Lukasenka fehérorosz elnök leckézteti és zsarolja az Európai Uniót. Lehet, sakkjátékos alkat, van egy-két jó húzása, mindenesetre kiérdemelten hívják őt Európa utolsó diktátorának: nem bábukkal, de emberek életével, sorsával játszik.

Az utóbbi időben Fehéroroszország és a Balti államok, illetve Lengyelország határán megugrott azon, elsősorban afgán és iraki származású menedékkérők száma, akik fehérorosz turistavízummal rendelkeznek. Kiderült, Teheránból nem egyszer közvetlen repülőjáratot indítottak Minszkbe, hogy onnan aztán a fehérorosz hatóságok az utasokat egyenesen az EU-val közös határra szállítsák, ahol azok menedékért folyamodtak.

Felismervén a minszki „sakkmester” stratégiáját, most Lettország sürgősen kerítést épít, Lengyelország pedig semmi áron nem engedi be a menekülteket. A határra szállításukban oly készséges fehéroroszok sem engedik őket vissza, tehát a senkiföldjén ragadtak. Tető nélkül a fejük fölött, tiszta víz és gyógyszer nélkül, teljes létbizonytalanságban, csapdába esve tartózkodnak ott.

Lukasenka így áll bosszút az EU-n a rá és rezsimjére kivetett szankciók miatt. Meggyőződése szerint mesterhúzása abban áll, hogy az állandóan az emberi jogok tiszteletére, illetve a keresztényi értékrendre hivatkozó EU-t szembesíti végtelen gyengeségével. Embertelenségében, végtelen cinizmusában nagyon erősnek képzeli magát a fehérorosz elnök, de itt most nem erről van szó, hiszen, hogy mit várhatunk megroggyant hatalmú diktátoroktól, azt annak idején mi magunk is megtapasztaltuk Romániában. Az igazi kérdés: mit várhatunk az EU-tól?

Patthelyzet – mondják. Amennyiben az EU enged a fehérorosz hatóságok által gerjesztett migrációs nyomásnak, sokkal súlyosabbá teszi keleti határain (is) a helyzetet. Ha beengedi a senkiföldjén rekedteket, sokszorosan többen fognak majd érkezni a határra, ráadásul az amerikai és NATO-kivonulás után éppen újabb menekülthullám indult Afganisztánból. Ha meg az EU nem engedi be a menekülteket, azok a senkiföldjén ragadva akár el is pusztulhatnak, és akkor senki le nem mossa Lengyelországról – de az egész EU-ról sem – a szégyent, hogy mennyire embertelen, képmutató rendszer.

Lukasenka úgy gondolja, bárhogyan is cselekedjen az EU, ő mindenképpen nyer. A helyzet, melyet ördögi ravaszsággal megteremtett, nem is a sakkra, sokkal inkább a malomjátékból ismert csiki-csukira emlékeztet.

Az EU-nak ez valóban patthelyzet. De csak akkor, amennyiben játszunk. Nekünk pedig semmi okunk játszadozni, ugyanis Európa, európai életformánk és értékrendünk, egyszóval jövőnk és sorsunk van veszélyben. Vegyük végre észre, mi történik körülöttünk a világban!

Vegyük végre komolyan saját magunkkal, országainkkal, népeinkkel szembeni felelősségünket. Nem kétséges, hogy Közel-Kelet és Ázsia, Afrika népei sokat szenvednek háborútól, éhínségtől, vízhiánytól. Az sem kétséges, hogy még többet fognak szenvedni, hiszen amint láthatjuk, a konfliktusok sehol nem megoldódnak, hanem sokkal inkább elmélyülnek és kiterjednek, a víz- és az élelemhiány pedig csak fokozódik. Becslések szerint a század végére Ázsia lakossága megduplázódik, Afrikáé pedig megnégyszereződik! Európa határait egyre hatalmasabb és egyre inkább mindenre elszánt tömegek fogják ostromolni.

Tetszik vagy sem a széplelkeknek, a helyzet kísértetiesen hasonló a Római Birodalom határait kitartóan ostromló barbárokkal. A Római Birodalom megbukott! Civilizált jólétében fáradt volt határait megvédeni. Mai korunk Európája, az Európai Unió is erőtlen a határozott föllépésre, képtelen külső határait megvédeni. Gyenge ahhoz, hogy rövid távú érdekeiről – lásd, olcsó munkaerő – lemondjon, és ahhoz is gyenge, hogy „rossz” legyen. Különösen Nyugat-Európának – holott minden téren tobzódik a képmutatásban – a mindennapi kenyere a „jóság” pózának a kollektív megélése.

