A legegyszerűbb az lenne, ha elintézhetnénk a stadionok lelátóin elhangzó magyarellenes rigmusokat azzal a kijelentéssel, hogy néhány, a papucsállatka értelmi szintjét súroló debil huligán agymenése, nincs itt semmi látnivaló.

Pedig van, és épp azért, mert tulajdonképpen ez maga is látnivaló. Sok kebel dagad a kedvenc csapat sikere, az ellenség kudarca láttán, a lelátón történtek nem maradnak a gyep közelében. Ország-világ látja, hallja az „üzenetet”, terjed az ige, zajlik tudat alatt is az agymosás. Épp ezért nem lehet mellékelni ehhez a közösséghez egy használati utasítást, amelyben elkönyveljük azt, hogy beteg emberek beteg kijelentései, amelyeket egy pillanatra sem szabad komolyan venni.

A most tizenéves generáció ugyanis ebbe a hangulatba nő bele – megszokja, gyakorolja ezt a hangnemet, ami nemcsak bántó, hanem ártó is. Értjük, hogy erősítik a fennálló politikai rendet, de a közösség egészére rendkívül károsak, és nem azért, mert ez a magatartás ellentétes a fair play szellemével. A felmérések szerint a lakosság 70 százaléka nem akar roma nemzetiségű szomszédot, fele nem akar magyar nemzetiségű szomszédot. Csak azért, mert magyar, csak azért, mert roma…

És miközben Románia adja a legnépesebb számú aktív diaszpórát az EU-ban, a közösség legintoleránsabb országa. Ezek a huligánok főállásban ártanak, xenofób rigmusaikkal az egyébként túlárazott sportcirkuszt teszik még veszélyesebbé, miközben arra figyelmeztetnek, hogy „ez csak a kezdet volt, a jövőben drasztikusabb lépéseket tesznek majd”. És tehetnek is, mindaddig, amíg a szaksajtóban is jelen van az a vélemény, miszerint a tömeggel, mármint a szurkolókkal nem lehet játszani, mert ereje van. Nem lehet mindig az istenadta szurkolók nevében és tetszésére cselekedni – ha átvesszük azt az érv- és „gondolat”-rendszert, amit ők képviselnek, a papucsállatka „értelmi” szintjére süllyedünk. Ezt akadályozta meg Andrei Chivulete játékvezető, de a klubok és a szakszövetség partnersége nélkül tette csak lábjegyzet lesz a hazai focitörténelemben.

Január 21-én tőlünk mintegy 3700 km-es távolságra, Portugáliában fehér lapot mutatott a bíró, a focitörténelemben először, a sportszerűséget ismerve el ezzel, amelyről a csapatok orvosi stábjai tettek tanúbizonyságot. Sepsiszentgyörgyön az oltyánoknak csak azt sikerült bizonyítaniuk, hogy a játék és a hamis történelemszemlélet elhatárolására sem képesek. Aki nem képes erre, nem is mutatkozhat képesnek arra, hogy különbséget tudjon tenni az agresszív és kirekesztő nacionalista megnyilvánulások és a regionális identitás (pozitív) kiteljesedése között, amely nem irányul senki ellen. A kifelé a magyarokkal, cigányokkal, buzikkal stb. típusú kijelentések összemosása a „sziklaként porló maroknyi székely” képével olyan típusú szellemi mélységre vall, amelyből talán nincs is kiút.

Ha a vasárnapi magyarellenességgel tudatosan tépjük fel a saját sebeinket, csak magunknak ártunk és a nemzeti felsőbbrendűségét hirdető feladót boldogítjuk. A lelátókon manifesztálódó etnikai feszültségkeltés nem szüntethető meg a román és a magyar közösség vélt vagy valós sérelmeinek a tisztázása nélkül. Erre kell folyamatosan kísérletet tennünk úgy, hogy közben önvizsgálatot is tartunk.

A párbeszéd(re való felkészülés) során pedig még a legkisebb látszatát is kerüljük annak, hogy a szélsőséges nézetek „közöttünk járnak”. Ezért problémás a sepsiszentgyörgyi polgármester bejegyzése, amellyel kommunikációsai a magyargyűlölő rigmusokat követő vitára reagáltak, fél lábbal ugyanúgy a gyűlölködés csapdájába esik: mi a szülőföldünkön vagyunk, nem vagyunk gazdasági bevándorlók. A bevándorlókkal szemben megengedhető lenne a vasárnapi hangnem? Egy ilyen érzelmileg felfokozott helyzetben is tudnunk kell megszólalni a racionalitás hangján, tudnunk kell figyelni a nüanszokra, bármilyen nehéz is ez.

(Nyitóképen a craiovai ultrák | Forrás: maszol.ro)