képest négyszer kevesebb.) Az APIA tegnap ismertetett, 2011-re vonatkozó adataiból kiderül, hogy tavaly megközelítőleg 111 ezer gépkocsi talált gazdára, ami 7,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Megőrizhetik pótlékaikat az önkormányzati alkalmazottak?

A koalíciós pártok vezetői tegnapi ülésükön „megfontolás tárgyává tették” azt az RMDSZ-es javaslatot, hogy a helyi közigazgatásban dolgozó közalkalmazottaknak ne kelljen visszafizetniük a munkaszerződéseik értelmében kapott különböző juttatásaikat – tudtuk meg Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezetőtől. A pótlékok visszafizetésére egy számvevőszéki döntés mintegy 300 ezer önkormányzati köztisztviselőt kötelezett. „A juttatásokról tanácsi határozatok születtek, ezeket egyes megyékben megtámadták a prefektusok a bíróságon, ám az alkalmazottak nyertek. Méltánytalannak tartjuk, hogy ennek ellenére vissza kelljen adniuk ezt a pénzt” – magyarázta Fekete Szabó. Tájékoztatása szerint a pénzügyi „amnesztiát” Kelemen Hunor szövetségi elnök javasolta, ám döntés nem születetett róla. (Cs. P. T.)

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Adieu Merkozy!

Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »

Gál Mária
Plágium

Lassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »

Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltan

Paradoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »

Ady András