Ha a Nyugat éhező gyermeket lát határain, „mi milyen emberségesek vagyunk” alapon hajlamos azt azonnal családostól befogadni, de azt elfelejti, hogy az a gyermek és teljes családja pontosan a Nyugat által kezdeményezett háborúk következtében éhezik és lett földönfutóvá. A Nyugat mérhetetlen jósága puszta hazugság, mert csakis érdekből vagy gyengeségből jó! Hozzá képest a kelet-európaiak másokkal szembeni sokkal elutasítóbb magatartása vagy néha valóban „csúnya” idegengyűlölete – mely jelenség leküzdésére fontos erőfeszítéseket tenni! – legalább őszinte és ezért megbízható dolog.

Európa keleti és nyugati felének meg kell értenie, hogy a túlélés érdekében elengedhetetlen az együttműködés. Nyugatnak nem elítélnie, hanem honorálnia kell a keleti államok határőrzési erőfeszítéseit. Nem a bevándorlókat elosztó kvótákról kell Európában vitatkozni, inkább arról, hogy minden államnak, mely bármilyen szándékból kifolyólag menekülteket fogad be, az EU teljes területén felelnie kell minden egyes befogadott migráns tetteinek következményeiért. Bűntény esetén nem elég az elkövető migránst megbüntetni vagy kitoloncolni, de a befogadó államnak törvényileg szabályozottan kártérítenie kell kárt szenvedett polgárait.

Nem a „rossz” vagy a „jó” bizonytalan és különféleképpen értelmezhető kategóriáin kell vitatkozni, hanem az életképes módszereket és eljárásokat kell elválasztani az életképtelenektől. Mindenki egyetért azzal – gondolom –, hogy Európa jövőjére nézve nem életképes megoldás sok millió kulturálisan nagyon különböző és életrendjében gyökeresen másként szocializálódott bevándorló befogadása – függetlenül attól, hogy milyen okból kifolyólag jönnének.

Ami a fehérorosz–lengyel határon, pontosabban a kettő közötti senkiföldjén történik, nem csak emberi tragédia, de egy kifejlődésben lévő történelmi dráma újabb fejezete. Éppen ezért nincsen könnyű és olcsó feloldása. Bármennyire is szörnyen hangzik, de a bevándorlókat nem szabad beengedni, mert nem szabad engedni Lukasenka zsarolásának. Lengyelország viszont, az EU-val közösen, sürgősen sátrakat, vizet, élelmiszert és orvost kellene a senkiföldjére hozzájuk eljuttasson. Egyetlen országnak sem szabadna fogvatartott, vagy határain rostokoló emberektől a kenyeret és a vizet megtagadnia!

Az előjelek sokasodnak. Abszolút prioritássá kell tenni az Európai Unió külső határainak megerősítését, a Frontex és a határvédelmi feladatokban érintett nemzeti hadseregek felgyorsított fejlesztésével és kerítések építésével. Nagyon szomorú, hogy kerítést kell építenünk, de ha csak ilyen módon tudunk védekezni, akkor azt kell építenünk. Az EU-n belüli szabad mozgás feltétele és garanciája az unió külső határainak kőkemény védelme. Másként kontinensünkön a szabad mozgás lehetősége, mely mindannyiunk számára az egyik legfőbb érték, odalesz.

Ha nem tesszük meg e tagadhatatlanul barátságtalan, de szükséges lépéseket, néhány év, évtized alatt a fokozódó bomlás és zűrzavar, az erősödő kulturális antagonizmusok és az ebből fakadó feszültségek oda vezetnek, hogy végül egész Európa válik átjáróházzá és senkiföldé. A senkiföldjén pedig nincsenek törvények és nincsenek földjükhöz, múltjukhoz, jövőjükhöz ragaszkodó emberek. A senki földjén mindent lehet és mindent szabad, minden ideiglenes és vagy az ököljog, esetleg a nagy számok törvénye alapján mozgatott legszámosabb tömeg uralkodik. A senkiföldjén…

Biztos vagyok benne, sokan vagyunk még, akik nem akarunk magunknak és gyermekeinknek ilyen Európát.