Taktika és stratégia

A legegyszerűbb az lett volna, ha az elmúlt években a magyar kommentátorok zöméhez hasonlóan, a román politikusok székely autonómiára vonatkozó kijelentései nyomán „felháborodásomnak adtam volna hangot”. Nem tettem. Magyar kultúrájú román állampolgárként inkább aggodalmaimmal hozakodtam elő.

Ami nézetem szerint továbbra is tisztázandó, az az, hogy román polgártársaink miért érzik úgy, hogy bármit megengedhetnek maguknak. És sajnos nem csak a szavak szintjén…

Az okok szétágazóak. A román hatalom számára egyrészt kapóra jött az ismét kiújult orosz–amerikai konfliktus. Hagyományos taktikai érzékükkel késedelem nélkül felajánlották „életüket és vérüket” a kétségtelenül erősebb félnek. És ez magabiztosságukat mértéktelenül megnövelte. Nem csak az amerikai fegyverek védelme alá helyezték államukat, de dinamikus fegyverkezési kampányba is kezdtek. Annak ellenére, hogy az ország rohamosan eladósodik. Közismert tény, hogy a korábbi évek – európai összehasonlításban is kiemelkedő – GDP növekedése a – hosszabb távon fenntarthatatlan – fogyasztáson alapult. Lelkesen teljesítjük az amerikaiaknak a GDP 2 százalékára vonatkozó fegyverkezési igényét. A költségeket természetesen csak kölcsönökből teremthetjük elő, de efféle nemes célokra a nemzetközi pénzintézetek lelkesen adakoznak. Románia rövidesen a térség legkorszerűbb amerikai fegyverekkel felszerelt katonai hatalmává válhat.

Ráadásul az európai fejlemények is a román nacionalizmus malmára hajtják a vizet. A katalán válság az Európai Unió államaiban (gyakorlatilag kivétel nélkül) nem csak fokozta, de legitimálta is a kisebbségellenességet. Az autonómia eddig sem tartozott az Unió „szenvedélyei” közé. A katalán autonómia függetlenségi törekvései ezt az ellenszenvet tovább fokozták. A spanyolok, a franciák, az olaszok, a németek (pl. Bajorország kapcsán) hideglelősen rettegnek mindenféle függetlenségi törekvéstől. A nemzetállamot mint olyat mind a négy állam politikai elitje meghaladott politikai formációnak tekinti. Ha másokról van szó. De ami őket magukat illeti, az egynyelvű és egykultúrájú politikai közösségként felfogott nemzetállam, melynek – a gazdasági kényszerek miatt befogadott – migránsokat is záros határidőn belül az integráció eufemizmusának jegyében nyelvi-kulturális vonatkozásban asszimilálnia kell, továbbra is szent.

A brüsszeli bürokrácia is elutasítja a több mint egymillió aláírással megtámogatott kisebbségvédelmi kezdeményezést.

Románia tehát ebben az aspektusban is euroatlanti trendek fő vonalába illeszkedik.

Mindez azonban másodlagos vagy harmadlagos jelentőségűnek lenne tekinthető. ha a mindig a pillanat impulzusai alapján cselekvő román kormányzat(ok) taktikázásainak távlati következményeit egy távlati stratégiákban gondolkodó ellenzék hangadó szereplői képesek lennének megkérdőjelezni. Ha a románság és a többi nemzetiség monarchiabéli helyzete és a magyar uralkodó osztályok politikai vaksága, valamint a romániai magyarság és cigányság mai helyzete és a román hatalm(ak) nacionalista elvakultsága közti analógiákat tudatosítva szembefordulnának a politikai elitek csúsztatásokra, sőt nem egyszer a tények meghamisítására alapozott önmegtévesztő történelemképével, s maguk tiltakoznának a leghangosabban a román politikai hatalom képviselőinek – nem is olyan régen éppenséggel akkori első emberének – valóban a 19-20. századi történelem legsötétebb időszakaira emlékeztető – fenyegetései ellen.

