Meglepetés lenne az orosz–ukrán háború?

Putyin elnökre mindent rá lehet mondani, csak azt nem, hogy őrült lenne – pedig a nyugati sajtó most pontosan ezt teszi.

A Nyugat nem tanul. Tévedései beismerése helyett ugyanazzal az arroganciával folyatja, ami a háborúhoz vezetett. Az elemzők nagy része mélységesen meg van döbbenve, hogy az orosz elnök általános inváziót indított Ukrajna ellen, pedig nincs ebben semmi meglepő: az államférfi-hadvezér, aki egy év lefolyása alatt közel kétszázezer katonát és lenyűgöző haditechnikát sorakoztatott fel a meghódítandó ország határán, nyilván nem azért tette, hogy aztán szépen hazaküldje csapatait.

Aki Putyin karakterét ismeri, aki az oroszok fatalizmusáról hallott, és aki azt is figyelembe veszi, hogy sajátos világtörténelmi helyzetben van most a világ – járványhelyzet, gazdasági válság előszele –, az megérti, hogy Putyin pontosan tudja és érzi, hogy most van az ideje, hogy lépjen. Ráadásul az elnök hetvenéves, nincs már sok ideje arra, hogy történelmi küldetését, Oroszország világszintű, birodalmi megerősödését végrehajtsa, és nevét végleg beírja a történelemkönyvekbe. Márpedig Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin pontosan ezen munkálkodik, erre vágyik.

Ki lesz, az, aki ebben őt megakadályozza?

A Nyugat persze bambán néz, és nem érti, ha olyasmikről hall, mint történelmi küldetés vagy a kijelölt sors beteljesítése! A Nyugat azt hiszi, hogy minden csak a pénzről és a közvetlen anyagi érdekekről szól. Ha pedig ugyanezen okból nyers erőszakra esik a választás, akkor az csakis az övé lehet, csakis ő rohanhat le más országokat – Irakot, Líbiát, Afganisztánt –, de másnak ez eszébe ne jusson!

Putyin elnök évek óta kitartóan ismétli – például a müncheni biztonságpolitikai konferenciákon –, hogy el a kezekkel Ukrajnától. Kijelentései, szuverén nemzetre vonatkoztatva, elvontan igazságtalanok, de szolid történeti hátterük és nagy reálpolitikai igazságtartalmuk van. Az orosz elnök kijelentéseit komolyan kellett volna venni. Sajnos, a Nyugat, a NATO arroganciájában se nem lát, se nem hall, mintha nem vette volna észre, hogy már rég nem a hidegháborút elveszítő történelmi formátumú vezetővel, Mihail Gorbacsovval vagy a szimpatikus, Clintonnal haverkodó, de gyenge Borisz Jelcinnel, hanem Vlagyimir Putyinnal és a jelentősen megerősödött Oroszországgal van dolga. Ráadásul Putyin a szándékait soha nem rejtette véka alá.

Putyin sokáig annyit kért, hogy Ukrajna mondjon le a NATO-tagságról, az Északatlanti Szövetség pedig ne erőltesse tovább terjeszkedési terveit. Nem vették komolyan. Fenyegetéseire azt mondták, csak blöfföl. Az utóbbi hetek diplomáciai tárgyalásain az orosz elnök már lehetetlenül magasra tette a lécet: húzódjon vissza a NATO Kelet-Európából, vagyis vonuljon ki Magyarországról, Romániából, a Balkánról, illetve Lengyelországból és a Baltikumból. Ez valóban lehetetlen követelés volt, de a Nyugat még ekkor is csak konokul Ukrajna jogos tagságát emlegette.

Nagyon sajnálom Zelenszkij ukrán elnököt, és megértem tragédiáját, mert nyugatbarát elnöksége megkezdésekor valóban a békét kereste az oroszokkal, de rossz irányba indult, és naiv módon felült a Nyugatnak. Most is nyugati partnereinek a segítségére számít a bajban, de azok csak éppen annyi segítséget adnak majd, hogy a háború ne rövid legyen, hanem elhúzódjon, mert a végkimenetele nem kétséges: Ukrajna nem győzhet a sokszoros orosz túlerővel szemben, még akkor sem, ha hősiesen harcol. Csak idő kérdése, hogy új, oroszbarát kormánnyal tékozló államként boruljon az Orosz Föderáció megbocsátó kebelére.

Oroszország megkapja Ukrajnát, ám ez csak megrázza, de még nem borítja fel a világrendet. A globális status quo-ra leselkedő végzetes veszély abban rejlik, hogy Oroszország és Kína nemrég megegyezett: amit ma tesz Oroszország Ukrajnával – és a Nyugat nem tudja megakadályozni –, azt holnap Kína teszi majd Tajvannal.

Tajvan függetlensége a világrend egyik alapköve. Az Egyesült Államok számára nem kétséges – Biden elnök ünnepélyesen ki is jelentette –, hogy nem fog az oroszokkal Ukrajnáért (világ)háborút viselni, de Tajvan már teljesen más kérdés! Tajvan esetében nagy valószínűséggel kitörne a kínai–amerikai háború. Hacsak a NATO hamarosan nagyon meg nem gyengül. Ez a kínaiak föltétlen érdeke, és elégedetten látják, hogy Putyin a malmukra hajtja a vizet.

A Nyugat önmagával szemben elkövetett legnagyobb bűne, sőt hibája az, hogy a hidegháború óta eltelt több mint három évtizedben nem volt képes az oroszokkal partnerségi viszonyt kiépíteni. Szűnni nem akaró, hidegháborús győzelmi mámorában nem látta meg az igazi veszélyt, mely egyre nyilvánvalóbban rá leselkedik, és a felemelkedő Kínát jóllehet mindenben boldogan kihasználta, ugyanakkor ellenőrizetlenül támogatta. Meg kell adni a cárnak, ami a cáré! Most már sokkal nehezebb ugyan, de talán még mindig nem késő: Vlagyimir Putyinnal meg kell egyezni, hogy a sokkal nagyobb bajt elkerüljük.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?