Ne nyisd ki, te piszok! Emlékszünk még gyermekkorunk naplóinak az első oldalára beírt rigmusra? Akkor komolyan hittünk benne, hogy a kíváncsiskodót távol tartó rigmust olvasván senki nem lesz olyan piszok, hogy gyermekes magánügyeinkbe belelapozzon...

Azóta nagyot változott a világ. Felnőttünk, és a kelet-közép-európai diktatúrákból szerencsésen kinőve belenőttünk a szabadságba és az emberi méltóságot tiszteletben tartó demokráciába. Erre az jellemző, hogy a magánélet személyes dolgait, „titkait”, nem firtatja az állam, nem küld rá titkosrendőröket és besúgókat, viszont a közügyekről, a társadalom és az állam dolgairól nyilvánosan el- és beszámol. Közvetlenül a rendszerváltások után a magánélet szentségét és a véleménynyilvánítás szabadságát még nagyon érzékenyen kezelték Kelet-Európában.

Manapság, az egyre polarizálódó társadalmakban az állam mellett, mely diszkréten, tapintatosan ellenőriz, mindenekelőtt az emberek egyre meggyőződésesebb, mondjuk csak ki nyugodtan, egyre jobban fanatizált csoportjai ellenőrzik egymást! A szomszéd már nem csak azt figyeli, hogy ki jár-kell a másik telken, lakásban, hanem azt is, hogy milyen újságot hoz a postás?

Erre a demokrácia fellegvára, az Amerikai Egyesült Államok a legjobb példa, de, fájdalom, mi magyarok is roppant tehetségesek vagyunk ebben. Közhely, hogy még egy-egy családi ebéden sem lehet bizonyos dolgokról beszélni, jobb hallgatni, ha békében akarjuk elfogyasztani az Újházy-tyúkhúslevest és a töltöttkáposztát, mert politikáról magyar körökben majdnem sehol nem lehet indulatoskodás nélkül, értelmesen vitatkozni.

Az emberek figyelik, megróják vagy egyenesen kiátkozzák egymást, ezzel párhuzamosan meg mit látunk? Néhány évnyi lazítás, vagyis nyitottabb és közlékenyebb korszak után, most ismét divatba kezd jönni az állam részéről a titkolózás. Persze, mindig is volt és kell is, hogy legyen államtitok, de egyik-másik országban mára megint szinte minden fél évszázadra zárolt információ kezd lenni.

Az ország különböző meggyőződésű csoportjai szidhatják, téphetik egymást, de lassan egyikük sem fér hozzá mindahhoz, amit nemrég még közérdekű információnak tekintettek. A hatalom állítja, hogy csakis a köz érdekében teszi a dolgát, és egyre szűkszavúbb megint, határozottan titkolózik.

Ez az elharapózó jelenség meglehetős ellentmondásban van azzal, hogy mindenütt burjánzanak a közérdekű információkra, vagy például az állami elöljárók összeférhetetlenségére, esetleg vagyoni állapotának nyilvánosságára vonatkozó törvények, és minden intézménynek, még a legtitkosabb titkosrendőrségnek is szóvivője van!

A szóvivő intézménye ma nagy divat, a legeldugottabb kistelepüléseken, a legjelentéktelenebb jogi személyeknél is már találni belőlük egyet-kettőt, és meglétüket a nyílt kártyákkal való játszás jóhiszemű gesztusának szánják. Kár, hogy legtöbbször a szóvivők folyékonyan beszélnek, de nem mondanak semmit, ráadásul kifejlesztettek egy már-már követhetetlen szóvivői bükkfanyelvet. A minap olvastam, hogy valahol egy egészségügyi szóvivő a balesetet szenvedett illetőknek az élettel össze nem egyeztethető sérülési állapotáról beszélt, magyarán arról, hogy az illető személyek meghaltak.

Bizony, nagyon hiányzik ilyenkor Karinthy, hogy ne a tehetetlen dühtől és kétségbeeséstől, de a harsány és gondtalan nevetéstől szökjön az egekig vérünknek nyomása. Igazítson ki valamelyik irodalmi intézmény szóvivője, legjobb a PIM-é lenne, ha tévedek, és csakis amennyiben nem államtitok, de hirtelen elbizonytalanodtam, hogy vajon Karinthy vagy Rejtő Jenő tollából származik-e az a csodálatos diagnózis, mely a mai világban már nem is annyira abszurd: „A hulla normális életjeleket mutatott, szívverés rendben, vérnyomás normális…” – valahogy így hangzik az idézet, szégyellem, de hirtelen nem tudom íróját pontosan beazonosítani.

Bármennyire is fontosak, a pillanatnyi megkönnyebbülésen túl, a humoristák nem segítenek, a helyzet pedig egyre komolyabb a mai világban. Irakban, Afganisztánban szigorúan titkosították az amerikai hadsereg tetteit, azok nyilvánosságra hozóit – Chelsea Manning, Julian Assange – mint hadititkok kiszivárogtatóit üldözik, de még jobb kérdés, hogy milyen jogon hallgatta le az Egyesült Államokban az NSA (National Security Agency) a polgárok millióinak telefonjait?

Edward Snowdennek is menekülnie kellett, mivel kiadta a sajtónak az általa felfedezett törvénytelenség bizonyítékait. És ez csak az USA, a demokrácia bajnoka, mi lehet a kisebb-nagyobb, puhább-keményebb fél- vagy hibriddemokráciákban? Életünk dolgai, gondolataink, vágyaink már megint nem szentek senki előtt, nem titkok tehát, nyílt könyvnek kell lennünk a mindenható állam előtt, mely mindenféle csinált ügyekre hivatkozva – ilyen meg olyan sürgősség, mindig lehet találni valamit – kutat a „naplónkban”.

Az állam ügyei viszont már megint titkok, sőt még annál is titkosabbak, és még akkor sem tartoznak a polgárokra, akik egyébként ennek a nagy titkolózásnak a költségeit állják, ha közvetlenül érinti őket, vagy egyenesen azok szenvedő alanyai.

Nem titok, hogy a Covid-világjárvány még nem múlt el, de mára lecsengett: nem mumus már, nincs társadalmi kontroll-jelentősége. A szigorú lezárásairól, lock down-jairól híres Ausztriában kivezették a karantén törvényes kötelezettségét és újabban már koronavírus-fertőzéssel is nyugodtan lehet iskolába vagy munkába menni, pedig az esetszám ma is több ezres, és naponta jó néhányan belehalnak a betegségbe.

Máshol már a betegeket, halottakat nem is számolják. Most mindenütt az ukrajnai háborúval és annak mélyreható, globális következményeivel, az energia- és az élelmiszerválsággal, illetve az elszabadult inflációval kapcsolatban zajlanak a titkos tárgyalások és a titkosítási rendelkezések. A gazdasági bajok hatására, a katonai és politikai államtitkok mellett most a gazdasági titkolózás is virágzik, lassan már a zöldségek kilónkénti árképzése, vagy a vécépapír árának az alakulása is államtitok lesz.

Csak találgathatjuk, hogy mi miért volt, és hogy mi és hogyan lesz. Nyílt titok azonban mindenki számára, hogy a dolgok nem a helyes megoldások megtalálása, hanem az eredménytelen, káros és veszélyes bonyodalmak irányába mozdultak el a világban. Ne kérdezzük, hogy miért? Természetesen titok!