Egy, önmagát az – autonómiának nevezett – belső önrendelkezés mellett elkötelező kisebbséget félreérthetetlenül retorzióval fenyegető miniszterelnök a fentiek ellenére jóval nagyobb veszélyt jelenthet Románia biztonságára és távlati megítélésére, mint az autonómiára vonatkozó tárgyalások igényét megjelenítő romániai magyar kisebbség.

Igaz, a román értelmiségi társadalom – legalábbis az esztétika szférájában – kétségtelenül érlelődik. A Mária királynő Trianoni döntést megelőző párizsi látogatásáról készült filmalkotás (Mária, Románia királynője) vagy Lucian Pintilie Egy felejthetetlen nyár című (Kristin Scott Thomas főszereplésével készült) román–francia koprodukciója (mindkettőt az elmúlt hetekben vetítették újra) arról tanúskodik, hogy érlelődik az az erkölcsi-intellektuális alap, melyre egykor nemzeti vonatkozásban is korszerű országot építhetünk.

Ha nem, a helyzet mindannyiunk számára kockázatossá válhat.

A történelmi idő a II. világháború vége és a Szovjetunió szétesése közti periódusban jelentékeny változások nélkül folyt. A hidegháború, a két meghatározó nagyhatalom közti atomfegyverekre alapozott egyensúly (legalábbis látszatra) megállította a történelmi stopperórát.

Az Amerikai Egyesült Államok kizárólagos világhatalommá válása, az ún. egypólusú világ létrejötte azonban egyszerre ismét elindította. Kiderült, hogy a szovjet-amerikai egyensúly leple alatt a világ más tájain olyan „láthatatlan” változások halmozódtak fel, melyek lassan kezelhetetlenekké válnak.

A kínai–amerikai versengés Graham T. Allison által Thükididész-csapda gyanánt kidolgozott fogalma (lásd a szerző Athén és Spárta öngyilkos háborúskodásának analógiájára alapozott Destined for War című könyvét!) kétségtelenné teszi, hogy a következő évtizedekben elkerülhetetlennek tűnő politikai földrengés alapvetően átrendezheti a nemzetközi viszonyokat. Új katonai és gazdasági szövetségek fognak kialakulni. Hogy Európa ebben a konfliktusban hol foglal helyet, ma még bizonytalan. A német–kínai gazdasági kapcsolatok Amerika számára sem sok jót ígérnek.

Óriási a kockázata annak, hogy Románia ebben a konfrontációban elkerülhetetlenül a rossz oldalra sodródik. Egy kínai–orosz–európai „szörnyszövetség” Romániát „kínos” helyzetbe hozhatja. Trianon századik évfordulója ideális alkalom lehetett volna arra, hogy országunk egyfajta – a székely autonómiára alapozott – kiegyezéssel elejét vegye annak, hogy a nagyhatalmak a román–magyar ellentétekre alapozva ne oszthassák meg a térséget, s implicite Romániát.

Summa summarum: jóval észszerűbb lenne országunkat a román–magyar sorsközösségre, semmint a két nép szembenállására alapozni.

A Monarchia Magyarországán nem akadt miniszterelnök, aki – akárcsak szóban is – akasztgatással fenyegette volna a kisebbségeket. A magyar uralkodó osztály kisebbségek iránti empátia-hiányának következtében Magyarország mégis a népek börtöneként lépett be a felgyorsult időbe. (A fentebb emlegetett kijelentés – elhangzása pillanatában – nem kapott ugyan nemzetközi nyilvánosságot, de soha nem tudni, mikor alakulhat úgy a helyzet, hogy egyszerre „érdekessé” válhat. Mert akkor azok, akiknek éppen érdekében áll – aligha férhet hozzá kétség –, emlékezetünkbe fogják idézni…)

Románia történelmi sérelmeink ellenére is egy jobb sorsra érdemes ország, melyben a magyar kisebbség is egészen otthon érezhetné magát.

A román államnak ezt az esélyt talán mégsem szabadna elszalasztania?

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kimaradt?