„Nagyon szerettem hallgatni az öregeket, sokáig azt hittem, a meséjük valóság” – lelkendezik a 87 éves Hideg Anna néni, Népművészet Mestere-díjas mesemondó, Erdély egyik utolsó adatközlője, akit ördöngösfüzesi otthonában látogatunk meg. A népmese napjának apropóján kíváncsiak vagyunk, miként él az az ember, akinek a szíve-lelke mesékkel van tele, méghozzá annyival, hogy sosem kell elmondania kétszer ugyanazt, és még csak meséskönyvet sem kell olvasnia, hogy eleget tudjon. Nem ér csalódás: miután Anna néni kávéval kínál és leültet, a kicsi fotelben hátra dől, és a beszélgetés egyszer csak irányt vált. Egymást követik gyermekkora történetei, tündérmesék és hiedelmek, népdalok és nóták. Mi meg szinte észrevétlenül válunk ismét gyermekké: borsódzik a hátunk, amikor félelmetest mond, nagyot kacagunk, ha humoros részhez ér. Csillog a szemünk, és belemerülünk az idős asszony játékos arcába: nem csak mondja, éli és érzi a mesét. Csupán néhány órát tartózkodunk takaros otthonában, de megtanuljuk a már feledésbe merült erdélyi esküvői búcsúztató éneket, megtudjuk, miért volt a régi ember életének központi eleme a mese. És még azt is, hogy hol bujkálnak Ördöngösfüzesen az ördögök!