banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

Mindennapi botrányunkat…

… add meg nékünk, ó, hazai közélet! Ha lehet, még ma. Te, aki teret s keretet nyújtasz annyi sajátos értéknek, lehetővé teszed, hogy társadalmunk szövetén újabb és újabb mintázatok üssenek át, mint vér- vagy vizeletfolt a remekbeszabott kelmén, hogy egyéb testnedveket mellőzzünk ezúttal…

Légy ihletője és egyben mentora botrányainknak, melyekben tobzódni nem késlekedünk. Mert mit ér a kicentizett lét egy kis kavarodás, felhördülés, mű(vésziesen előadott)hiszti, no meg nyilvánus köpködés nélkül: monoton morzsolása pillanatoknak, sekélyes vegetálás jut osztályrészül, nem egyéb. Kell ezért a szökevény szőkéről cikkezni és drukkolni suttyomban, hogy lesitteljék mihamarabb, mint ahogy a felszívódott exfőpolgármestert, vagy a diszkótűz egyik pfőpfőfelelősét, kik el-elbujdosnak, ám menekvésük meddő…, mert mi a javában zajló szökésen is alaposan el tudunk csámcsogni, hogy aztán majd, ha kommandósokkal körítve, bilincsesen és csapzottan elékerül a célzott személy, na, akkor kezdődik csak az igazi buli!

Kell ide a lopott 42 oldalak, a plágiumok petárdaként robbanó sorozata, hogy már szörnyülködni is rest a köznek szemérmét s erkölcsi mértékét velejéig sértő serénykedésen az, ki évekkel ezelőtt egy másik miniszterelnök, egy Ponta nevezetű doktorija miatt hőkölt, s prüsszögött ugyanvalóst. Kellenek az új, s új skandallumok! Adybandi annak idején csodákra rímelő csodákat várt, mi meg botrányból botrányba bukdácsolva tudjuk csak elképzelni e hon fejlődési dinamikáját, mintegy beismerve: lassacskán addikciós a viszonyunk a műfajjal, és mint szertelen függők, egyre nagyobb és koncentráltabb adagokat remélünk vénánkba rejteni.

Ha meg kifogy a készlet az őshonos géta-dák gettóból, vagy a romanizált tartományi tárhelyekben vág rést a cúg, akkor itt a magyar kártya, a hungár-ász: katonatemető, székelyhimnusz, kürtöskalács, katolikusiskola, „jónopotkívánokpészédé”, „vagy amit akartok, drága bozgoraim” formában. Félkészen, mirelites állapotban, a boszorkánykonyha sarkában egy fagyasztóládában, precízen felcímkézve (meg olyan apró információkkal spékelve, hogy mi legyen a körítés, meddig tartson, mely médiavektorok szálljanak be, s miként, hogyan kell levezetni-lezárni az épp sorára váró balhét).

Szakmai habitusomnál fogva aránylag rendszeresen figyelem a hazai hírfluxusokat: rájöttem, hogy divatok vannak, szakaszolható jelenségek. Volt idő, amikor a „scandalos” (botrányos) működött, majd az „incredibil”  (hihetetlen) volt a menő, azután a „știre bombă” (bombahír), vagy éppen a dezastru (katasztrófa) lett a „kötelező” refrén. De szerre feljártak a fabulos (mesés), a șoc total (sokkoló), uimitor (elképesztő), rușinos (szégyenletes), ireal (irreális) és társai.

Mindezt az általam jelzettnél hatszor harsányabb grafikai tálalásban kapta-kapja a médiafogyasztó, nehogy véletlenül lemaradjon a legfrissebb honi showbiz’ legfrissebb válásáról, örökösödési viszályáról vagy a politikai aréna még párolgó poénjáról.

Mindeközben meg indokolt hiányérzetről beszélek, ha azt állítom, a romániai médiaközegből hiányzik a telivér bulvár, a szaftos momentumokat stílusosan tálaló, az exkluzív anyagokat megfelelően felgöngyölítő, nyelvezetében, vizualitásában egyaránt színvonalas szereplő. (Ami ehhez fogható termék, az mindössze nemzetközi médiavállalkozások hazai deklinációja.) Még ha lenne is valamely csoda folytán, akkor sem tudnánk mit kezdeni vele: nálunkfelé a Moët pezsgőt nem a lehűtött fokok és a menü függvényében koccintják el, hanem a palack nyakát markolva, rikoltozva vedelik; hisz jól tudjuk: dübörgő manele és szelfiző vendégsereg dukál hozzá.

(Nyitókép forrása: a román jégkorong-szövetség Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?