Hivatalos levelet hozott a posta. Nem örülök neki! Nem azért, mert az osztrák kormány a Covid elleni oltás kötelező felvételéről rendelkező törvényről értesíti az „egy háztartást”, jelen esetben az enyémet.

Igen, a levél úgy van címezve, ahogyan itt, Bécsben, diszkrét szokás szerint az ingatlanügynökök vagy a biztosítótársaságok hirdetik szolgáltatásaikat: nem egy konkrét személynek, hanem egy háztartásnak címzik ajánlataikat.

Úgy néz ki, hogy Ausztria kormánya beállt házalónak! Miután a kormányon lévő Néppárt (ÖVP) és a Zöldek által kezdeményezett, a kötelező koronavírus elleni oltásról szóló törvényt sikerült a parlamenten nagy többséggel átvinni, nem sikerült az elektronikus egészségügyi nyilvántartási rendszert időben felkészíteni. Megnevezett rendszer állítólag csak áprilisban lesz alkalmas az akadálytalan működésre, tehát a levelek név szerinti címzésére, viszont a törvény február elejétől lépett érvénybe. Hogy becsületét mentse, és az előrelátható szervezési káoszt is elkerülje, a kormány az „egy háztartásnak” címzett házaló formához, a névtelen megszólításhoz folyamodott!

Apropó, névtelenség. Ausztriában a pecsét kiment a divatból, viszont minden hivatalos levelet valaki aláír. Odanyomtatják a nevét, aláírását és nagyon mosolygós színes fényképét is. Mindenki láthatja, ki és mit írt alá, ki és miért vállalja a felelősséget. Ez több mint bevett szokás, és a kéményseprőtől vagy a bérpalotákat takarító cégek vezetőjétől kezdve az összes állami hivatalig így járnak el. Ezúttal, úgy látszik, sem a kancellárnak, sem az egészségügyi miniszternek vagy valamelyik tanácsadójának, de még a minisztérium kapusának sem volt kedve, hogy névvel-arccal vállalja ezt a nagyon népszerűtlen – Európában egyedülálló! – törvényt.

Miután a levélben ismertetik és szigorúan felhívják a törvény kényszerű végrehajtására a figyelmet, nagyvonalúan úgy írják alá valakik ezt a történelmi jelentőségű, minden osztrák „háztartásnak” megküldött dokumentumot, hogy „Szívélyes üdvözlettel, az Ön Szövetségi Kormánya”. Magyarán, senki nem vállal érte felelősséget!

Van okom, hogy ne örüljek ennek a levélnek. A tartalma nem érint, mert az én háztartásomban mindenki háromszor oltott, magam pedig kétszer, majd a betegséget is „végigszenvedve” – a két oltásnak köszönhetően enyhe tüneteim voltak –, gyógyult státusom harmadik oltásnak számít. Mégis komolyan neheztelek. Az első ok erre az általam amúgy kedvelt alpesi köztársaság fentebb felsorolt tényekkel bizonyítható sajnálatos erkölcsi lecsúszásának a kellemetlen meglepetése. Ami engem még jobban zavar, hogy az itt, Bécsben kézbesített levél – mint minden más fontos közlemény is – többnyelvű.

Természetesen nem a többnyelvűséggel van a bajom, hanem azzal, hogy a magyar nyelv nincsen közöttük! Ezzel újra meg újra szembesülnöm kell. Mikor másfél évtizede Bécsben letelepedtem, hajlamos voltam nosztalgiázni: az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosában vagyok!

Na, rendben, a volt monarchia fővárosában.

No, de azért mégis. Bécs városa bizony nem nosztalgiázik. Igyekszik a lakosságot pragmatikusan megszólítani, informálni, hogy a számonkéréskor senki ne mondhassa majd, hogy nem értette, mi volt ebben vagy abban a közleményben. Sok éve találkoztam először ezzel a soknyelvű jelenséggel. Kislányommal sürgősségre rohantunk, szerencsére nem nagy balesettel, és míg gyermekemet szakszerűen ellátták, nekem egy űrlapot kellett kitölteni. Akkor még gyengén tudtam németül, ezért kellemesen meglepődve láttam, hogy az űrlap ott van angolul, de egyéb más nyelveken is, ott sorakozik a polcon. Megkönnyebbülve kerestem a magyar nyelvű űrlapot. Nem találtam!

A kórházi űrlap ugyanazokon a nyelveken állt rendelkezésre, mint a mai kötelező oltásos-háztartásos levél egyes részei: németül, angolul, törökül, szerbül, horvátul, szlovénül, románul, arabul.

Bécs lakosságának közel fele ma „külföldi gyökerekkel” rendelkezik. Ezek vagy osztrák állampolgárok vagy (még) nem azok. A legújabb (2021-es) statisztika szerint azon külföldi származású lakosok aránya, akik nem rendelkeznek osztrák állampolgársággal, 31,5 százalék Bécsben. Ez az érték tíz év alatt több mint tíz százalékkal megnőtt. A megélt mindennapi igazsághoz tartozik, ezért hozzáteszem, hogy ez a bábeli metropolisz simán és hatékonyan működik, mindenki otthon van, és jól érzi magát benne.

Visszatérve a nyelvekre, nézzük a friss (2021-es) statisztikát. A tíz külföldi állampolgárcsoport, csökkenő sorrendben és az egyszerűség kedvéért picit le-fel kerekítve, ezresekben kifejezve: szerbek (77 ezer), németek (52), törökök (46), lengyelek (44), románok (38), szírek (26), magyarok (26), horvátok (24), bosnyákok (22) és bolgárok (20).

Ismétlem, ennyi a Bécsben letelepedett külföldi állampolgárok fő csoportjainak az abszolút száma. Törökök, szerbek, horvátok, magyarok, románok, bosnyákok vannak még bőven, de azok már osztrák állampolgárok, és az érvényben lévő törvény értelmében a sajátjukról le kellett mondjanak. Ők teszik ki a különbséget Bécs összlakosságának a 31 százalékától közel a feléig. A német állampolgárok száma releváns, mert tipikusan nem veszik fel az osztrák állampolgárságot, a szíreknek pedig erre még nem volt elég idejük.

Rövidre zárom, nem elemzem tovább a statisztikát. Egyértelmű, hogy a törökök vagy a szerb-horvátok többszörös nagyságrenddel meghaladják a Bécsben élő magyarok számát, de már a románok is sokkal többen vannak, mint mi. Ami biztos: több a magyar Bécsben, mint a szír, és az arab nyelv is van annyira nehéz, mint a magyar. Helyes lenne, ideje lenne a magyar nyelv használatát is a hivatalos űrlapokon bevezetni!

Befejezésül, a valóság kedvéért, hozzáteszem, hogy a bécsi magyarok – a burgenlandi magyarok mellett, de azoktól függetlenül – hivatalosan elismert népcsoportnak (Volksgruppe) számítanak, ezáltal élhetnek az ezzel a státussal járó, nem föltétlenül krőzusi állami támogatásokkal. Ismereteim szerint a románok még nem próbálkoztak, de a törökök már évek óta küzdenek-lobbiznak ezért az irigyelt státusért – egyelőre sikertelenül.

Nekünk magyaroknak hosszú ideje megvan. Lám csak, mégis maradt valami a Monarchiából…