Érmelléki munkapiac-térkép
MTI | 2012-01-24 23:36:00
nyomtat | elküld

Műhelybeszélgetéssel, úgynevezett workshoppal fejeződött be kedden Debrecenben az az egyéves kutatóprogram, amelyben 10 magyar és 11 román érmelléki település közel 300 kis és közepes vállalkozásának szakemberszükségletét és a térség szakképzettségét térképezték fel.

Műhelybeszélgetéssel, úgynevezett workshoppal fejeződött be kedden Debrecenben az az egyéves kutatóprogram, amelyben 10 magyar és 11 román érmelléki település közel 300 kis és közepes vállalkozásának szakemberszükségletét és a térség szakképzettségét térképezték fel. Csoba Judit projektvezető szerint a kérdőíves kutatás során megállapították, hogy a munkaadóknak és a munkavállalóknak sokszor nincs tudomásuk az aktuálisan jelentkező munkaerő-piaci igényekről  és lehetőségekről, ami nagy versenyképességi hátrány. A kutatás keretében készülő fejlesztési tanulmány megalapozza a szakképzés irányait, és kirajzolja az érmelléki kistérség következő tízéves fejlesztési lehetőségeit. A Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) és a kolozsvári egyetemmel közösen folytatott adatgyűjtésbe további, mintegy negyven érmelléki képzőhelyet is bevontak. „A legfőbb probléma, hogy a képzések nem követik elég gyorsan a munkaerőpiaci igényeket, mivel nincs vagy alig van információáramlás közöttük, és ebből csak bizalmatlanság fakad. Ha ezen változtatni tudnának, egyben a vállalkozói és a munkavállalói mobilitás is javulna a két ország határ menti térségében” – magyarázta Csoba Judit.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Adieu Merkozy!

Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »

Gál Mária
Plágium

Lassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »

Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltan

Paradoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »

Ady András