Gyorsabban, magasabbra, erősebben

Sokan elítélték a brit úszót, Benjamin Proudot, amiért „átállt” a „doppingolimpiára”. Leszerződött ugyanis azzal az Enhanced Games-szel, amelyik bevallottan teljesítményfokozókkal és technológiai vívmányokkal akarja átírni a sportversenyek hagyományait. Az olimpiai dobogós, korábbi világbajnok rekorddöntési lehetőségről beszélt, de a sajtóban nyilatkozva azért elismerte, hogy a döntését a pénz motiválta. Hiszen a projektben való részvételért busás juttatást kapnak a sportolók.

Komoly befektetők állnak a „forradalmi mozgalomnak” titulált Enhanced Game mögött, de arra azért érdemes odafigyelni, hogy a multisport esemény hangos visszhangja árnyékában egy teljesítményfokozó termékekre, illetve szolgáltatásokra specializálódott mellékvállalkozást is beharangoztak, aminek nyilván jót tehet az Enhanced Game által generált hírverés és a „megvásárolt” élsportolók neve általi hitelesítés.

Persze a versenyzők renoméját azért megtépázza ez a kezdeményezés, mert akárhogyan is próbálják a modern kor biotechnológiai vívmányait természetessé tenni, az olyan sportágakban, mint amilyen az úszás, a síkfutás vagy a súlyemelés az emberi őserő az, ami igazán csodálatra méltó. Bármilyen kémiai vagy hightech beavatkozás csorbítja azt, és vitathatóvá válik a sportérdem.

Nem beszélve arról, hogy hogyan is nevezhetnénk csúcsdöntésnek, ha valaki doppingolással múlná felül például Usain Bolt rekordját. Ez nagyjából olyan, mintha a málnaevést összemérnénk az eperevéssel. A hagyományos sportban is használnak különféle modern technológiát, étrendkiegészítőket, ami a versenyzők és edzőik segítségére lehet, de ha az olimpiai ideál „gyorsabban, magasabbra, erősebben” szlogenje tablettaszedésben nyilvánulna meg, a kiemelkedő eredmények példaértéke elveszne.

Még ha a megismert, állami szinten támogatott szisztematikus doppingolás foltjait nem is lehet kitörölni, a doppingszabályokat azért nem kellene kidobni teljesen a kukába, hanem korszerűsíteni kellene. Az Enhanced Games orvosok által felügyelt, biztonságos környezetet ígér, ahol csak az amerikai ételbiztonsági hatóság által engedélyezett szerek használhatók. És nem mondom, hogy ilyen típusú kezdeményezéseknek ne lenne helye napjainkban, csak ne keverjük össze és nem hasonlítsuk össze a valódi sporttal.  

(Nyitókép forrása: Enhanced Games)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?