A Nyugat kudarcot vallott. Kína, Oroszország és India oltják be a világot a koronavírus ellen cím alatt a svájci Neue Zürcher Zeitung négy szakértője foglalja össze a korona-vírus elleni oltóanyag gyártásának és elosztásának világhelyzetét. A Nyugat, főként az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia az általa előállított védőoltásokat saját népessége számára kötötte le.

Európa – mely azért időnként tényleg igyekszik hű maradni egyetemesen emberi értékeihez – betartaná eredeti vállalásait, de merrt az amerikai és az angliai gyógyszergyárak nem teljesítik szerződéseiket, az európai egység intézményes alakzata, az Unió még a tagállamokkal szembeni kötelezettségeit sem tudja teljesíteni (Szerződéses kötelezettségekről nem is lehet szó, mert az ún. jogállam eszméjét halált megvető bátorsággal védelmező EU-bürokraták jól ismert gyermeki naivitásukban a megrendelésekből „kifelejtették” a szállítási időpontok rögzítését). Ráadásul különböző nehézségek miatt az Európában üzemelő gyárak sem mind tudják teljesíteni vállalásaikat.

Az oltás tekintetében a nagy európai államok a 100 főre eső oltások tekintetében a kis Málta és a szintén nem óriás Magyarország mögött kullognak. Végül az olaszok voltak azok, akik megelégelték a dolgot. Mario Draghi miniszterelnök az Oxfordi licenc alapján gyártott olasz AstraZeneca oltásokra exporttilalmat rendelt el. Az angolok ugyanis az Olaszországban előállított oltásokat Ausztráliának ígérték oda. Az olasz lépés Európában (főként Németországban) fölháborodást váltott ki, hiszen ha mások is követik az olasz példát a – részben a WHO égisze alatt világszerte kiépített – szállítási láncok omlanak össze. Kiszámíthatatlan következményekkel. Arról nem is beszélve, hogy az olasz lépés ekként azt az Ausztráliát szolgáltatja ki a – szomszédjait mind agresszívabban saját érdekeinek fenntartás nélküli tiszteletére kényszerítő – kínaiaknak, akik jó ideje (a sajtószabadság, a regionális függetlenség és más nyugati értékek védelmében) reménytelennek tűnő harcot folytatnak kínai „szövetségesükkel”. (Lásd a selyemút néven elhíresedett ázsiai áruforgalmi egyezményt, melynek Ausztrália is részese!)

Az amerikai–angol „önzés” és az olasz „oltási nacionalizmus” a nyugati demokrácia, emberiesség és segítőkészség fennkölt eszméinek valódi értékéről rántja le a leplet.

A világot ugyanis ez idő szerint a Nyugat két antidemokratikus ellensége, Kína és Oroszország látja el oltóanyaggal. Harmadikul India és az Egészségügyi Világszervezet által alapított Globális Oltási Program elnevezésű 19 állam által működtetett intézmény, melynek távlatilag arra is esélyei lehetnek, hogy Kínát megelőzzék. Igaz, a Programot az Európai Unió 600 millió, Amerika 4 milliárd dollárral támogatja. Szemérmesen…

Ez idő szerint azonban Kína messze a világelső, mely Sinovac, Sinopharm és Casino nevű oltóanyagait a világ negyven országába szállítja. Köztük Indonéziába (ide megy a kínai export fele), de Latin-Amerikába, Közép-Keletre, Kelet-Európába, Afrikába is. Jól kiépített légihidakon.

India a világ legnagyobb – Adar Poonawalla multimilliárdos tulajdonában lévő – gyógyszergyára, a Serum Institut of India révén főként a környező országokat (Bangladesh, Burma, Nepál, Bhutan, Sri Lanka, Afganisztán, Mongólia és még közel harminc állam) látja el angol licencre gyártott AstraZeneca oltásaival. A Barat Biotech nevű hindu állami vállalat csak Braziliába 20 millió dózist szállított. S Kínával versengve tágítja befolyási zónáit.

Az oroszok a maguk Szputnyik V oltását 14 országba szállítják. Egyebek közt Közép-Ázsiába, a Balkánra, Magyarországra. Sőt: még Mexikót – legnagyobb ellenlábasuk, Amerika tőszomszédját – is ők látják el oltóanyaggal. Mert – Trump ide vagy oda – Amerika továbbra is „first”.

S mint már említettem, az ENSZ Globális Oltási Programja is gyors ütemben terjeszkedik. A legszegényebb afrikai, ázsiai és dél-amerikai államokat hivatott kiszolgálni. Olyanokat, mint Nigéria, Angola, Ruanda, Kenya, Kambodzsa. Az utóbbi valóban humanitárius vállalkozás, az említett államoknak ugyanis nem lenne lehetőségük arra, hogy oltóanyagot kössenek le önmaguk számára.

Ettől az utóbitól (és részben magától a meglehetősen nagy bajban lévő Európától eltekintve) a nagyobb államok vagy saját népességük védelmét (Amerika, Anglia), vagy önnön nemzetközi presztízsük építését, befolyási övezeteik növelését tartják szem előtt. Kína esetében például a szállítások jól megfigyelhetően az úgynevezett selyemút nyomvonalát követik, azaz a voltaképpeni cél a jövőbeli kereskedelmi befolyás emberbaráti gesztusokon nyugvó megalapozása. Kína számára a világjárvány szinte már kapóra jött, hiszen a (nagyon-nagy részben helytálló) nyugati propagandával „szemben” azt bizonyíthatja a világnak, hogy a diktatórikus, kisebbségellenes és végletesen centralizált kínai állam „segítőkészebb és humánusabb”, mint az emberi jogokról, a népek közti egyenlőségről és szabadságról szónokló nyugati vetélytársai.

Kínának, akár másik két társának: Oroszországnak és Indiának nagyhatalmi ambícióik vonzóvá tételéhez elengedhetetlen szükségük van egy olyan nemzetközi imázsra, mely világhatalmi ambícióikat kulturális vonatkozásban is megalapozhatja, azaz ugyanolyan vonzóvá teheti, mint az amerikaiakéit egykor a honi demokrácia nagyszerűségéről szóló (jó ideig valóban hiteles) narratíva.

Sajnos, minden jel arra vall, hogy az oltóanyag legalább annyira szolgálja az életmentést, mint a Kelet és a Nyugat közti élesedő konfrontációt.

Másik arca ugyanis az ismét felpörgő fegyverkezési hajsza. Főként Kínában és Oroszországban. Amerika ez idő szerint még „visszafogja magát”, ő ugyanis még mindig kétszer annyi költ fegyverkezésre, mint az előbbiek ketten együtt.

(Címlapfotó: Agerpres/Xinhua)