Nem volt könnyű dolga annak, aki 2020-ban a pártjából kiebrudalt Gálfi Árpáddal akarta (újra) megnyeretni a polgármesteri választást Székelyudvarhelyen, de azt már mindenki elismeri, hogy mesteri munkát végzett. A minden bizonnyal jó szándékú, tenni akaró, de ugyanakkor korlátolt képességű polgármestert szépen „csiszolgatták” az első mandátumában, de még mindig messze járt attól, hogy talpraesett városvezetőként tekinthessünk rá, ráadásul hiányosságai továbbra is minden megnyilvánulásában felsejlettek.

Ennélfogva leginkább két szerepben kellett tetszelegnie. Egyrészt ő volt az egyenes gerincű, talpig becsületes, derék székely legény, a nép fia, aki bátran szembemegy a gonosszal, a csaló, korrupt politikusokkal, véget vet a lelki zsarolásnak, riogatásnak, tolvajlásnak. Másrészt ő volt az áldozati bárány, akit csupa álnok, haszonleső, kétszínű ember vesz körül, azzal az egy céllal, hogy kihasználják őt, gátolják a munkájában, és amint lehet, kitúrják a helyéről. Utóbbi szerepébe annyira beleélte magát, hogy egy idő után már a képzelgést is valóságnak hitte.

De ennyire ne siessünk előre!

A választások megnyeréséhez csapat is kellett, így gyorsan verbuváltak egyet. Mi tagadás, üdítő színfoltként jelent meg Székelyudvarhely poshadt politikai palettáján a szimpatikus, ismert és elismert, sikeres szakemberekből, üzletemberekből álló tettre kész hadsereg. Egy hibájuk volt: a közigazgatásban abszolút kezdők voltak. De megígérték, hogy elhivatottsággal, odaadással, szorgalommal pótolják ezt, ahogy tudásukkal, műveltségükkel is kompenzálják a csapatvezető ismert és eltitkolt hiányosságait.

„Összefogtunk, hogy végre legyen egy hiteles alternatívája Székelyudvarhelynek! Annyi hosszú év, évtized után megadatott Székelyudvarhelynek, hogy egy eddig soha nem látott minőségi CSAPAT álljon a startvonalhoz. Egy olyan csapat, amelyik messzemenően a legjobbak. Amolyan aranycsapat” – hangzott a kampányszöveg, miközben „hajráárpizástól” zengett a város. A szavazók kilóra megvették őket, így a csapat munkába állhatott.

Azonban az elmélet gyakorlatba ültetése már nem ment ennyire simán. Amikor első költségvetésük elkészítésekor bevételhiánnyal szembesültek, semmi jobbat nem tudtak kitalálni, mint hogy adót emeljenek, mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén. Mi több, utólag kiderült: csúful elszámolták magukat. Ráadásul a polgármester hozzáállása miatti bizalmi válság egyre inkább elhatalmasodott a városháza falain belül, sorban távoztak a kiváló képességű osztályvezetők, és a Szabad Emberek Pártjának (POL) frakciójában is beindult a lemorzsolódás. Legutóbb a városmenedzser és az alpolgármester jelezte, hogy ilyen körülmények között nem tudja folytatni. A hivatal apparátusa egy ideje behúzott kézifékkel próbálta tartani a tempót, így nem csoda, hogy félúton lerobbant a gépezet.

„Gálfi Árpád nem ismeri a vezetői felelősségvállalás fogalmát, alkalmatlan a feladatának elvégzésére, elérte saját vezetői kompetenciájának felső határát, tevékenysége ezentúl csak a város hátrányára van” – ezt már azok (is) mondják, akik nemrég még egy csapatban voltak vele. És a POL-frakció kész lemondani, de csak együtt a polgármesterrel, aki pillanatnyilag mással van elfoglalva, talán valamikor hétfőn reagál a történtekre, de a lemondást határozottan elutasítja.

Székelyudvarhely bajban van. Nagy bajban. És nem ma került oda. Lehet ugyan egy emberre mutogatni a kialakult helyzet miatt, rámondani, hogy ő az ördög, de a dolog sokkal összetettebb ennél. Lenne még pár száz ember, akik szintén nem voltak angyalok ebben a történetben. Aztán vannak a tízezrek, akik egy ideje szívnak emiatt. Egyik részük azt mondja, ennél rosszabb már nem lehet. Szinte azonnal jön az ellenvélemény: „de, bizony lehet!”

Merítsünk hát hitet, reményt és erőt az író szavaiból – Babits már száz évvel ezelőtt megírta egyik regénytöredékében, hogy „Valahogy csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogy sem lett volna.” Hát úgy legyen!

(Borítókép forrása: Gálfi Árpád Facebook-oldala)